Női kosár Eb: Nagyon jó tornát zártunk, az utolsó pillanatig fejlődtünk – Székely Norbert

GYŐRI FERENC (Ljubljana)GYŐRI FERENC (Ljubljana)
Vágólapra másolva!
2023.06.25. 22:16
Ahogyan azt megírtuk, a magyar női kosárlabda-válogatott a negyedik helyen zárt az Európa-bajnokságon. A franciák ellen 82–68-ra elveszített bronzmérkőzést követően Székely Norbert szövetségi kapitány értékelt a Nemzeti Sportnak.
Székely Norbert a franciák elleni bronzmérkőzésen (Fotó: Koncz Márton) – A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA ÉRHETŐ EL
Székely Norbert a franciák elleni bronzmérkőzésen (Fotó: Koncz Márton) – A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA ÉRHETŐ EL

 

Megint nagy hátrányból tettük majdnem szorossá a meccset. Mentálisan vagy fizikailag érezte fáradtabbnak a csapatot?
– Mindkét téren, a hatodik találkozónk utolsó percéig harcoltunk, ez a legfontosabb, amit le kell szögeznünk. Nagyon jó tornát zártunk, az utolsó pillanatig fejlődtünk, meccsben voltunk, játszottunk, próbáltuk feszegetni a határainkat, és kicsit túl is léptük ezeket. Az első negyedben látszott, a francia válogatott milyen elképesztő erős, milyen energiákat tud mozgósítani. Aztán a sebességünket visszanyerve már egészen más arcunkat mutattuk. Nem volt olyan, hogy egy mérkőzésen keresztül végig jól játszottunk, de az élmény óriási volt, és az eszköztárunk nagyon sokszor működött Európa legjobb csapatai ellen is.

Akkor megvan az összhang, ami hasznos lesz az olimpiai selejtezőben is.
– Óriási álom volt, hogy helyet szerezzünk az olimpiai selejtezőben, és most ott vagyunk! Mindent megteszünk azért, hogy elérjük a magasztos célt, a kvalifikációt.

Reméltük a nagyszünetben, hogy nem alakul ki jelentős különbség a végére, és ezt el is tudták érni. Mi hangzott el az öltözőben?
– Az, hogy össze kell kapnunk magunkat, mert ez is egy lépcső az utunkon, és vissza kell találnunk ahhoz az agresszivitáshoz, aktivitáshoz, amelyet nagyon hosszú ideig tudtunk hozni. Örülök, hogy a második félidőben megváltozott a játék képe, szerintem reális esélyünk nem volt arra, hogy nyerjünk, de megmutattuk, miért vagyunk ott a legjobb négyben, ami nagyon-nagy boldogság!

Ezúttal csak két pont érkezett a padról. Miért?
– Ez a fizikai ütközet valószínűleg sokkal jobban megviselte most azokat, akik a padról jöttek be.

KOSÁRLABDA
NŐI EURÓPA-BAJNOKSÁG
A 3. HELYÉRT
Franciaország–Magyarország 82–68(26–8, 23–22, 12–19, 21–19)
Ljubljana, 900 néző. V: Castillo (spanyol), Aunkrogers (lett), Proc (lengyel)
FRANCIAORSZÁG: Fauthoux 4, TOURÉ 20/18, Salaun 6, CHARTEREAU 10, Gruda 1.
Csere:
BADIANE 9, Bernies 4, Vukosavljevic 3, Michel, RUPERT 13/3, Lacan 10/3, Foppossi 2. Szövetségi kapitány: Jean-Aimé Toupane
MAGYARORSZÁG:
STUDER 15/9, Lelik 6/6, Dubei 9, GOREE 15/6, KISS V. 21/3.
Csere:
Kányási, Aho N., Határ 2, Török Á., Horváth B., Varga A., Ruff-Nagy. Szövetségi kapitány: Székely Norbert
Az eredmény alakulása. 3. perc:
3–7. 8. p.: 18–7. 11. p.: 31–8. 14. p.: 36–17. 16. p.: 38–22. 24. p.: 51–37. 27. p.: 55–45. 29. p.: 61–46. 32. p.: 67–49. 39. p.: 74–65

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik