Férfi kosár NB I: a Körmend lezárta a DEAC nagy sorozatát

Vágólapra másolva!
2023.03.11. 20:02
A Körmend véget vetett a DEAC hatos győzelmi sorozatának a férfi kosárlabda NB I-ben: a vasiak hazai pályán 89–79-re verték a debreceni csapatot a 23. forduló szombati játéknapján. A Falco idegenben is magabiztosan nyerte meg a ZTE elleni presztízsmeccset, a Szolnok sem adott sok esélyt a Szegednek, az Alba Fehérvár is magabiztosan érvényesítette a papírformát az utolsó helyezett Nyíregyháza ellen, és az Atomerőmű is kihasználta a hazai pálya előnyét az Oroszlány ellen.
Munkában a fehér mezes körmendiek védelme (Fotó: Szabó Miklós)
A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!
Munkában a fehér mezes körmendiek védelme (Fotó: Szabó Miklós) A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!

 

KÖRMEND–DEAC 89–79

TIZENNYOLC PONTTAL kapott ki december 3-án a Körmend Debrecenben, s egyetlen pillanatig sem vezetett, majd két nap múlva felmondott Andonisz Konsztandinidisz. A ciprusi szakembert, akivel bajnoki ezüstérmes lett a csapat tavaly, Kocsis Tamás váltotta, akivel a Szeged elleni győzelem után zsinórban négyszer kaptak ki, közte egy 51 pontos szolnoki vereséggel... Ezután összeállt az együttes, s a legutóbbi öt mérkőzéséből négyet megnyert, így maradt esélye a felsőházi rájátszásra.

Majdnem hasonlóan alakult a DEAC idénye, hiszen januárban a szlovén David Dedek helyére ült le Andjelko Mandics, s a szerb-magyar trénerrel megtáltosodó gárda azóta hat meccset nyert egymást követően úgy, hogy közben a bajnok Falco otthonában is győzött, és hazai pályán legyűrte a Magyar Kupa-győztes Szolnokot.

A szombati találkozó fontosságát mutatta, hogy a feldobás előtt a vendégek a hatodik, a körmendiek a nyolcadik helyen álltak – megegyező, 12/10-es győzelem/vereség mutatóval.

Noha jól kezdtek a hazaiak, amikor a zsákolni készülő Godwin Omenakát blokkolta Gáspár Mátyás, még a hazai publikum is elismerő hümmögéssel reagált. Motiváltabb és összeszedettebb volt a vasi együttes, miközben az exkörmendi Mócsán Bálint két triplát is bedobott, noha gyakran fütyülte ki a B-közép, sőt a nyitó negyed után egy transzparensen üzente neki, hogy nem érdemelte meg a Körmend-mezt.

A szerb Djordje Drenovac remek megmozdulásai révén három pontra felkapaszkodott a DEAC 14. percben de Wendell Mitchell vezetésével újabb hazai roham jött, s félidei hatpontos előny, annak ellenére, hogy kilenc hárompontos kísérletükből csak egyet dobtak be a körmendiek.

Fordulás után többször próbált közel kerülni a DEAC, de valaki mindig jött a vasiaknál, aki megtolta a csapat szekerét – Godwin Omenaka és Eric Adams az utolsó negyedben, így végül magabiztosan nyert a Körmend, nagy lépést téve a rájátszás felé.

VÉLEMÉNYEK
Eric Adams, az Egis Körmend magasbedobója: – Nagyon élvezetes, színvonalas mérkőzést játszottunk, támadásban és védekezésben egyaránt jól teljesítettünk. Végig vezettünk, nem hagytuk, hogy ellenfelünk átvegye a játék irányítását, és megtréfáljon bennünket.
Djordje Drenovac, a DEAC bedobója: – Ma sajnos sok hibát követtünk el, rengeteg labdát eladtunk, amit a rutinos ellenfelünk kíméletlenül kihasználva megbüntetett bennünket. Fontos, hogy gyorsan visszatérjünk a jó útra, és a következő mérkőzéseinket megnyerjük.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
23. FORDULÓ. szombati mérkőzések

EGIS KÖRMEND–DEAC 89–79 (24–14, 19–23, 26–23, 20–19)
Körmend, 1900
néző. V: Földházi, Tőzsér, Nagy V.
KÖRMEND: CHAMBERS 15, MITCHELL 22/3, Edwards 11/3, Durázi 5, OMENAKA 15. Csere: Ferencz, Takács K. 2, Cakarun 7, Adams 12/6, Doktor. Edző: Kocsis Tamás
DEBRECEN: GOVENS 21/6, Neuwirth, Mócsán 12/6, Garamvölgyi, Tóth Á. 4. Csere: Taylor 7, DRENOVAC 20/6, Gáspár, Scott 8, Polyák 7/3. Edző: Andjelko Mandics
Az eredmény alakulása. 4. perc: 7–3. 7. p.: 18–11. 13. p.: 26–19. 18. p.: 39–31. 24. p.: 50–43. 27. p.: 58–53. 33. p.: 73–66. 37. p.: 78–68
Kipontozódott: Gáspár (17. p.), Taylor (36. p.), Govens (39. p.)
MESTERMÉRLEG
Kocsis Tamás:
– Nagyon fegyelmezetten játszott a csapat, a fiúk maradéktalanul betartották a taktikai utasításokat. Végig a kezünkben tartottuk a mérkőzést, annak ellenére, hogy gyenge százalékkal dobtuk a hárompontosokat, és sok büntetőt is kihagytunk. Fontos győzelem volt ez nekünk, de a hátralévő három mérkőzésünkből kettőt még meg kell nyernünk.
Andjelko Mandics: – A Körmend megérdemelten nyerte meg a mérkőzést, végig vezetett, és eredményesen verte vissza a felzárkózási és fordítási kísérleteinket. Nagyon sok labdát eladtunk, amiből ellenfelünk könnyű kosarakat szerzett. A végén lassítottuk a játékot, ügyeltünk arra, hogy az egymás elleni eredmény nekünk kedvező maradjon.

ZALAKERÁMIA ZTE KK–FALCO-VULCANO ENERGIA KC SZOMBATHELY 71–86 (17–29, 17–21, 23–17, 14–19)
Zalaegerszeg, 1800
néző. V: Cziffra, Frányó, Györfy R.
ZALAEGERSZEG: Trice 10, O'Reilly 9, Polster 5, OSZTOJICS 11/3, M. SMITH 18. Csere: Rakicsevics 9, Zsíros 2, Csuti 2, Keller I. 5/3. Edző: Sebastjan Krasovec
SZOMBATHELY: POT 15/9, Z. Brown 2, KOVÁCS B. 8/6, Tiby 9/3, KELLER Á. 14/3. Csere: PERL 14/3, Sövegjártó 2, Cowels 8/6, Krivacsevics 2, Barac 12. Edző: Milos Konakov
Az eredmény alakulása. 4. perc: 0–10. 6. p.: 10–17. 8. p.: 11–22. 13. p.: 19–34. 18. p.: 32–41. 22. p.: 40–58. 25. p.: 50–60. 28. p.: 56–64. 32. p.: 57–69. 36. p.: 58–78
Kipontozódott: Tiby (36. p.)
MESTERMÉRLEG
Sebastijan Krasovec:
– A Falco ezen a napon sokkal jobb csapat volt. Fizikailag dominál szinte az egész mezőny felett, ahhoz, hogy szoros meccset játsszunk vele, majdhogynem tökéletes teljesítményre van szükség. Tudtuk, hogy nagyon kemény meccs lesz, és minden apró hibánkat kihasználja, sajnos így is jártunk. Azon dolgozunk, hogy ki tudjuk használni a rájátszásban a hazai pálya előnyét, remélhetőleg a közönségünk ugyanúgy támogat bennünket, mint ezen az összecsapáson.
Milos Konakov: – Nagyszerűen kezdtük a mérkőzést, aztán a harmadik negyedben volt egy kis hullámvölgyünk, de az addig remek védekezésünk az utolsó tíz percre ismét összeállt. Mindkét szurkolótábor kitett magáért, ilyen hangulatú mérkőzésekre van szüksége a magyar kosárlabdának.

SZOLNOKI OLAJBÁNYÁSZ–NATURTEX-SZTE-SZEDEÁK 89–82 (28–20, 19–13, 26–24, 16–25)
Szolnok, 1500
néző. V: Mészáros B., Makrai, Balog Gy.
SZOLNOK: JABRIL DURHAM 9/9, Sebők 2, Barnes 15/6, SZUBOTICS 26/6, WILLIAMSON 12. Csere: Gilszki, Rudner 8/6, Gavin 8/6, PONGÓ MÁTÉ 9/9. Edző: Gasper Potocnik
SZEGED: D. WASHINGTON 16/6, Polányi 5/3, NICHOLSON 19/9, Bognár K. 7/3, ROBERSON 15. Csere: Balogh Sz. 2, Person 2, Kerpel-Fronius B., Carter 16/3. Edző: Nikola Lazics
Az eredmény alakulása. 4. perc: 16–10. 8. p.: 23–16. 14. p.: 32–26. 18. p.: 44–31. 24. p.: 52–42. 28. p.: 67–53. 34. p.: 76–66. 38. p.: 76–66
MESTERMÉRLEG
Gasper Potocnik:
– Sokan azt gondolták, hogy ez könnyű meccs lesz nekünk, a Szeged azonban jól felkészített, veszélyes ellenfél, amit bizonyított is ellenünk. Ráadásul tőlünk hiányzott két fontos láncszem, Lukács Norbert és Révész Ádám. Az első félidőben nagy energiával játszottunk, a másodikban viszont sok pontot kaptunk, aminek nem örülök.
Nikola Lazics: – Egy héten belül ez volt a harmadik mérkőzésünk, ráadásul a nagyon erős Szolnok otthonában. Az első félidőben a támadólepattanókat jól szedte a hazai csapat, ezekből sok pontot dobott. A folytatásban sem adtuk fel, és megmutattuk, hogy van tartásunk.

ARCONIC-ALBA FEHÉRVÁR–HÜBNER-NYÍREGYHÁZA BS 103–84 (26–24, 31–18, 22–18, 24–24)
Székesfehérvár, 1000
néző. V: Praksch, Söjtöry, Major
FEHÉRVÁR: Pongó Marcell 3/3, SOMOGYI Á. 23/15, FORD 26/9, De Cosey 9/6, PHILMORE 11/6. Csere: VOJVODA 18, Takács Milán 5/3, Diong 8, Szabó Zs., Takács Martin. Edző: Alejandro Zubillaga
NYÍREGYHÁZA: PERRY 19/3, Kiss B. 7/3, Bazsó 2, PIPIRAS 19/9, Copes 17. Csere: Dickerson 18/6, Kone 2, Szobi, Bonifert B. Edző: Darko Radulovics
Az eredmény alakulása. 3. perc: 5–4. 5. p.: 11–10. 8. p.: 19–18. 12. p.: 28–26. 15. p.: 36–36. 18. p.: 49–36. 22. p.: 60–44. 25. p.: 68–46. 28. p.: 75–54. 32. p.: 79–66. 35. p.: 87–72. 38. p.: 94–78
MESTERMÉRLEG
Alejandro Zubillaga:
– Ez a mérkőzés volt az, amelyet mindenképpen meg kellett nyernünk. Nem játszottunk különösebben jól, de megfelelő szinten kosárlabdáztunk, és megérdemelt győzelmet arattunk. Három nagyon nehéz összecsapás előtt állunk, ez a találkozó a felkészülést szolgálta ezekre.
Darko Radulovics: – A bajnokság egyik legjobban védekező csapata ellen kellett játszanunk, ráadásul támadásban is erős az Alba. A játék minden elemében jobb volt nálunk, megérdemelte a győzelmet, nekünk a folytatásban jobban kell játszanunk.

ATOMERŐMŰ SE–MVM-OSE LIONS 91–82 (26–26, 29–20, 20–17, 16–19)
Paks, 1000
néző. V: Benczur, Ádám, Minár
PAKS: EDWIN 23/3, Pajor, GRUBOR 12/6, EILINGSFELD 20/9, Atkinson 8. Csere: Frank 4/3, BUCKINGHAM 19/12, Kovács I Ákos 5, Taiwo. Edző: Csirke Ferenc
OSE: DIMITRIJEVICS 18/9, BARNJAK 23/9, Calloway 3/3, Carev 6/3, Krestinin 8. Csere: Dorogi 3/3, Ruják A. 6/6, HENRY 10, Szabadfi, Illés 5/3, Mucza. Edző: Simon Petrov
Az eredmény alakulása. 4. perc: 9–9. 8. p.: 19–18. 13. p.: 33–32. 17. p.: 45–45. 20. p.: 55–46. 23. p.: 60–52. 26. p.: 64–57. 29. p.: 74–63. 32. p.: 75–66. 35. p.: 81–74. 39. p.: 89–79
MESTERMÉRLEG
Csirke Ferenc:
– Kiszámíthatatlan volt az Oroszlány támadójátéka, nagyon jól egy-egyezik, kevés pozíciós játékot játszik, sokáig nem találtuk az ellenszerét. A mi támadásainkkal nem volt gond, az első félidőben dobott pontok meghatározták a mérkőzést. Büszke vagyok a fiúkra, még van hátra három mérkőzésünk, ki kell harcolnunk a playoffot.
Simon Petrov: – Először is szeretném megköszönni a szurkolóinknak, hogy elkísértek minket ide is, és végig buzdították a csapatot. Sajnálom, hogy cserben hagytuk őket. Az első félidőben nem játszottunk keményen, túl sok könnyű kosarat engedtünk a Paksnak. A második félidőben keményebben küzdöttünk, de ez már kevés volt a fordításhoz, a házigazda megérdemelten győzött.

Csütörtökön játszották
Budapesti Honvéd–Sopron KC 61–87
Pénteken játszották

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét–Kometa Kaposvári KK 81–75

AZ ÁLLÁS
1. Szombathely 23 20 3 2024–1705 0.935 43
2. Szolnok 23 18 5 1930–1695 0.891 41
3. Fehérvár 23 15 8 2108–1851 0.826 38
4. Zalaegerszeg 23 15 8 1973–1864 0.826 38
5. Paks 23 13 10 1850–1839 0.783 36
6. Kecskemét 23 13 10 1762–1812 0.783 36
7. Körmend 23 13 10 1899–1948 0.783 36
8. Sopron 23 12 11 1841–1766 0.761 35
9. Debrecen 23 12 11 1823–1822 0.761 35
10. Kaposvár 23 9 14 1895–1984 0.696 32
11. Oroszlány 23 8 15 1760–1939 0.674 31
12. Szeged 23 6 17 1816–1899 0.630 29
13. Honvéd 23 5 18 1630–1849 0.609 28
14. Nyíregyháza 23 2 21 1701–2039 0.543 25
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik