Csirke Ferenc: A magyar kosárlabdázásban hiánycikk az univerzális játékos

2026.02.26. 11:35
null
Csirke Ferenc (Fotó: Czinege Melinda)
Csirke Ferenc, a magyar férfi 3x3-as kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint a magyar kosárlabdázásban jelenleg hiánycikknek számítanak az univerzális játékosok.

A nemzeti csapatot tíz éve irányító szakember a szövetség honlapján megjelent interjúban megerősítette, a nőihez hasonlóan a férfiegyüttes számára is az a cél, hogy kiharcolja a részvételt a 2028-as Los Angeles-i olimpián.

„Ahogy az egyes nemzetek közösségi oldalain megosztott posztokat látjuk, már minden ország válogatottjai edzésben vannak és tornákra járnak, beleértve azokat a csapatokat is, amelyekkel mi a júniusi Európa-bajnoki selejtezők során találkozni fogunk, mint például a horvát – utalt arra, hogy a szeptemberi, antwerpeni Eb kvalifikációja júniusban kezdődik Kassán. – Addigra ők kilenc-tíz tornán vesznek részt, mi pedig csak május 25-én kezdjük el a közös munkát, és kilenc-tíz meccset játszunk le a selejtezőig, ami nagy különbség. Tavaly is hasonló cipőben jártunk, de Bukarestben így is sikerült megnyernünk a bronzmeccset Lengyelország ellen, és kijutottunk a koppenhágai Eb-re. Arra a kontinenstornára mindössze két-három napot tudtunk készülni, mivel augusztus elején már az 5x5-ös alapozásokon kellett részt venniük a játékosoknak a klubcsapataikkal.”

A szakvezető kifejtette, a férfi nemzeti csapatot be lehetne nevezni négy-öt nagyobb tornára. Erre a nemzetközi szövetség (FIBA) szabadkártyás indulási lehetőséget biztosítana pénzért, de még ezekkel a versenysorozatokkal sem biztos, hogy olyan pozícióba tudnának kerülni a világranglistán, amivel ki tudnák használni a több kvalifikációs tornát, ezzel együtt még így is több esélyük lehetne kijutni az ötkarikás játékokra.

„Amíg férfivonalon nem lesz profi csapatunk, addig ugyanazokat az eredményeket fogjuk elérni, mint az elmúlt tíz évben” – jelentette ki Csirke Ferenc, aki a másodosztálybeli Kozármisleny vezetőedzője is. – Készülünk néhány hetet az Eb-selejtezőkre, és ha ott minden összejön, akkor kijutunk a kontinenstornára. Ha mégsem, akkor lemaradunk róla. Jelen állás szerint nekünk ugyanannyi esélyünk van, mint eddig volt. 2021-ben öt percre voltunk az olimpiai kijutástól a debreceni selejtezőn, ahol döntőt játszottunk Belgiummal” – mondta a tréner, hozzátéve, a Komma László, Tarján Izsák, Molnár Mátyás, Rosic Uros összeállítású csapat az olimpiai ezüstérmes franciáktól és a világbajnoki elődöntős németektől kapott ki a tavalyi Eb-n. Valamennyien először szerepeltek Európa-bajnokságon.

A szakember úgy vélekedett, hogy mára a kosárlabda teljesen átalakult, immár a magas játékosoknak is jól kell dobniuk kintről.

„Én viszont azokat a két méter feletti játékosokat hiányolom, akik kis túlzással mindent tudnak: dobni, egy-egyezni, lepattanózni. Ezek a típusú kosárlabdázók nálunk hiánycikkek, nincsenek univerzális játékosok, akik technikai tudásban és fizikai képességeket tekintve is alkalmasak a 3x3-as játékra – jelentette ki. – Fontos lenne például, hogy U14-ben ne csak két-három játékos legyen minden csapatban, aki tud labdát vezetni, dobni, hanem mondjuk tíz. Ha Gasper Okorn kapitánynak nem húsz kosárlabdázóból kellene kiválogatnia 5x5-ben a tizenkettes keretet, hanem mondjuk ötvenből, akkor a 3x3-nak is nagyobb merítési lehetősége lehetne. Meglátásom szerint az Eb-győztes osztrákoknál sem jobb játékosok játszanak, csak ők folyamatosan a 3x3-ra koncentrálnak, sok edzésmunkát tesznek bele, és rengeteg tornán indulnak, hogy jobbá váljanak. Egy olimpiára kijutásra évi százmillió forint elég lenne. Ennek a sokszorosát költi el egy NB I-es csapat, amely a tizedik hely körül mozog.”

Csirke Ferenc kitért arra is, hogy Magyarországon még nem is fogadta el teljesen az 5x5 kosárlabda-társadalom a 3x3-at, mivel sokan úgy gondolják, hogy sérülésveszélyesebb ez a sportág. „Ez egy tévhit. A tízéves regnálásom alatt nem láttam háromnál több komoly sérülést, holott a nemzeti csapattal öt Eb-n és két vb-n vettünk részt, plusz a selejtezőkön, és a World Tour-sorozatokat sem szabad elfelejteni” – tette hozzá.

 

Legfrissebb hírek

Csirke Ferenc: Szemléletváltás szükséges, megpróbálok kialakítani egy profi csapatot

Kosárlabda
2025.09.07. 21:59

A negyeddöntőben búcsúzott a magyar női csapat

Kosárlabda
2025.09.07. 10:59

3x3-as kosárlabda Eb: negyeddöntős a női magyar csapat

Kosárlabda
2025.09.06. 22:35

A magyar válogatott kiesett a 3x3-as kosár Eb-ről

Kosárlabda
2025.09.06. 16:51

Kemény riválisokkal kezdenek a magyar 3x3-as kosárválogatottak az Eb-n

Kosárlabda
2025.09.05. 18:20

A címvédő spanyolokkal egy csoportban a női válogatott a 3x3-as kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.07.18. 10:55

3x3-as kosárlabda Eb-selejtező: elődöntőben a férfiválogatott Bukarestben

Kosárlabda
2025.06.08. 13:52

Önbizalom-növelő csoportelsőség a nők célja

Kosárlabda
2025.06.07. 08:33
Ezek is érdekelhetik