Férfi kosár: kemény sorozat vár a magyar válogatottra

BOBORY BALÁZSBOBORY BALÁZS
Vágólapra másolva!
2022.08.22. 08:43
null
Ivkovics Sztojan kapitány szerint a legfontosabb, hogy a játékosok értékeljék egymást követő második Eb-szereplésüket (Fotó: Dömötör Csaba)
Két nap múlva már tétmérkőzést játszik a magyar férfi kosárlabda-válogatott Szombathelyen, sztárcsapatok ellen vár erőltetett menet Ivkovics Sztojan együttesére.

Vereséggel zárta felkészülési mérkőzéseinek sorát a magyar kosárlabda-válogatott csütörtökön Horvátországban, azonban a négy összecsapásból hármat megnyert, az opatijai találkozó előtt kétszer Grúziát, egyszer pedig Szlovákiát múlta felül a közelgő két világbajnoki selejtezőre, illetve a szeptember 1-jén Kölnben rajtoló Európa-bajnokságra hangoló együttes. Persze ezeken a meccseken a számszerű eredmény másodlagos volt.

„Törekedtünk arra, hogy a mi szintünknél kicsit erősebb csapatokkal tudjunk játszani, hogy még inkább látsszanak a hiányosságaink – kezdte Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány. – A nálunk magasabban jegyzett válogatottak fizikai fölényben vannak. A horvátok azt nyilatkozták a mérkőzésünk után, hogy taktikai szempontból nagyon kellemetlen ellenfélnek számítunk, azonban azt hozzá kell tennünk, hogy magasságban és az azzal párosuló fizikai erőben nem tudjuk felvenni a versenyt. Ezt a különbséget egy ideig el tudjuk tüntetni, de a meccs egészében még nem. Nagyon bízom benne, hogy a mögöttünk álló összecsapások előrelépést hoznak majd ezen a téren. Ritkán találkozunk ilyen szintű ellenfelekkel, többnyire hozzánk hasonló vagy egy kicsit erősebb riválisokkal szoktunk megmérkőz­ni, amelyekben általában egy kiemelkedő tudású és paraméterekkel rendelkező magas ember játszik, a gond akkor kezdődik, amikor a másik csapatban van ilyenből kettő, három, esetleg négy is…”

A kapitány nem véletlenül emelte ki a centerek és erőcsatárok szerepét, a horvátországi edzőmeccsen a mieinknek alaposan meggyűlt a bajuk az NBA-ben szereplő Ivica Zubaccal és Dario Sariccsal, vagy éppen a 208 centiméter magas Karlo Matkoviccsal.

„A mezőnysorunk rendben volt, de például hármas, azaz bedobóposzton is fizikailag erősebb játékosokkal találkoztak a mieink – folytatta Ivkovics. – Ezért hiányzik nagyon például Filipovity Márkó, akinek atletikus játéka, ösztönös kosárlabdája kellett volna.”

És ugyancsak fontos szereplő lenne épp a palánk alatti pozíciókban az amerikai születésű, honosított Mikael Hopkins, aki egy szörnyű családi tragédia (autóbaleset) miatt utazott haza másfél hete Kecskemétről a tengerentúlra, de a szakmai stáb reménykedik benne, hogy keddig pozitív fejlemények jönnek, és ha még szerdán, a litvánok ellen nem is, de szombaton, Csehországban már játszhat a 206 centiméter magas center. Ivkovics bízik abban, hogy Hopkins érkezik és segíteni fog. Érdemes hangsúlyozni, hogy a jelenlegi eset teljesen más, mint az öt évvel ezelőtti, amikor DeAndre Kane a honosítás után egyszerűen eltűnt, és sohasem lépett pályára a magyar válogatott mezében.

A válogatott tehát már Szombathelyen készül a szerdai, litvánok elleni vb-selejtezőre, de a szakmai stáb a távolabbi célt, az Európa-bajnokságot sem téveszti szem elől.

„Elgondolásunk szerint az egyetlen mérkőzés, amelyre úgy lehet készülni, hogy vannak reális győzelmi esélyeink a bosnyákok elleni lesz a kölni Eb nyitó napján, így minden edzésünkben, mérkőzésünkben az arra való készülődés is benne van – mondta a kapitány. – Ez nem jelenti azt, hogy csak arra összpontosítunk, igyekszünk mindig a legtöbbet kihozni magunkból. A legfontosabb mégis az, hogy a játékosok tudják értékelni, hogy egymás után a második Európa-bajnokságunkon vehetünk részt, sokak szerint ez lesz minden idők legerősebb kontinensviadala. Nem szabad, hogy a játékosaink örömét bárki elvegye. Ez azért lényeges, mert az Eb után is van élet, világbajnoki, olimpiai selejtezők várnak ránk. Nem lenne jó, ha a sikerünket kudarccá minősítenék, mindenkinek tudnia kell, hogy reálisan hol a helye.”

BOMBAERŐS CSOPORT KÖLNBEN
A Nemzetközi Kosárlabda-szövetség, azaz a FIBA kiadta szubjektív erősorrendjét az Európa-bajnokság előtt. Eddig is tudtuk, de a lista megerősítette, hogy bombaerős csoportba kerültek a mieink Kölnben, mert riválisaink közül Szlovénia a listavezető, őket a franciák követik, míg Litvánia a negyedik helyre kapott besorolást. A házigazda németek sincsenek nagyon messze a szűk élvonaltól, hiszen a nyolcadik pozíciót foglalják el. Ötödik riválisunk, Bosznia-Hercegovina is előttünk áll, 15. rangsorban, a 24-es mezőnyből a magyar csapat a 20. helyet tudhatja a magáénak. A mieink mögött Észtország, Nagy-Britannia, Bulgária és Hollandia helyezkedik el.

AZ EB ERŐSORRENDJE

1. Szlovénia
2. Franciaország
3. Görögország
4. Litvánia
5. Szerbia
6. Törökország
7. Spanyolország
8. Németország
9. Olaszország
10. Csehország
11. Horvátország
12. Finnország
13. Izrael
14. Lengyelország
15. Bosznia-Hercegovina
16. Montenegró
17. Grúzia (Georgia)
18. Ukrajna
19. Belgium
20. MAGYARORSZÁG
21. Észtország
22. Nagy-Britannia
23. Bulgária
24. Hollandia


A MAGYAR VÁLOGATOTT PROGRAMJA A SZEPTEMBERI EB-N
Szeptember 1.
14.30:
Magyarország–Bosznia-Hercegovina
Szeptember 3.
20.30: Magyarország–Szlovénia
Szeptember 4.
20.30:
Magyarország–Franciaország
Szeptember 6.
17.15:
Magyarország–Litvánia
Szeptember 7.
20.30:
Magyarország–Németország



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik