Kosárlabda: Egy irányba húzunk! – Lelik Réka

GYŐRI FERENC (HUELVA)GYŐRI FERENC (HUELVA)
Vágólapra másolva!
2022.11.27. 11:05
null
Lelik Réka amondó, mindenkinek megkönnyíti a játékát, hogy nem egy emberen van nyomás (Fotó: Nemzeti Sport)
A vasárnap Spanyolországban szereplő női kosárlabda-válogatottunk egyik kulcsjátékosa úgy véli, lehet esélyük a győzelemre, ha negyven percen át, üresjárat nélkül el tudják érni az ellenfelük szintjét.

 

– Furcsa helyzet: nyilván szeretnének győzni Spanyolországban, de a legfontosabb, hogy ne kapjanak ki nagy különbséggel. Hogyan éli meg ezt?
– Itthon négy ponttal kaptunk ki a spanyoloktól, szoros mérkőzés volt, ami a mi javunkra is eldőlhetett volna – kezdte Lelik Réka, a magyar válogatott 23 éves hátvédje szombaton, amikor csak egyszer, este edzettek a legjobbjaink a vasárnapi találkozó helyszínén, Huelvában. – Nagyon bizakodó vagyok, igaz, nem tudjuk, a legjobbjuk, Astou Ndour játszik-e – Izland ellen nem lépett pályára. Szerintem van esélyünk a győzelemre, de hogy egy-két pontos meccset játszhassunk, negyven percen át azon a szinten kell kosárlabdáznunk, mint a spanyolok. Ha elalszunk, néhány perc alatt összedobnak húsz pontot.

– Mi a spanyolok legnagyobb erőssége?
– Nagyon gyorsan játszanak, jól forgatják a labdát, amely nem ül meg egy ember kezében, mindig van egy váratlan passzuk, keresik a belső területeken található centereket. Ezeket a mozgásokat kell lekövetnünk.

– Sokszor elhangzik a szakmai stábtól, összetartó csapat a magyar válogatott. Belülről is így érzi?
– Én is úgy gondolom, megvan az össz­hang köztünk annak ellenére, hogy nem töltünk együtt sok időt évad közben. Összeszoktunk, és összerántja a csapatot, hogy mindenki fiatal és egy irányba húzunk.

– Van a társaságban dac, hogy lemaradt a tavalyi Európa-bajnokságról?
– Nyilvánvalóan, mert fájó pont volt mindenkinek. Nem hiszem, hogy még egyszer kibírnánk, hogy végigeddzük a nyarat, míg mások az Eb-n pattogtatnak... Mindenki szeme előtt az lebeg, hogy nincs más választás, mint kijutni a tornára, mindent megteszünk ezért – vasárnap este még tisztábban látunk majd.

– Nem indult zökkenőmentesen a válogatottbeli szereplése, de tavaly a spanyolok ellen például remekelt. Mikor szakadt át a gát?
– Az elején hirtelen jött a kezdő szerep, és én sem álltam rá készen. Elég nagy kudarcérzés volt bennem akkor, de később, épp a spanyolok ellen már tudtam önbizalmat meríteni a helyzetből, segítettem a többieknek, és jól működtünk együtt csapatként. Nagy előny, hogy Románia és Izland is tagja a csoportunknak, ellenük önbizalmat szerezhetünk.

– Együtt tud már élni azzal, hogy húzóemberként veszik számításba a nemzeti csapatnál?
– Igen, próbálom felvállalni a felelősséget, de azt gondolom, sokunkra lehet számítani. Mindenkinek megkönnyíti a játékát, hogy nem egy emberen van a nyomás, hanem adott pillanatban többen is átlendíthetik a csapatot a holtponton.

– Sokan furcsán néztek, amikor Belgiumba igazolt. Jó döntést hozott?
– Hogy jót vagy rosszat, az majd az idény végén derül ki. Meghoztam egy érett döntést, életemben először külföldre igazoltam. Tudom, hogy sokan nem értettek, és bírálják a belga bajnokságot a színvonala miatt, ám nagyon sok sztárjátékos például a szintén nem épp erős izraeli élvonalba igazol. Valaki a pénzért vált, én azért, mert ez egy újabb lépcsőfok a karrieremben, miután a saját közegemben már nem tudtam előrébb lépni, más kihívásra volt szükségem. Egyelőre abszolút nem bántam meg, a csapatunk minden meccsen a maximumot adja, egyetlen percet sem pazarlunk el, szóval elégedett vagyok.

– Mindenképpen külföldi folytatásban gondolkodott?
– Nem akartam otthon maradni, néha ki kell lépni a komfortzónából, és bizony magyar játékosként Magyarországon játszani elég kényelmes. Kevés hazai játékos üti meg a megfelelő szintet, sok csapatra jellemző az alacsony elvárás, bármennyit hibázhatunk, utána úgyis visszaküldenek a pályára. Ebből a szempontból előrelépés a belga kihívás is.

– A bajnokságban hatalmas különbségű győzelmeket arattak – megtalálja így is az említett kihívást?
– Még a negyvenedik percben is letámadunk egész pályán, hogy labdát szerezzünk, nagyon gyorsan játszunk, ez a legnagyobb különbség, ritkán támadunk felállt védelem ellen. Jó ezt megtapasztalni, beépíteni a játékomba, remélem, a spanyolok ellen kamatoztatni is tudom.

– Egyedül vagy a párjával él odakint?
– Sokat van velem a párom, de gyakran haza is kell mennie, mert otthon levelezőn végzi az egyetemet. A jelenléte nagyon megkönnyíti a kinti életemet. A vallon részen lakom, csak franciául beszélnek, kinéznek, ha angolul szólalok meg, miközben a flamandoknál már a tízéves gyerek is folyékonyan beszél angolul. A nagy ellentétről sokat hallottam egy magyar úrtól, aki a feleségével jár szurkolni a meccseinkre. Az edzőnk csak angolul beszél hozzánk, a csapatunkban szerencsére az a fő nyelv.

– A belga bajnokság jó ugródeszka lehet mondjuk a francia élvonalba?
– Hallottam arról, hogy viszonylag könnyű átigazolni a francia ligába, mégiscsak a szomszédban van, csapatom, a Castors Braine előző idénybeli keretében is volt ilyen játékos. Azt még nem tudom, jövőre hol szerepelek, Franciaország lehet az egyik opció, ha eljutnék oda, már mindenképpen megérte Belgiumba szerződnöm.

KOSÁRLABDA
EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ, NŐK
C-csoport, 4. forduló
17.00:
Spanyolország–Magyarország
17.30: Izland–Románia   
Az állás: 1. Spanyolország 6 pont, 2. MAGYARORSZÁG 5, 3. Románia 4, 4. Izland 3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik