Kosárlabda: Váradi Benedek légiósként is vezéregyéniség lenne

Vágólapra másolva!
2023.07.15. 08:57
null
Váradi Benedek a váltás ellenére is szurkol a Falcónak (Fotó: Imago Images)
Váradi Benedek, a magyar kosárlabda-válogatott irányítója első számú karmester lesz a lengyel Trefl Sopotnál, védekezésben is jelentős szerepet szánnak neki, és nagynevű edzővel dolgozhat együtt.

 

– A múlt héten még képlékeny volt minden, mikor gyorsultak fel az események?     
– Ahogy említettem is, volt több érdeklődő is, a Trefl Sopot ajánlata tetszett a legjobban, egyéves szerződést kötöttünk, a napokban írtam alá és be is jelentettek. Természetesen beszéltem az edzővel is, és próbáltam a legjobb döntést meghozni – felelte a Nemzeti Sportnak Váradi Benedek, aki a 2023–2024-es idényt a lengyel élvonalban tölti.

– Mit tudott a lengyel bajnokságról?     
Tavaly már megkeresett a Sopot, ugyanez az edző, a horvát Zan Tabak hívott, aki nagyon jó nevű, kiváló szakember és nagyon szeretett volna megszerezni. Beszéltünk telefonon is, tájékoztatott, mi a terve velem, hogyan fejlesztene, és elmondta, miben tudnék segíteni az együttesnek. Játékosként NBA-bajnok volt, Euroligát is nyert, másodedzőként ugyancsak Euroligát, ULEB Európa-kupát és spanyol bajnokságot, míg az előző idényben megnyerte a Lengyel Kupát, úgyhogy azt gondoltam, jó döntés, hogy a csapatához igazolok. Követtem valamennyire a lengyel bajnokságot is, korábban Németh István megfordult a Sopotnál, Keller Ákos pedig Wroclawban játszott – az biztos, hogy rengeteget kell utazni, a fizikai küzdelem dominál, erős bajnokság képét vázolták fel az ott kosarazó volt csapattársaim.

– Várja a Zan Tabakkal közös munkát?     
Igen, akikkel beszéltem, azt mondták, remek szakember, csupa jót hallottak róla, és biztosan tudok tőle tanulni, segít, hogy jobb legyek.

–  Ahogy említette, a Lengyel Kupát megnyerte a Trefl Sopot, de indul-e valamelyik nemzetközi sorozatban?     
Nem indulunk sehol. Beszéltünk arról az ügynökeimmel, hogy a nemzetközi kupaszereplés nem prioritás, nyilván mindig a legjobb döntésre törekszik az ember, és az most mindent összevetve a Sopot. Ha várok, lettek volna ajánlataim nemzetközi kuparésztvevőktől is, de én most szeretném megmutatni, hogy külföldön is lehetek vezéregyénisége egy jó csapatnak. Kezdő irányítóként számítanak rám, és védekezésben is fontos szerepet kapok, bízom benne, hogy rengeteget tanulok ebben az évadban, tovább építem a külföldi karrieremet, ha pedig jó idényt zárok, nívósabb bajnokságba is eligazolhatok.

– Lehet már tudni valamit a keretről?     
Nagyon jólesett, hogy amíg nem döntöttem a folytatásról, nem írtam alá, addig nem vettek más légióst. Pozitív gesztus volt, ezzel is jelezték, hogy szükségük van rám, az ügyvezető is elmondta, fontos láncszemnek szánnak. Most zajlanak a tárgyalások külföldi játékosokkal, azt láttam, hogy a lengyel válogatott bő keretében két csapattársam is helyet kapott, ha ők bekerülnek a szűkített olimpiai előselejtezős keretbe, akkor máris találkozom velük. Az előző idény sopoti keretéből korábban játszottam a két irányító és az exkörmendi Wesley Gordon ellen.

– Tizenötezres új klubja arénája, de mennyien vannak a meccseken?     
Ahogy néztem a képeket, teljesen nem szokott tele lenni, de sokan vannak a meccseken. Van egy kisebb csarnoka is a klubnak, körülbelül 2000–2500 néző fér el, abban telt ház szokott lenni, de azt nem tudom, melyik mérkőzést hol játsszuk.

– Ahogy látom, maradt a Balti-tenger közelében.     
Valóban, és szép városba kerülünk, Gdansk és Gdynia között helyezkedik el, várom már a költözést, izgat, hogy valami új következik, és nagyon örülök a lehetőségnek.

– Nem szomorkodtak a Falcónál, hogy továbbra is a légiósként folytatja?     
Ahogy korábban is említettem, kapcsolatban állok a vezetőkkel és az edzővel. Már az első pillanatban megbeszéltük, mi a célom, de a szakmán kívül mindennapi témákat is érintettünk. Nálam sosem lesz pénzkérdés a Falco, de eddig el sem jutottunk, mert a legelején elmondtam Gráczer György ügyvezetőnek, mik a terveim. Kaptam már annyit a nevelőegyesületemtől, hogy mindig őszintén beszéljek, és ez a jövőben is így lesz. Szurkolok a Falcónak, hogy minél jobb eredményeket érjen el!

– Ad különlegességet a klubváltásának, hogy a lengyelek ellen játszhat az olimpiai előselejtezőn?     
Tavaly a litván válogatott ellen szerepeltem Szombathelyen és az Európa-bajnokságon, biztos, hogy ez is különleges lesz, de mint mindig, azért küzdök a magyar válogatottban, hogy nyerjünk.

– Mit szól ahhoz, hogy mostantól könnyebben jöhetnek nemzeti együttesükhöz az euroligás játékosok idény közben?     
Nálunk egyedül Hanga Ádámot érinti ez, örülünk neki, ha minél többször ott lehet velünk, viszont az ellenfelekhez is érkezhetnek Euroliga-játékosok, kérdés, vállalják-e a szereplést. Az biztos, hogy ez a döntés még színvonalasabbá teszi a küzdelmeket, de mi akkor is megszorongattuk vagy legyőztük a riválisokat, amikor euroligás és NBA-s kosarasokkal álltak fel. Bárki lesz a pályán, nyerni akarunk.

– Rajong a kerékpársportért, aktuális a kérdés: Tadej Pogacar vagy Jonas Vingegaard nyeri a Tour de France-t?     
Most épp Balin vagyok, itt nem tudom követni, talán néhány napja néztem rá az eredményekre. Mivel nem látom, hogy mozognak a fiúk, nem szívesen tippelnék, az előző két évből kiindulva inkább Pogacar. Kedvencem, Vincenzo Nibali már nincs a mezőnyben, ő sajnos már nem tudja…

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik