Férfi kosár: Az utolsó pillanatig harcolunk – Hanga Ádám

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2024.02.09. 09:09
Hanga Ádám az utolsó pillanatig harcol (Fotó: KK/Crvena zvezda)
A Crvena zvezda magyar válogatott hátvédje szerint az Euroliga teljesen kiszámíthatatlan sorozat, egy-két hónapja valamennyi ottani mérkőzésük sorsdöntőnek mondható.

– Kezdjünk egy két héttel ezelőtti élménnyel: telt ház, 88–86-os győzelem az Adria-ligában otthon a Partizan ellen, ehhez 15 ponttal járult hozzá. Ez volt szerbiai karrierje eddigi csúcspontja?
– Az egyik legjobb és valóban emlékezetes mérkőzés – mondta a Nemzeti Sportnak Hanga Ádám, a Crvena zvezda magyar válogatott hátvédje. – Fontos volt nekünk az Adria-liga rájátszásának pályaelőnye miatt, a Partizantól egyszer kikaptunk korábban, két vereség után játszottunk vele. Különleges élmény volt, főleg úgy, hogy mivel az Adria-ligában kevésbé ügyelnek a biztonságra, mint az Euroligában, repültek be a pályára bizonyos tárgyak…

– Mi a különbség ebből a szempontból a két sorozat között?
Ha ugyanez megtörténne az Euroligában, olyan büntetést adnának érte, amit nem biztos, hogy szívesen látna a klub. Háromórás meccs volt rengeteg játékmegszakítással, videózással, főként a második félidő nagyon vontatott volt, ami már a teljesítmény rovására megy. Felhívták a figyelmünket előzetesen, hogy ezek a mérkőzések ilyenek, a Buducsnoszt elleni is hasonló volt.

– Csúnya, 84–62-es vereséget szenvedtek a Buducsnoszttól Podgoricában. Mi volt a nagy különbség oka?
Nagyon rosszul játszottunk csapatként és egyénileg is, senkinek nem ment a játék. Dupla Euroliga-forduló után rendezték a meccset, a Podgorica sokkal jobban akarta a győzelmet, agresszívabb, fizikailag keményebb volt. A negyedik negyed elején még csak hat-hét pont volt a különbség, de három-négy perc alatt öt-hat eladott labdával vége is volt a mérkőzésnek. Így küzdenünk kell még az első helyért, de van két győzelemnyi előnyünk az alapszakasz vége előtt hét körrel, ettől függetlenül szeretnénk minden meccsünket megnyerni.

– Az Euroligában három győzelemre van a playin és kilenc forduló van hátra. Nagy hajrával behozható ez a hátrány, lát rá esélyt?
Matematikailag van rá esély, pénteken a Zalgirisszel játszunk, amely szintén tíz győzelmet szerzett eddig. Összesen öten vagyunk ilyenek, nagyon sűrű a mezőny, minden vesztett találkozó után csökken az esély. Az utolsó pillanatig harcolunk, ha elmúlt az esély a továbbjutásra, a nézőink akkor is megérdemlik, hogy kiadjunk magunkból mindent.

– Igazi most vagy soha mérkőzés lesz tehát a Zalgiris elleni is?
Az edzőváltás után jó formába kerültek a litvánok, két sikerrel érkeztek Szerbiába. Nem olyan, mint a Monaco vagy a Real Madrid, vagyis nem sztárokkal csapatjátékot játszó együttes, ettől még nagyon veszélyes. Régen játszottunk ellene, talán még a második fordulóban, végig kontrolláltuk a mérkőzést, mégis elvesztettük az utolsó percekben. Azóta mindkét csapat rengeteg változáson ment keresztül – sorsdöntő meccs, igen, de egy-két hónapja mindegyik az. Teljesen kiszámíthatatlan a sorozat, meglepetésre simán legyőztük otthon a Valenciát, amely megverte idegenben az Alba Berlint, a németek meg felülmúltak minket. Nehéz felkészülni egymásból a sok mérkőzés miatt.

– A formája jónak tűnik az idei évben, elégedett vele és egészséges is jelenleg?
– Igen, jól vagyok, az idény remekül indult, aztán a sérülésem után nehéz volt ismét formába lendülni, de elértem arra a szintre, ahová akartam. Nem nagyon van tisztázva a szerepköröm, a hiányzók miatt megint irányítót játszom, újra keresem a helyem, hogy éppen agresszívabban kell fellépnem, vagy jobban kivennem a részem a szervezésből, mindenesetre igyekszem a maximumot adni. Fizikailag nincs okom a panaszra, vannak fájdalmaim az erőltetett menetben, de rendre pályára lépek, nincsen nagy baj szerencsére.

– Ilyen helyzetekben jól jön a hosszú karrierje sok tapasztalata?
Leginkább abban segít, hogy egy katasztrofális teljesítmény urán nem esem letargiába, mert néhány nap múlva újra tudok bizonyítani a parketten. Tisztában vagyok már azzal, milyen hosszú az évad, ami történt szeptemberben, nem számít már most sem. A következő hetek fontosak lesznek, az Euroligában eldőlhet a sorsunk, a jövő héten utazunk Nisbe a Szerb Kupára, aztán válogatott szünet következik. Most jön az idény java, a sava-borsa, ilyenkor kell formába lendülnie a csapatnak.

– Eszébe jut már néha, hogy másfél év után ismét felöltheti a címeres mezt két nagyon fontos Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen?
Egyértelműen, nagyon benne van a fejemben, de messze van még, addig vár rám jónéhány összecsapás. Kíváncsi leszek, ilyen kevés idő alatt mire jutunk új szövetségi kapitánnyal, nehéz lesz szervezett játékot bemutatni, de ki kell hozni a legtöbbet a lehetőségeinkből.

– Egyeztetett, találkozott már Gasper Okorn szövetségi kapitánnyal?
Többször is beszéltünk telefonon, megkérdezte, számíthat-e rám, mondtam hogy természetesen, mindig, amikor egészséges voltam, mentem a válogatottba. Megkaptuk a „playbookot” a figurákkal, amiket játszunk. Tizenhetedikén lejátsszuk a Szerb Kupa döntőjét, előtte szerdán és pénteken is lesz meccsem, vasárnap utazom előbb Budapestre, aztán Szombathelyre, és 21-én már repülünk is Izlandra, két-három edzésem lesz a csapattal, ami nem ideális, de ez van.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik