Kosárlabda: ezer a seb, de harcolnak a magyarok

BOBORY BALÁZS (Gliwice)BOBORY BALÁZS (Gliwice)
Vágólapra másolva!
2023.08.12. 20:54
null
Olimpiai előselejtező-tornán szerepel vasárnaptól a magyar kosárlabda-válogatott (Fotó: Árvai Károly)
Olimpiai előselejtező-tornán szerepel vasárnaptól a magyar kosárlabda-válogatott, ami önmagában is nagy szó, az még nagyobb lenne, ha a nyolccsapatos tornán az első helyen végeznének a mieink, és küzdhetnének tovább Párizsért.

 

„Hajrá, magyarok! Holnap mindent bele!”

Erre a csatakiáltásra kapta fel a fejét Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány és stábjának két tagja, Pór Péter és Forray Gábor edzők, miközben csendesen kávéztak szombat délután Gliwice főterétől mintegy száz méterre. Öt Budapestről érkező szurkoló üdvözölte a fekete, magyar címerrel ellátott egyenpólóban üldögélő szakembereket, akik túl voltak már az edzésen és az esti taktikai értekezlet előkészületeiről beszélgettek.

A drukkerek az invitáló szavak után letelepedtek a kávézó teraszára – erős fekete helyett sört rendeltek – és megkezdődött a nosztalgiázás. Egyikük a tavalyi, kölni Európa-bajnokság franciák elleni mérkőzését és izgalmait emlegette fel, másik visszább szaladt az időben, és Ivkovics játékosmúltjáról beszélt, felemlegetve a lényegében megszokott metódust, miszerint a korábbi remek centert általában nem szerette az ellenfél szurkolótábora.

Hiába, a montenegrói születésű magyar szövetségi kapitány mindig is megosztó személyiség volt, de az elmúlt tíz évben kétszer vitte ki a válogatottat az Európa-bajnokságra, és most itt az olimpiai előselejtező, amelyen ugyan kicsi az esély, mégis remek csapatokkal nézhetnek farkasszemet Perl Zoltánék.

„Örüljünk annak, hogy itt vagyunk és ilyen éles helyzetben építhetjük a jövőt – mondta Ivkovics. – Rengeteg problémával küzdöttünk, küzdünk most is, de igyekeztünk a lehető legjobban felkészülni. Több mint egy évtizedes szakasz végéhez értünk, élveznünk kell a játékot. A lengyelek nem véletlenül akarták megrendezni a tornát, a két csoport végjátékát, az elődöntőket és a döntőt is Gliwicében rendezik, vagyis nem kell ecsetelnem, milyen motivációval lépnek pályára. Azt gondolom, hogy már vasárnap eldőlhet az, hogy versenyben maradunk-e a csoport első, vagy második helyéért. Úgy gondolom, hogy hiába küzd Észtországban is a mi águnkon másik négy csapat, a lengyelek és a bosnyákok között dől majd el, melyik az az együttes, amelyik harcban lesz a továbbiakban az ötkarikás szereplésért.”

A realitások talaján állva valóban azt kell mondani, hogy még teljes kerettel sem lehetne azt mondani, hogy a mieink a legnagyobb favoritok a csoportelsőségre és a továbbjutásra, de az elmúlt hetek történései végképp nem azt erősítik, hogy diadalmenet lesz a lengyelországi torna. Hanga Ádám klubváltására, költözésére hivatkozva mondta le a válogatottságot, Allen Rosco, Mikael Hopkins, Eilingsfeld János, Mócsán Bálint és Kiss Dávid sérült, Filipovity Márkó pedig nősül, így magánéleti okokból maradt távol. És ha ez nem lenne elég, akkor Vojvoda Dávidnak szerdán egy rossz mozdulat után duplájára dagadt a bokája, de elvileg szombaton már edzett és vállalja a játékot, ugyanígy tesz a kisebb sérüléssel küzdő Váradi Benedek és Pongó Marcell is.

Szóval az előjelek nem a legjobbak, még szerencse, hogy a mieink másokkal ellentétben legalább a körülmények miatt nem füstölögnek. A négy csapat Gliwice egyik legpatinásabb, belvároshoz közeli szállodájában került elszállásolásra, és hiába tűnik egy kis ékszerdoboznak az épület, a szobák és az ágyak valóban kicsik, nem kétméteres kosarasokra szabták őket. Az étkezések során a svédasztalok egy kicsi helyiségben vannak elhelyezve, így kisebb tumultusok is kialakulnak a húsos tálnál. A bosszúságokat az NBA-sztár Jusuf Nurkiccsal és a Real Madrid egyik legjobbjával, Dzanak Musávalérkező bosnyákok, valamint a portugálok viselik a legrosszabbul, állítólag már költözni is akartak, de a helyszínt jóváhagyta a nemzetközi szövetségi, így reklamációnak nem nagyon lesz helye.

Vasárnaptól pedig már a parketten lehet bizonyítani, valószínűleg semmi nem múlik majd azon, hogy ki alkalmazkodik jobban a szállás adottságaihoz, remélhetőleg azért a magyarok tényleg úgy teljesítenek, ahogy a távolból, vonattal érkező budapesti drukkerek várják, és harcolnak a végsőkig.

VÉLEMÉNY
Fizikailag nagyon erős a lengyel válogatott és magas szerkezetben játszanak, ezért ha felvesszük az ő stílusukat és nekiállunk brusztolni, egész biztos nem jövünk ki jól belőle. A hazaiak pontosan hajtják végre azt, amit tudnak, de váratlant talán csak görög Panathinaikoszból a szerb Partizanhoz igazoló Mateusz Ponitka tud húzni. Ha a megfelelő területen támadjuk a védekezésüket, akkor eredményesek lehetünk ellenük, és kell egy jó dobóforma is, hogy legyen esélyünk.

FORRAY Gábor,

a magyar válogatott másodedzője

PROGRAM
OLIMPIAI ELŐSELEJTEZŐ
B-CSOPORT, GLIWICE
Augusztus 13.:
Lengyelország–MAGYARORSZÁG, 13.30. Portugália–Bosznia-Hercegovina, 16.30. Augusztus 14.: MAGYARORSZÁG–Portugália, 17.30. Lengyelország–Bosznia-Hercegovina, 20.30. Augusztus 16.: Portugália–Lengyelország, 18. MAGYARORSZÁG–Bosznia-Hercegovina, 21

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Benke Szilárd (?), Csátaljay Péter, Csuti Kornél (ZTE), Golomán György (?), Karahodzsics Kemal (Kecskemét), Lukács Norbert (Szolnok), Keller Ákos, Perl Zoltán, Pongó Marcell (mind Falco), Somogyi Ádám (Andorra, spanyol), Váradi Benedek (Sopot, lengyel), Vojvoda Dávid (Fehérvár)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik