nemzetisport.hu 2017.06.10 19:50 Frissítve: 2017.06.10 23:12

Férfi kosár NB I: a Zalaegerszegé a harmadik hely

A férfi kosárlabda NB I harmadik helyéért folyó párharcában a Zalaegerszeg 99–95-re legyőzte a Körmendet, ezzel megszerezte a bronzérmet.

 

A bronzcsata első mérkőzéséhez hasonlóan ez a találkozó is pontzuhataggal kezdődött. Az első félidő nagy részében a hazaiak jártak előrébb, a harmadik negyedben aztán már átvette a vezetést a több kulcsjátékosát nélkülöző Körmend – a vendégeknél Sterling Gibbs sérülés, Parrish Petty eltiltás miatt hiányzott, és Lanzelle Smith sem százszázalékosan vállalta a játékot.

A záró etapban sokáig fej fej mellet haladtak a csapatok, két perccel a vége előtt aztán Smith-t kiállították, eztán a szabálytalanságért és az utána kapott technikaiért dobott büntetőkkel, valamint az azt követő labdabirtoklásból szerzett kosárral fordított a Zalaegerszeg.

A vendégeknél Terry Allen (20 pont, 8 lepattanó, 6 kiharcolt fault), és Lasan Kromah (28 pont, 5 gólpassz) is tarthatatlan volt, valamint a fiatal Németh Ákos is dicsérhető. A hazaiknál hatan is dupla számjegyű pontot termeltek, közülük Emmanuel Ubilla (22 pont, 10 gólpassz, 5 kiharcolt fault), Benke Szilárd, Mohácsi Máté, Szabó Zsolt és Adomas Drungilas is kiemelkedett.

A Zalaegerszeg a 2009–2010-es szezon – abban az idényben bajnok lett – óta először végzett a dobogón.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
A harmadik helyért, 2. mérkőzés
Zalakerámia ZTE KK–Egis Körmend 99–95 (31–23, 16–22, 24–32, 28–18)
Zalaegerszeg, 2700 néző. V:
Győrffy, Frányó, Bognár
ZALAEGERSZEG: UBILLA 22/9, Norfleet 12, BENKE 18/6, Szabó Zs. 14/6, DRUNGILAS 13/3
Csere: MOHÁCSI 16/12, Wright 4, Kis R.
Edző: Bencze Tamás
KÖRMEND: Smith 13, KROMAH 28/6, Ferencz 8/6, ALLEN 20, Csorvási 13
Csere: NÉMETH Á. 13/9, Doktor
Edző: Gasper Potocnik
Az eredmény alakulása. 4. perc: 6–12. 8. p.: 28–23. 12. p.: 34–25. 19. p.: 47–45. 26. p.: 64–60. 31. p.: 71–77. 36. p.: 82–85
Kipontozódott: Szabó Zs. (39. p.),
Kiállítva: Smith (38. p.)
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc végeredménye: 2–0 a ZTE javára.
MESTERMÉRLEG
Bencze Tamás: – Tudtuk, hogy ilyen meccs lesz, vagyis nagyon nehéz. Azt is tudtuk, hiányoznak a Körmendből meghatározó játékosok, de így is maradt több különleges teljesítményre képes játékos a csapatban. A Körmend eksztázisban játszott, mindent megtett a sikerért, de igazságtalan lett volna, ha nem mi kapjuk meg a bronzérmet az egész éves teljesítményünk alapján.
Gasper Potocnik: – Nagyon jó mérkőzést játszottunk, mindkét csapat remek napot fogott ki, megérdemelte volna a győzelmet. Sok nehézséggel, sérüléssel kellett megküzdenünk, ezért minden játékosomat, aki pályára lépett, csak dicséret illeti. A mérkőzés végén döntő szituációban hibáztunk, ez lett a vereség oka.

 

2020.11.20 18:27:52

Kosárlabda BOBORY BALÁZS

„Azt mondták az orvosok, ha jól csinálom, lesz két, két és fél évem. Ennek januárban lesz két esztendeje.”

2020.11.16 09:10:20

Kosárlabda THURY GÁBOR

Horogdobás, zsákolás, légiós évek, Honvéd, Hanga – interjú a hetvenes klasszis kosarasával.

2020.10.03 14:10:27

Kosárlabda MTI/B. D. K.

Adam Silver úgy véli, az NBA-játékosok nem fognak szerephez jutni a nyári játékokon.

2020.10.03 08:18:34

Kosárlabda GOBODICS TAMÁS

LeBron James együttese megállíthatatlan, a söprés is benne van az NBA idei nagydöntőjében.

2020.10.01 09:48:42

Kosárlabda B. D. K.

Október 2-án rajtol el a bajnokság egy PINKK-Pécsi 424–Vasas Akadémia mérkőzéssel.