Női kosár NB I: Volt értelme a sok munkának – Djokics Zseljko

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2024.03.25. 08:45
Djokics Zseljko csapatának három stabil lába van, mint a suszterszéknek (Fotó: Koncz Márton)
A szekszárdiak szerb-magyar edzője szerint a nehézségeik után csodaszámba megy, hogy harmadik helyen zárták az alapszakaszt.

A női élvonal alapszakaszának utolsó köre előtt három csapat versengett a harmadik helyért – mivel mindhárman nyertek, ugyanabban a sorrendben futottak be, ahogyan várták a szombati kört: a Tarr KSC Szekszárd lett a harmadik, a Sopron Basket a negyedik, az NKA Universitas Pécs az ötödik. A tolnaiak 81–78-as sikerükkel elvették az alapszakaszelső DVTK Hun-Therm veretlenségét, és kifejezetten jó érzésekkel várhatják a szerdán kezdődő, TFSE-MTK elleni negyeddöntőt.

„A zalaegerszegi Villányi Tóni bácsi mondta régen, akkor működik jól egy csapat, ha három stabil lába van, mint a suszterszéknek – kezdte gondolatmenetét Djokics Zseljko, a szekszárdiak szerb-magyar edzője. – Tőlünk tavaly nyáron távozott Bálint Réka, Goree Cyesha és Studer Ágnes, akik éveken keresztül meghatározó játékosok voltak, így új együttest kellett építeni. Magasposzton Ana Vojtulek, hátvédposzton Nikola Dudásová lett volna fontos láncszem, mindketten távoztak sérülésük miatt, és Miklós Melinda sem volt bevethető januárig. Ha azt nézem, hogy emellett néha két légiós és fiatal játékosok is hiányoztak, a csapatkapitány Theodoreán Alexandra is küzdött sérüléssel, az eredményünk csodaszámba megy. Látszik, hogy honnan kezdtünk és hová jutottunk: a bajnokság elején idegenben kikaptunk a BEAC-tól, most megvertük otthon a DVTK-t. Sokat dolgoztunk, és bebizonyosodott, hogy volt értelme a játékosok és a stáb a munkájának is.”

Djokics mester bízik benne, hogy a miskolciak legyőzése plusz önbizalmat ad nekik a meglehetősen sok egylabdás vereség után, pozitív lökést a playoffra, amelyben kezdésként a nagyon kellemetlen, kitűnő magyarokkal és két kiváló légióssal felvértezett TFSE nehéz feladat elé állíthatja őket. Hozzátette, csapata bizonyította, mennyire erős mentálisan, mert bár az első esélyével nem élt, hogy biztosan harmadikként fejezze be az alapszakaszt, ugyanis két ponttal kikapott Sopronban, a második lehetőségét kihasználta a DVTK ellen. Az sem elhanyagolható, hogy szinte teljes kerettel várják a kihívásokat a szekszárdiak.

„Holcz Rebeka, aki nagy energiájával fontos láncszem a védekezésben, térdműtétje után jön vissza, Szücs Gréti viszont az egyik edzésen ütést kapott az orrára, emiatt kórházi beavatkozásra volt szüksége. Amikor legalább tízen vagyunk egy edzésen, magasabb színvonalon tudunk készülni az ellenfelekre, szóval nagyon fontos, hogy egészségesek maradjunk. Nagyszerű, hogy a negyeddöntőben nálunk lesz a pályaelőny, szombaton is igazi kosárlabdaünnepet rendeztek a szurkolóink. A TFSE sohasem adja fel, nálunk is visszajött húszpontos hátrányból, reagálnunk kell a mentalitására. Nagyon örülnénk, ha bekerülnénk a top négybe, a sok fiatalunkkal szép lehetőség, hogy ismét megmutassuk magunkat a nemzetközi porondon” – vélekedett Djokics Zseljko.

Elárulta, ők sem arról beszélgetnek a hétköznapokon, ki lesz a negyedik, hanem a bajnoki címről, amelyre a miskolciakat tartja a legesélyesebbnek, miközben talán a Győr keretében van a legtöbb lehetőség, a Sopron pedig igazolta a Magyar Kupa megnyerésével, hogy a bajnok szívét sosem szabad lebecsülni. A Pécsnek gyakorlatilag hat légiós áll a rendelkezésére, szintén kiváló erőkből áll. És mi hozzátesszük azt is, hogy a Szekszárd szintén képes lehet vaskos meglepetésre, úgyhogy izgalmas rájátszás következik.

NŐI KOSÁRLABDA NB I
TARR KSC SZEKSZÁRD–DVTK HUN-THERM 81–78 (18–15, 20–12, 22–26, 21–25)
Szekszárd, 800 néző. V: Cziffra, Török D., Földesi.
SZEKSZÁRD: Horváth Bernadett 2, Mányoky 7/3, MIKLÓS M. 17/3, WESTBELD 18/6, MONROE 15. Csere: Krnjics 4, SZTANACSEV 14/6, Theodoreán 2, Boros J. 2. Edző: Djokics Zseljko
DIÓSGYŐR: Aho T. 2, Aho N. 5, CHARLES 27/6, GARBIN 17/12, Tadics 4. Csere: Oláh F., Jovanovics 6/6, Lelik 4, KÁNYÁSI 13/3. Edző: Völgyi Péter
Az eredmény alakulása. 3. perc: 5–5. 6. p.: 12–5. 9. p: 14–11. 14. p.: 25–17. 18. p.: 32–22. 21. p.: 43–27. 25. p.: 47–40. 30. p.: 60–53. 35. p.: 65–62. 39. p.: 76–68
MESTERMÉRLEG
Djokics Zseljko: – Nagyszerűen játszottunk az első félidőben, kontroll alatt tartottuk a mérkőzést, a szünet után viszont a Miskolc agresszívebb védekezésével nem tudtunk mit kezdeni, sok labdát adtunk el és rengeteg gyors indítást kaptunk. Hat vereségből négy egylabdás meccs volt, örülök, hogy ezúttal mi tudtunk szoros mérkőzést nyerni. Ez a rájátszásra nagy lökést adhat a csapatnak.
Völgyi Péter: – Az első félidőben hagytuk, hogy a Szekszárd nagy előnyt építsen ki magának, köszönhetően az eladott labdáinknak. A szünet után feljavultunk, de ez is csak arra volt elég, hogy egylabdás meccset játsszunk, amelynek a végén a higgadtabb csapat nyert. Ettől függetlenül örülök az alapszakasz első helyének, remélem, hogy a rájátszásban a pályaelőnyt kihasználva messze jutunk.

A NŐI KOSÁRLABDA NB I ALAPSZAKASZÁNAK VÉGEREDMÉNYEMGyVL–KRelatív
1. DVTK181711346–10540.972 
2. Győr181441510–12540.889 
3. Szekszárd181261404–11850.833 
4. Sopron181261405–11140.833 
5. Pécs181261386–12040.833 
6. TFSE181081313–12370.778 
7. Vasas186121067–13050.667 
8. BEAC185131226–14940.639 
9. Szigetszentmiklós182161119–14360.556 
10. Cegléd1818964–14570.500 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik