Jöhet a nagy dobás! – Bobory Balázs jegyzete

BOBORY BALÁZSBOBORY BALÁZS
Vágólapra másolva!
2023.02.27. 23:03

Ha a puszta tényeket nézzük, azt konstatálhatjuk, hogy a magyar férfi kosárlabda-válogatott nem jutott ki a világbajnokságra, a négy évvel ezelőtt lezáruló selejtezősorozathoz hasonlóan a második – ami az előselejtezővel együtt egyébként harmadik – körben negyedik lett hatos csoportjában, és csak az első három kvalifikált.

Nagy meglepetés nem történt, a férfiszakág sohasem mutathatta meg magát vb-n.

Az áttörésben, egyben bravúrban azért most is reménykedtünk, még akkor is, ha a realitás teljesen mást ígért. Az öreg kontinensről tizenkét együttes jut ki a világbajnokságra, a magyar válogatott a 2017-es Európa-bajnokságon a legjobb tizenhat közé jutott, tavaly szeptemberben oda sem, így valóban óriási tett lett volna megcsípni valamelyik kvalifikációt érő helyet.

Arról talán nem is álmodhattunk, hogy Franciaországot és Litvániát meg tudjuk előzni, így a harmadik helyért csatáztunk, eközben egyszer-egyszer megvertük a végül előttünk végző és kijutó Montenegrót, valamint Bosznia-Hercegovinát, kétszer a cseheket és a portugálokat. Utóbbi nemzet kivételével mindegyiknek van NBA-ben szereplő vagy ott jelentős múltú játékosa, és az európai porondon is több, magasabb polcon rangsorolt kosarast vonultatnak fel az említettek. Így sikerült borítani többször is a papírformát, ezzel a magyar válogatott vélhetően elérte teljesítőképessége maximumát, vagy legalábbis nagyon akörül jár.

A nemzeti csapat az elmúlt évtizedben kiérdemelte, hogy az európai középmezőny tagjai közé sorolják a különböző erősorrendekben, és az elért eredmények abban is segítettek, hogy már többen is nívós ligákban, jegyzett csapatokban légióskodnak, és talán utat nyithatnak még több honfitársunknak az igazán profi világ felé. Minél többen edződnek magasabb szinten, annál nagyobb esély lesz megugrani a lécet, amely vb-re jutást jelent.

A hátország nem tűnik acélosnak, de ahogy a fiatal Pongó Marcell, Somogyi Ádám vagy éppen Lukács Norbert már stabil tagként tud segíteni a válogatottnak, úgy talán a következő években is feltűnik egy-egy tehetség, aki átveszi a stafétát Hanga Ádámtól, Vojvoda Dávidtól vagy éppen Keller Ákostól.

A jelenlegi generációnak azonban lehet még egy nagy dobása, hiszen részt vehet augusztusban az olimpiai selejtezőtornán. A párizsi szerepléshez nyilván tovább kell feszegetni a határokat, de a vasárnapi, bosnyákok elleni záró vb-selejtező megmutatta, nem alaptalanul bízunk ebben a csapatban, hogy még egy hatalmasat dob.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik