Bajban a Warriors: Chicagóban is kikapott a ligaelső

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2017.03.03. 08:24
null
Chicagóban a házigazda örülhetett, a Bulls elkapta a Golden State Warriorst (Fotó: nba.com)
Idei leggyengébb  támadójátékát produkálta a Kevin Durantet nélkülöző Golden State az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában és bár három perccel a vége előtt még így is vezetett, végül kikapott Chicagóban – két év után veszítettek el sorozatban két mérkőzést Curryék. Russell Westbrook 42 pontos estéjét nem tudta győzelemre váltani a Thunder Portlandben, míg a Phoenix szezoncsúcsot hozva dobta szét a Charlotte-ot.

 

Chicago Bulls–Golden State Warriors 94–87

Borzalom. Idei leggyengébb játékát produkálta a Golden State, és bár nyilvánvalóan hiányzott a csapatból Kevin Durant, erre a produkcióra ez sem lehet mentség. A ligaelső a nagyszünet után összesen 36 pontot tudott szerezni (máskor az egy átlagos negyed...), a mérkőzés során bőven 40 százalék alatt dobtak mezőnyből, 6/20 triplát tudtak elsüllyeszteni és nem akadt egyetlen komoly fegyverük sem – Curry 2/11, Thompson 3/11 hármassal zárt, botrányosan játszottak. Ezzel egyébként megszakadt egy lassan két éve és 146 találkozó óta tartó sorozatuk és elveszítettek zsinórban két mérkőzést, három meccsre csökkent az előnyük a Spurs előtt, ráadásul a sorsolásuk sem egyszerű – nagyon gyorsan megoldást kell találniuk erre a vállalhatatlan játékra, különben el fogják veszíteni az első helyet. Érdekesség: Matt Barnes bemutatkozott a ligaelsőnél, 12 perc alatt két pont, két eladott labda és egy fault került fel a statisztikai lapjára.

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a kezdo5.hu.
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a kezdo5.hu.

A második félidő már a Bullsé volt. Akármilyen gyengén játszott a GSW, az első félidő nagy részében így is vezetett, köszönhetően annak, hogy a Chicago sem találta a ritmust – Butlerék sem lehettek büszkék a támadójátékukra, így csak a harmadik negyed közepén tudták átvenni az irányítást. Akkor egy rohammal előnybe kerültek, de a Warriors még egyszer visszavágott és szűk három perccel a vége előtt még Curryék vezettek egy ponttal – innentől azonban csak egy Iguodala-zsákolást tudtak hozzátenni, a Bulls pedig egy 10–2-es etappal zárta le a meccset. Ebből Butler, Wade, Zipser és Portis is kivette a részét, míg a Golden State-nél az utolsó bő fél percben Curry és Thompson is kihagyta a maga dobását,ezzel a Raptors, a Celtics és a Cavs után újabb nagyvadat lőtt Fred Hoiberg együttese és a keleti hatodik helyről folytatja majd a Clippers ellen.

A Bulls legjobb dobói: Butler 22, Portis 17/6, Wade 12
A Warriors legjobb dobói: Curry 23/6, Thompson 13/3, Green 12/6

Phoenix Suns–Charlotte Hornets 120–103

Ihletett nap.
Szenzációs hatékonysággal dolgoztak a Chandlert és Knightot nélkülöző hazaiak támadásban, folyamatosan járt a labda, mindenki mozgott és nagyon jól értékesítették az adódó lehetőségeket - szezoncsúcsot jelentő 59.7 százalékkal (!) céloztak mezőnyből Bookerék és 60–36-ra nyertek a festékből. Sokat számított, hogy folyamatosan tudtak rohanni és 29 pontot szereztek leindításból, de emellett a negyedik negyedben már a védekezésük is a helyére került – ekkor csak 12 egységet engedtek a Hornetsnek és itt dőlt el az összecsapás. Az extra támadójáték ellenére szoros volt az állás még a záró etap elején, de egy 14–2-es rohammal elszaladtak a hazaiak és innen már nem volt visszaút, nagyszerű győzelmet aratott a társaság. Érdekesség, hogy a megszokott hátvédközpontúság helyett most hat játékos dobott 14 és 17 pont között, nagyon hasznos volt a kispad és külön kiemelendő a három fiatal, Chriss, Warren, illetve Alan Williams játéka – előbbi egyébként egy kisebb sérülés miatt kihagyott egy negyedet, de később visszatért.

Nem tudta tartani a lépést a Charlotte. Húsz százalékkal célzott gyengébben a vendégcsapat, mint a Suns, eztkicsit több büntetővel, kicsit kevesebb eladott labdával és több támadópattanóval próbálta ellensúlyozni három negyeden keresztül. A záró etapra azonban elfáradtak és nem tudták már tartani a Phoenix tempóját, olyan játékosuk ráadásul nem nagyon akadt, aki elöl-hátul hatékonyan és hasznosan kosárlabdázott volna. Walkerék két nap múlva Denverben folytatják, majd jön három keleti meccsük, közte egy Miami elleni nagyon fontos összecsapással – jelenleg három találkozóra vannak a rájátszástól.

A Suns legjobb dobói: Chriss 17/9, Warren 16, A. Williams 16, Barbosa 16/3
A Hornets legjobb dobói: Walker 26/9, M. Williams 19/9, Kaminsky 16/6

Portland Trail Blazers–Oklahoma City Thunder 114–109

Westbrook most elvesztette. Az utóbbi találkozókon a szenzációsan játszóhátvéd rendre fellépett a hajrában és megnyerte a meccset csapatának, most viszont éppen fordítva történt. Három játékrész alatt bevert 40 pontot, az OKC pedig vezetett, aztán a záró etapban amit lehetett, azt elrontott, 2/11-es mezőnymutatót produkált ez idő alatt (12/36-tal zárt) és csak egy gólpasszt osztott ki, a vendégcsapat pedig lefagyott és végül elbukta az összecsapást. A kezdőötös egyébként sem igazán működött, de a padról Gibson, McDermott és Kanter is remekül szállt be, sőt, az idei első NBA-meccsét játszó Norris Cole is nagyon kevés hibával játszott – a vereség ellenére úgy fest, hogy mélyebb lesz ez a rotáció, mint az All-Star előtt.

A hajrában volt nagyszerű a Portland. Szűk hat perccel a vége előtt még hét ponttal vezetett az OKC, ám ekkor sebességet váltottak a hazaiak és Jusuf Nurkic vezérletével fordítottak – összességében egy 16–0-s futást produkáltak négy perc alatt, a meccs kritikus időszakában. Innen még egyszer kis híján elrontották, eladott labdákkal, ki nem kényszerített hibákkal visszaengedték a Thundert, de Westbrook mellédobta az egyenlítőnek szánt hármast, Lillard pedig két büntetővel csak lezárta a meccset. A 33 pontos hátvéd mellett egyébként mindenképpen ki kell emelnünk Nurkic-ot, aki több támadópattanóval, hét ponttal vette ki a részét a meccsdöntő rohamból, végül 18 ponttal, 12 lepattanóval, hat gólpasszal és öt kiosztott blokkal zárt – úgy fest, hogy az ő leigazolásával betaláltak Terry Stottsék.

A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 33/9, McCollum 18/6, Nurkic 18
A Thunder legjobb dobói: Westbrook 45/18, Kanter 18, Gibson 15/3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik