Férfi kosár NB I: a Szolnok simán legyőzte a Szombathelyt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.24. 20:59
Az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság negyeddöntőjének első mérkőzésén a Szolnok hazai pályán fölényes, 95–68-os győzelmet aratott a Szombathely ellen, így 1–0-ra vezet az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcban.

Az Olaj már a mérkőzés elején érzékeltette ellenfelével, hogy igyekszik minél hamarabb eldönteni a párharc első felvonását, hiszen a 3. percben már 9–0-ra vezetett, a játékrész végéig azonban csak további egy ponttal növelte előnyét a hazai együttes.

A második negyedet kiválóan kezdte a Szolnok, már 20 ponttal is elhúzott vetélytársától, a vasiak azonban próbáltak visszakapaszkodni, és a játékrész hajrájában 11 pontra megközelítette a hazaiakat.

A harmadik negyed elején hét pontra is feljött a Szombathely, innentől azonban a Szolnok akarata érvényesült. A hazaiak nemcsak a játékrész, de a meccs hátralévő részében is fokozatosan növelték az előnyüket, amely végül 27 pontnál rekedt meg. Az Olaj tehát esélyeshez méltó módon 95–68-ra győzött a vas megyei csapat ellen.

A párharc második mérkőzését április 27-én rendezik Szombathelyen.

SZOLNOKI OLAJ KK–SZOVA-TREND OPTIKA KC SZOMBATHELY 95–68 (26–16, 22–23, 27–17, 20–12)

Tiszaligeti Sportcsarnok, 1100 néző. V: Kapitány, Farkas G., Király
SZOLNOK: Florence 2, Németh I. 5/3, Sehovics 12, BELL 13/3, Báder 2. Cs: HORVÁTH Á. 14/6, Simon B. 4, GAY 12/6, Fodor M. 5, SZABÓ M. 17, Markovics L. 7/3, Trepák 2. Edző: Nenad Ascserics
SZOMBATHELY: Kálmán 8/6, Simon L. 7, Will 8/3, IVOSEV 10/3, HARAZIN 15. Cs: Jancsikin 3/3, Jarosevits, Stafford 4, Szanati 2, Váradi B. 3/3, Bognár 4, Perl 4. Edző: Bencze Tamás
Az eredmény alakulása. 4. perc: 12–3. 8. p.: 18–13. 14. p.: 38–19. 18. p.: 48–32. 24. p.: 58–45. 28. p.: 72–52. 34. p.: 84–60. 38. p.: 94–66
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a Szolnok javára
MESTERMÉRLEG
Nenad Ascserics: – Megkönnyítette a dolgunkat, hogy a Falco egyik legjobbja nélkül állt fel ellenünk. Annak örülök, hogy kellő komolysággal vettük a mérkőzést, ám annak nem, hogy a második negyed végén kihagyott a koncentrációnk.
Bencze Tamás: – Igazából ilyen különbséggel is megérdemelt nyert a szolnoki csapat. Voltak ügyes dolgaink, de fegyelmezetlenségeink is. Szombathelyen mindenféleképpen nyerni akarunk.
A három nyert mérkőzési tartó párharc állása:
1–0 a Szolnok javára

Legfrissebb hírek

Férfi kosár Ek: ciprusi ellenféllel teljes a Szombathely csoportja

Kosárlabda
2025.10.03. 09:19

Haladás Szombathelyen – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB II
2025.10.01. 23:43

Férfi kosárlabda: ősszel és tavasszal is Szombathelyen szerepel a magyar válogatott vb-selejtezőn

Kosárlabda
2025.09.30. 16:28

Jövőre is lesz Szombathelyen torna-vk-verseny

Torna
2025.09.29. 17:50

Folytatódik a „csata”: elkezdődött a szombathelyi Challenge vk-viadal

Torna
2025.09.26. 22:14

Torna: Szombathelyen dől el, kik indulhatnak a vb-n

Torna
2025.09.25. 19:05

Laza sikerrel nyitott a kosárlabdabajnok Szolnok

Kosárlabda
2025.08.28. 21:13

Lukács Norbert az orosz kosárbajnokságba szerződött

Kosárlabda
2025.07.22. 16:15
Ezek is érdekelhetik