Kosárlabda 3x3-as vb: vereséggel rajtoltak a férfiak

Vágólapra másolva!
2023.05.31. 13:57
null
Nem bírtak a mieink Mongóliával a vb-nyitányon (Fotó: Grigász Péter)
Hiába vezetett a találkozó nagy részében, 21–19-re elvesztette első mérkőzését Mongólia ellen a D-csoportban a magyar férfiválogatott a Bécsben kedden elkezdődött 3x3-as világbajnokságon.

Nagyon bíztunk abban, hogy a szerdán bemutatkozó férfiválogatottunk győztes rajtot vesz a bécsi világbajnokságon. A D-csoportban Csirke Ferenc szövetségi edző legénysége, amely május elején az izraeli Eilatban megrendezett selejtezőn Kína legyőzésével harcolta ki a szereplést a tornán, a lányokhoz hasonlóan Mongóliával mérkőzött, s már a bemelegítéskor kisebb fennforgás támadt, mert Ivosev Tamás kulacsát véletlenül magával vitte a mieink előtti, románok elleni meccsre készülő olasz női csapat egyik játékosa…

A körülbelül 800 néző előtt, pontban délben kezdődő meccs első percébenegyik csapat játékosai sem találtak be, aztán Demeter Attila révén a magyarok megszerezték első pontjukat. A piros mezes csapat 0–1-ről 5–1-re fordított, Demeter kétszer is szépet zsákolt, míg Ivosev úgy is betalált, hogy közben faultolták. 10–6-ra is vezettünk, és jól, koncentráltan játszott a gárda, de a mongolok szívósan küzdöttek és négy perccel a meccs vége előtt 16–15-re felzárkóztak. Sőt, át is vették a vezetést egy kettessel 18–17-nél. Az izgalmas végjátékban 20–19-nél Roszics Urostól elcsenték a labdát, Demeter ziccert rontott, s a mongolok egy büntetővel 21–19-re megnyerték az összecsapást. Kár érte, mert nyerhető meccs volt…

Válogatottunk 14.45-kor Svájccal találkozik.

3X3-AS VILÁGBAJNOKSÁG, BÉCS
Férfiak, D-csoport
Mongólia–MAGYARORSZÁG 21–19

2. forduló, 14.25: MAGYARORSZÁG–Svájc

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik