Férfi kosár NB I: a Falco legyőzte a Szolnokot a rangadón

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2022.10.30. 21:08
null
Perl Zoltán (labdával) ezúttal is nagyszerűen kosarazott (Fotó: Unger Tamás / Vas Népe)
A férfi kosárlabda NB I vasárnapi játéknapjának rangadóján a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 83–71-re legyőzte a Szolnoki Olajbányászt.

 

Rangadó volt a javából a Falco és az Olaj csatája, hiszen a tabella első két helyezettje játszott egymással. Nagyon fordulatos találkozót láthattak a nézők.

A szombathelyiek tíz ponttal megnyerték az első negyedet, de a második a Szolnoké lett 15 ponttal. Majd megint a Falco pillanatai következtek, a harmadik negyedben ismét tízzel volt jobb a vendégeknél. A záró játékrész tehát a hazaiak ötpontos vezetésével kezdődött meg. Milos Konakov együttese már nem adta ki a kezéből az irányítást, stabil előnyt épített ki, és végül 12 pontos, megérdemelt győzelmet aratott.

Perl Zoltán volt a Falco legjobbja, 25 pontot termelt, a csapata pedig utolérte riválisát a tabellán, habár jobb gólkülönbséggel még a Szolnok vezet.

A játéknap másik mérkőzésén a Kaposvár legyőzte a Naturtex-SZTE-Szedeákot.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
6. FORDULÓ
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely–Szolnoki Olajbányász 83–71
(25–15, 12–27, 25–15, 21–14)
Szombathely, 3025 néző. V: Praksch P. Á., Kapitány G., Farkas G.
FALCO: Pot 9/3, Kovács B. –, Brown 14/3, Tiby 8/6, Keller Á. 6. Csere: Perl 25/3, Barac 16, Sövegjártó 3, Cowels 2. Edző: Milos Konakov.
SZOLNOK: Durham 15/6, Lukács 6, Barnes 4, Subotic 18/3, Williamson 8. Csere: Rudner 2, Révész 3, Gavin 13/9, Pongó Má. –, Sebők 2. Edző: Gasper Potocnik.
Az eredmény alakulása. 4. perc: 10-6. 8. p.: 18-14. 13. p.: 32-19. 17. p.: 32-34. 20. p.: 37-42. 22. p.: 45-45. 28. p.: 62-55. 34. p.: 71-59. 38. p.: 77-67.
MESTERMÉRLEG
Milos Konakov:
– Élmény volt ilyen közegben pályára lépni, fantasztikus hangulat uralkodott az Arénában, amit köszönünk a szurkolóknak. Tudtuk, hogy egy nagyon jó csapat látogat hozzánk, amely ráadásul kiváló formában van. Azt is tudtuk, hogy a Szolnok sok védekezési formát váltogat, ennek ellenére a második negyedben egy 18-0-ás szériával meg tudta fordítani a meccset. A harmadik negyedben megmutattuk, hogy tudunk erre reagálni. Gratulálok a csapatomnak, most jöhet egy kis pihenő.
Gasper Potocnik: – Gratulálok a Falcónak, fantasztikus hangulatot teremtettek a szurkolók. Javulnunk kell, a szombathelyiek ritmusával nem tudtunk mit kezdeni. Meglátszik a Falcón a nemzetközi meccseken szerzett rutin, amihez nekünk még fel kell fejlődnünk.
Perl Zoltán: – Örülök, hogy hazai közönségünk előtt ilyen fantasztikus hangulatban sikerült győznünk. Kemény sorsolásunk van, jó volt újra itthon pályára lépni. A második negyedben ugyan kicsit megtorpantunk, de a második félidőt már végig uraltuk.
Bojan Subotic: – Egy nagyon jó csapathoz érkeztünk, amelynek otthonában csak egy jó negyeddel nem lehet mérkőzést nyerni. Ez egy kiváló erőfelmérő volt, hogy lássuk, hol tartunk a Falcóhoz képest.

Kometa Kaposvári KK–Naturtex-SZTE-Szedeák 89–74 (23–21, 18–22, 27–21, 21–10)
Kaposvár, 1850 néző. V: Földházi T., Györfy R., Lengyel Á.
KAPOSVÁR: ARIS 23/12, Paár 4, Griffin 15/9, Gabric 14, HUGHES 13. Csere: Krnjajski 10/3, Halmai, Hendlein, Bogdán 10/3. Edző: Ivan Rudez
SZEGED: WASHINGTON 25/6, Polányi 8/3, Kovács A., Mayer 6, ROBERSON 19. Csere: BALOGH SZ, 14/6, Filipovic S. 2, Bella, Csornai. Edző: Simándi Árpád
Az eredmény alakulása. 2. perc: 4–5. 6. p.: 11–11. 8. p.: 15–15. 12. p.: 22–27. 14. p.: 29–29. 22. p.: 44–47. 26. p.: 55–57. 28. p.: 62–62. 33. p.: 75–66. 36. p.: 80–68. Kipontozódott: Polányi K. (35. p.). Kiállítva: Washington (második technikai után, 38. p.)
MESTERMÉRLEG
Ivan Rudez:
– Sok volt a sérült az ellenfelünknél, ezért teher nélkül játszhattak. Desmond Washington szerintem a legjobb egy az egy elleni játékos a ligában, az első félidőben nehezen tudtuk tartani, de folyamatosan nyomás alá helyeztük. Emiatt elfáradt, kihagyott néhány dobást és voltak eladott labdái is. Elégedett vagyok a csapat második félidei koncentrációjával, pláne azért, mert mentálisan nehéz volt a meccs.
Simándi Árpád: – Harminc percen át jól teljesítettünk, bár nehéz úgy játszani, hogy ennyi a sérültünk. Öt felnőtt- és négy U23-as játékosunk volt, nagyon büszkék vagyunk rájuk. A negyedik negyed elején kicsit megzavarodtunk, pár eladott labda miatt kinyílt az olló, onnan már nem tudtunk visszajönni.

A FÉRFI KOSÁRLABDA NB I ÁLLÁSA
1. Szolnoki Olajbányász 6 5 1 526–437 0.917
2. Falco KC Szombathely 6 5 1 500–431 0.917
3. Arconic-Alba Fehérvár 6 4 2 552–456 0.833
4. Zalakerámia ZTE KK 6 4 2 509–493 0.833
5. Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 6 4 2 444–459 0.833
6. Egis Körmend 5 3 2 425–420 0.800
7. Atomerőmű SE 6 3 3 461–460 0.750
8. Kometa Kaposvári KK 6 3 3 505–514 0.750
9. Sopron KC 6 3 3 453–466 0.750
10. MVM-OSE Lions 6 3 3 451–494 0.750
11. DEAC-Tungsram 6 2 4 433–462 0.667
12. Naturtex-SZTE-Szedeák 5 1 4 399–424 0.600
13. Budapesti Honvéd SE 6 1 5 409–449 0.583
14. Hübner Nyíregyháza BS 6 6 413–515 0.500
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik