Báder Márton: Nagy siker lenne huszonnyolc év után kijutni a női világbajnokságra

V. H. L.V. H. L.
2026.01.19. 19:43
null
Báder Márton (Fotó: Földi Imre)
A Nemzeti Sportrádiónak adott hosszabb interjút Báder Márton, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnöke. Az egykori kiváló válogatott kosaras a Hazafutás című műsorban többek között azt is elmondta: a női válogatottat képesnek tartja arra, hogy kijusson a világbajnokságra, a férfi nemzeti csapatnak pedig reálisan a következő kontinenstornát kell megcéloznia.

A magyar kosárlabda jelenlegi helyzetét értékelte a szövetség elnöke, Báder Márton a Nemzeti Sportrádió Hazafutás című műsorában. Az interjúban szó volt a magyar utánpótlás helyzetéről, klubcsapataink szerepléséről, illetve a válogatottakról is. Utóbbi témában a sportvezető kijelentette, bár nemzeti csapataink Eb-selejtezős szereplésével nem elégedett, úgy véli a férfiaknál jó folyamatok indultak el, s női csapatunknak is van esélye a világbajnoki selejtezőkön.

„Képesnek tartom a lányokat arra, hogy kivívják a világbajnoki részvételt. Az, hogy az Európa-bajnokságra nem sikerült kvalifikálnunk magunkat, nem kis csalódás volt, különösen az előző Eb-n elért negyedik hely után. Az olimpiai selejtezőben nagyon nehéz csoportban játszottunk, és kevésen múlott, hogy ott lehessünk a játékokon. Helyükön kell kezelnünk az eredményeinket, a papírforma nem mellettünk szól, de az ellenfeleket számba véve nagyon bízom benne, hogy kijuthatunk” – fogalmazott Báder Márton.

 

Legfrissebb hírek

Vancsa Zalán: A feljutás eddig a legszebb pillanat a pályafutásomban

Légiósok
2026.06.10. 17:10

Törőcsik András, a magyar futball elveszett zsenije

Magyar válogatott
2026.06.10. 15:51

„A Méridánál nem ismertem senkit, se edzőt, se játékost, de aztán leesett, hogy ők sem ismerik egymást”

Légiósok
2026.06.09. 17:53

„Ki kell mondanom: hamarabb kellett volna edzőt váltanom” – Cseh László a Nemzeti Sportrádióban

Úszás
2026.06.05. 11:07

Érdi Mária: A célunk, hogy a világ legjobbjai legyünk

Egyéb egyéni
2026.05.28. 14:00

Juhász Roland: A világsztároknak is nagy élmény lesz a Puskás Arénában játszani

Bajnokok Ligája
2026.05.22. 18:15

Lőw Zsolt a BL-döntőről: 51:49 arányban a Paris Saint-Germaint tartom esélyesebbnek

Bajnokok Ligája
2026.05.21. 22:26

Németh Krisztián: El tudom viselni, hogy csodagyerek maradok

Labdarúgó NB I
2026.05.19. 15:45
Ezek is érdekelhetik