Kosárlabda: Hangáék vereséggel kezdték a Barcelona elleni döntőt

2023.06.16. 23:24
null
Hanga Ádámnak ezúttal nem ment a Barca ellen (Fotó: Getty Images)
Hanga Ádám csapata, a Real Madrid fordulatos összecsapáson 97–88-ra kikapott a Barcelona vendégeként a spanyol kosárlabda-bajnokság döntőjének első, pénteki mérkőzésén.

Az ACB Liga honlapja szerint a címvédő fővárosiak magabiztosan kezdtek, az első negyedben nyolcpontos előnyben is voltak, és ugyan a folytatásban fordítottak a hazaiak, de a félidőre már 50–47-es Real Madrid-vezetéssel vonultak el az együttesek.

A nagyszünet után is fej fej mellett haladt a két gárda, az utolsó felvonásban azonban sikerült ellépnie a Barcelonának, a madridiak pedig már nem tudtak felzárkózni, és végül 97–88-ra kikaptak. Az Euroliga-győztes fővárosiak magyar játékosa több mint tíz percet töltött a pályán korábbi klubja ellen, de pontot nem dobott.

Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc második meccsét vasárnap rendezik ugyancsak a katalán fővárosban.

KOSÁRLABDA
SPANYOL FÉRFIBAJNOKSÁG
DÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Barcelona–Real Madrid 97–88
(28–23, 19–27, 16–11, 34–27)

Legfrissebb hírek

Különleges merchandise kollekció Hanga Ádám és Vojvoda Dávid tiszteletére

Kosárlabda
2026.07.07. 14:03

Vojvoda Dávid: Valamit biztos jól csináltunk Hanga Ádámmal

Kosárlabda
2026.07.07. 12:28

Videó: Hanga és Vojvoda is elköszönt a válogatottól

Kosárlabda
2026.07.07. 00:44

Hétfőn búcsúzik két legendánk, Hanga Ádám és Vojvoda Dávid

Kosárlabda
2026.07.06. 08:22

Hanga Ádám: El tudom képzelni, hogy idehaza fejezem be a pályafutásomat

Kosárlabda
2026.06.30. 14:36

Somogyi Ádám: Óriási motivációval érkezem a Bilbaóhoz!

Kosárlabda
2026.06.15. 07:03

Hanga Ádám még nem döntött a folytatásról

Kosárlabda
2026.05.19. 19:35

Férfi kosár Euroliga: másodszor is legyőzte a Hapoelt a Real Madrid

Kosárlabda
2026.05.01. 23:05