Meghatározó játékos lenne Sopronban Kovács Benedek

GY. F.GY. F.
2025.07.20. 11:44
Kovács Benedek eligazolt Szombathelyről, de maradt a nyugati országhatár mellett (Fotó: Vas Népe/Szendi Péter)
A Falcótól szerződtetett 24 éves bedobó, Kovács Benedek szerint fiatalos és energikus együttest láthatnak a szurkolók a leghűségesebb városban.


Megbízható embere volt a Falcónak öt éven át Kovács Benedek, akit a ZTE nevelt, s később a francia Monacóban is szerepelt. Négy bajnoki címnek örülhetett a vasiakkal, azonban nem kapott annyi lehetőséget, amennyit remélt, volt, hogy a kispadon ragadt bizonyos mérkőzéseken. Ettől függetlenül rengeteg tapasztalatot szerzett, s most ezzel a tudással felvértezve szerződött a Sopron KC-be.

„A második legidősebb magyar leszek a csapatban, ami elég éles váltás a Falcóhoz képest – taglalta megkeresésünkre a 24 éves bedobó. – A jó beilleszkedés után nyilván szeretnék több szerepet kapni az előző idényhez képest, akár meghatározó alakká kinőni magamat Sopronban. Számszerű adatok nincsenek a fejemben, igyekszem a leghasznosabb lenni a nekem rendelt időben. Nehéz most előrevetíteni, mire számítsak, a nyári egyéni munka megfelelő alapot ad. Remélem, összekovácsolódunk és sikeresek lehetünk csapatként is!”     

A legutóbbi évad hetedik helyezettjénél továbbra is a szlovén Gasper Potocnik lesz a vezetőedző, Kovács többször beszélt vele a nyáron, elmondta neki, mik a tervei. Egy-két embert megkérdezett, akik voltak Potocnik játékosai, s ők csak pozitívumokat mondtak róla. Persze azt is pontosan tudja beszélgetőpartnerünk, milyen elképzelései vannak a szakembernek az edzésmunkáról, a kemény melóban hisz, de ez szükséges is lehet ahhoz, hogy jó eredményeket érjen el a gárda – szóval a játékos várja a közös munkát.

„Nagyon fiatalos és energikus együttest láthatnak majd a szurkolók sok futással és agresszív játékkal – szögezte le Kovács Benedek. – Reálisak a Sopron elvárásai, teljesíthető a legjobb nyolc közé kerülés a bajnokságban, aztán a playoffban már bármi lehet. Nekem is ez a célom, küzdjünk a rájátszásért.”     

Hozzátette, nagyon szép emlékekkel hagyta ott Szombathelyt, sikeres időszakot zárt, rengeteg barátra és ismerősre tett szert. A váltás az érzelmi oldal miatt volt nehezebb, de persze nem lényegtelen, hogy Kovács a magyar kosárlabda legjobb játékosaitól tanulhatott és velük játszhatott együtt. Bízik benne, hogy mindezt kamatoztathatja majd Sopronban, ahol új környezetbe kerül, új impulzusok érik, és talán nagyobb felelősség is hárulhat rá.

„Augusztus hetedikén lesz az első közös edzés, akkorra érkezik meg mindenki. Júniusban fel tudtam töltődni, az első másfél-két hétben nem csináltam semmit, utána kezdtem el egy kicsit aktívabban pihenni. Elmentünk nyaralni Albániába a két tesómmal öt napra, aztán a költözés miatt két hét elég mozgalmasra sikerült. Július elején vágtam bele az egyéni felkészülésbe” – ismertette zárásként kérdésünkre a bajnoki évad befejeztét követő időszak történéseit Kovács Benedek.

 

Legfrissebb hírek

Szegedről erősített az ezüstérmes Szolnok a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.06.02. 16:10

Tóth Ádám: Ezt a kiesést sohasem lehet feldolgozni

Kosárlabda
2026.06.02. 12:12

Férfi kosárlabda NB I: külföldön folytatja pályafutását a szolnoki közönségkedvenc – hivatalos

Kosárlabda
2026.06.01. 14:41

Kiütés a döntő ötödik meccsén: Szolnokon nyerte meg a férfi kosár NB I-et a Falco

Kosárlabda
2026.05.27. 20:02

Hat játékosától is elköszönt az Alba Fehérvár kosárcsapata

Kosárlabda
2026.05.26. 23:07

Nincs vége a döntőnek: nyert Szombathelyen, visszavette pályaelőnyét az Olaj kosárcsapata

Kosárlabda
2026.05.25. 21:05

Milák a 100 pillangót is behúzta a Mare Nostrumon

Úszás
2026.05.24. 19:15

Hazai pályán egyenlített a Szombathely a férfi kosárlabda NB I döntőjében

Kosárlabda
2026.05.19. 20:05
Ezek is érdekelhetik