Kosárlabda: Németh Ágnes a sportág halhatatlanjai között

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2021.03.30. 17:23
null
Németh Ágnes első magyarként kerülhet be a sportág halhatatlanjai közé (Fotó: Nemzeti Sport, archív)
A nemzetközi sportági szövetség (FIBA) keddi tájékoztatása szerint a négyszeres Európa-bajnoki bronzérmes 59 éves, 202 centiméter magas excenter, Németh Ágnes az idén nyáron bekerül a kosárlabda Hírességek Csarnokába, így ő lesz az első olyan magyar, akit a sportág halhatatlanjai közé választanak – közölte az MTI.

A 367 válogatottságával magyar csúcstartó Németh Ágnes negyedik lett az 1980-as moszkvai olimpián, emellett négy Európa-bajnoki bronzérmet nyert, 1985-ben pedig az év női játékosának választották meg Európában.

Az 1961. szeptember 22-én, Zircen született klasszis a KSI, a BSE, a Schio-Bari és az FTC csapatában egyaránt játszott. A BSE-vel 1983-ban elhódította a Ronchetti-kupát, 1999-ben vonult vissza. Háromszoros magyar bajnok, Európa-válogatott és kontinens második legjobb játékosa volt 1986-ban, valamint 1987-ben – háromszor lett az év magyar kosarasa.

Legutóbb a nála jóval alacsonyabb, artista férjével cirkuszokban lépett fel, a 2008-as Nemzetközi Cirkuszfesztiválon bronzérmes lett Budapesten.

A FIBA beiktatási ünnepsége június 18-án lesz, online. A világszövetség Hall of Fame múzeuma Madridban található.

Bodnár Péter főtitkár úr hívott a múlt héten a hírrel, aztán hívtak a FIBA-tól is, hogy gratuláljanak – mondta a világklasszis center az MTI-nek. – De még mindig nem fogtam fel teljesen... Finoman fogalmazva nem számítottam rá, életem egyik legnagyobb meglepetése ez.”

A 12 kitüntetett között van Hanga Ádám korábbi edzője, Szvetiszlav Pesics is. A 71 éves szerb mester 1993-ban Európa-bajnoki címig vezette a német válogatottat, Jugoszlávia az ő irányításával 2001-ben Eb-, 2002-ben pedig világbajnoki aranyérmet szerzett, majd számos élklubban dolgozott; 2018 és 2020 között volt Hanga edzője Barcelonában.

A listán megtalálható még az 1988-as szöuli olimpián a Szovjetunióval aranyérmes Alekszandr Volkov és a kanadai Steve Nash is. Utóbbit 2005-ben és 2006-ban az NBA legértékesebb játékosának választották, 18 szezonja alatt nyolc All Star-gálán szerepelt, jelenleg a Brooklyn Nets vezetőedzője.


 


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik