Férfi kosárlabda Euroliga: Hanga Ádám elnézést kért a csütörtöki tömegverekedés miatt

2023.04.29. 17:09
null
Botrányos verekedés tört ki a csütörtöki találkozón (Fotó: AFP)
Hanga Ádám, a Real Madrid magyar válogatott játékosa szombaton elnézést kért a férfi kosárlabda Euroliga negyeddöntőjének csütörtöki mérkőzésén történt botrányos jelenetekért.

A meccset 1 perc 40 másodperccel a rendes játékidő vége előtt a játékosok között kirobbant verekedés zárta le, az összetűzés után pedig több mint húsz játékost kizártak. Mivel a két együttesben nem maradt elegendő kosaras, a találkozót nem tudták folytatni. A végeredmény 95–80 lett a Partizan javára.

„Mindkét csapat megbánta a történeteket. A döntés megszületett, a büntetést elfogadjuk, célunk pedig, hogy tovább lépjünk és tovább küzdjünk azért, hogy a párharcot két győzelemmel visszahozzuk Madridba. És természetesen minden erőnkkel azon leszünk, hogy a kosárlabdáé legyen a főszerep a pályán és azon kívül is” – írta szombaton közösségi oldalán Hanga Ádám, aki a verekedés kirobbanásakor a cserepadon volt.

Az európai szövetség honlapjának beszámolója alapján mindkét csapat 50 ezer eurós pénzbüntetést kapott, összességében pedig négy játékos tiltottak el: Yabusele mellett csapattársának, Gabriel Decknek egy meccset kell kihagynia, míg a szerbektől Kevin Punter két, Mathias Lessort egy találkozón nem léphet pályára.

A Partizan 2–0-ra vezet a párharcban, amely az egyik csapat harmadik sikeréig tart. A harmadik mérkőzést kedden játsszák Belgrádban.

Legfrissebb hírek

Későn ébredt a Hapoel, előnyben a Real Madrid az Euroliga negyeddöntőjében

Kosárlabda
22 órája

Férfi kosár Euroliga: a Fener és a görög gigászok is győzelemmel kezdték a negyeddöntőt

Kosárlabda
2026.04.28. 23:07

Kikapott a Barcelona, a Monacóé az utolsó playoffhely a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.04.24. 23:33

A Panathinaikosz bejutott a rájátszásba, míg a Monaco a Barcelona ellen kap még egy esélyt a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
2026.04.21. 23:19

Véget ért az alapszakasz, ők folytathatják a rájátszásban a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.04.17. 23:19

A Real Madrid Donciccsal és Djokoviccsal a nézőtéren verte a Crvena zvezdát a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.04.16. 23:22

A Monaco kulcsonfontosságú meccset nyert meg a Barcelona ellen a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.04.10. 23:48

Férfi kosár Euroliga: Isztambulban nyert a Real Madrid, négy csapat már biztosan negyeddöntős

Kosárlabda
2026.04.09. 23:47
Ezek is érdekelhetik