Női kosár MK: a Sopron és a DVTK vívja a döntőt

Vágólapra másolva!
2021.02.26. 19:37
A DVTK 50–45-re legyőzte a PEAC-Pécs csapatát a női kosárlabda Magyar Kupa első elődöntőjében – számolt be róla a Magyar Távirati Iroda. A második elődöntőben a címvédő Sopron 77–56-ra felülmúlta a Szekszárdot.
Így ünnepelte a győzelmet a DVTK (Fotó: Földi Imre) – A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
Így ünnepelte a győzelmet a DVTK (Fotó: Földi Imre) – A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

 

ALUINVENT DVTK MISKOLCPEAC-PÉCS

Jól kezdtek a pécsiek, a nyolcadik percben 13–8-ra vezettek, ezt követően azonban a legtöbb dobásukat elhibázták. Mivel ezen a második negyedben sem tudtak változtatni, csupán öt pontot szereztek, a nagyszünetben 25-18-as hátrányban voltak. Mindezt a miskolciak nem tudták maximálisan kihasználni, sőt a harmadik felvonás már döntetlenre végződött. A negyedik negyedben közelebb zárkózott ellenfeléhez a PEAC-Pécs, az utolsó másfél percben többször is azért támadhatott, hogy visszavegye vezetést, ám ezúttal sem dobott pontosan, így a DVTK nyerte az alacsony színvonalú mérkőzést.

A mezőny legeredményesebb játékosa a győztes csapat amerikai légiósa, Keyona Hayes volt 22 ponttal.

A miskolciak hetedik alkalommal jutottak döntőbe a Magyar Kupában, eddigi mérlegük három győzelem és három vereség.

SZEKSZÁRD–SOPRON BASKET

A 2018-ban kupagyőztes, a legutóbbi két idényben pedig ezüstérmes tolnaiak csak egyszer, 5-4-nél vezettek az egész mérkőzésen. A soproniak közül Jelena Brooks és Gabrielle Lisa Williams egyaránt 19, a túloldalon Studer Ágnes 18 pontot dobott.

A Sopron Basket – illetve jogelődje, az SVSE – 22. alkalommal jutott döntőbe a Magyar Kupában, eddigi mérlege kilenc győzelem és 12 vereség. A DVTK a hetedik fináléjára készül, korábban hármat megnyert és hármat elveszített.

A bronzmérkőzésre és a döntőre vasárnap kerül sor a budapesti Gabányi László Sportcsarnokban.

ALUINVENT DVTK MISKOLCPEAC-PÉCS 5045 (15–13, 10–5, 13–13, 12–14)
Gabányi László-sportcsarnok, zárt kapuk mögött. V: Cziffra, Ádám, Csabai-Kaskötő
DIÓSGYŐR: MEDGYESSY 8/3, Pusztai P. 2, Aho 2, HAYES 22, MOKANGO 11
Csere: Kiss A., Kányási 5/3, Tóth F.
Edző: Földi Attila
PEAC: SZÜCS R. 9/6, Wentzel 7/3, STRAUTMANE 11/9, ANDUSICS 8, Kiss V. 3
Csere: Kaposi 3, Sarok 1, Sánta 3/3
Edző: Csirke Ferenc
Az eredmény alakulása. 4. perc: 6–7. 8. p.: 8–13. 13. p.: 15–13. 18. p.: 22–17. 23. p.: 28–22. 26. p.: 34–24. 30. p.: 36–31. 33. p.: 40–37. 39. p.: 46–42
Kipontozódott: Wentzel (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Földi Attila: – A Pécs nemcsak megnehezítette dolgunkat, hanem kis híján le is győzött bennünket. Végig szenvedtünk, görcsöltünk az egész mérkőzés során egy jó védekezést produkáló ellenféllel szemben. Annyival járunk a PEAC előtt, hogy nálunk van pár rutinosabb játékos, akikre a nehezebb szituációkban támaszkodhatunk. Sok sikert ellenfelünknek a bronzmeccsen, mi pedig igyekszünk egy szoros döntőt játszani.
Csirke Ferenc: – Nehéz megszólalni ilyen dobószázalék után. Helyzeteinket kidolgoztuk, azonban sok üres dobást hibáztunk. Büszke vagyok csapatomra, hiszen nem csuklottunk össze akkor sem, amikor a DVTK tizenkét ponttal ellépett. Védekezésünk rendben volt, ez mutatja azt is, hogy a bajnokság során a második legkevesebb pontot mi kapjuk átlagban. Folyamatosan építjük csapatunkat, olyan játékosokkal, akik eddig epizódszerepet töltöttek be együtteseikben. A megkezdett út elején járunk, de jó irányba haladunk. Vasárnap visszajövünk és megpróbáljuk megszerezni a bronzérmet.

 

SOPRON BASKET–ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD 77–56 (33–20, 11–13, 17–9, 16–14)
Gabányi László-sportcsarnok, zárt kapuk mögött. V: Kapitány, Mészáros B., Goda
SOPRON: JANUARY 11/9, Fegyverneky 2, WILLIAMS 19, BROOKS 19/9, Határ 10
Csere: KRAJISNIK 14/3, Walker 2, Varga A., Czukor, Varga S.
Edző: Gáspár Dávid
SZEKSZÁRD: STUDER Á. 18/6, Friskovec, Gereben 5, Goree 7, McCall
Csere: Krnjics 10, Miklós, BÁLINT 11/3, Zele 2, Theodoreán 3/3
Edző: Djokics Zseljko
Az eredmény alakulása.
4. perc: 12–7. 8. p.: 26–11. 12. p.: 35–22. 16. p.: 39–28. 19. p.: 44–30. 25. p.: 51–33. 29. p.: 58–37. 33. p.: 67–50. 38. p.: 71–56
Kipontozódott:
Walker (32. p.)
MESTERMÉRLEG
Gáspár Dávid:
– Kemény mérkőzés volt, mindkét együttes brutális versenyszellemben játssza nemcsak a meccseit, hanem minden stábtag is ebben a szellemben dolgozik. Az első negyedben hiába dobtunk sok pontot, az nem tetszett, hogy rengeteg második esélyt adtunk a Szekszárdnak, nem zártunk ki saját palánkunk alatt. Ezek a dolgok apróságokon, odafigyelésen múlnak. Érzésem szerint végig kontroláltunk az összecsapást.
Djokics Zseljko: – Szomorú vagyok, hogy nem tudtuk felvenni a Sopron ritmusát, nem tudtunk alkalmazkodni a brusztolós kettő-kettő elleni játékához sem. A harmadik negyedben úgy éreztem, hogy visszajöhetünk a meccsbe, de túlságosan puhán védekeztünk. A statisztikai mutatókból egy lényeges dolgot szeretnék kiragadni. A Sopron huszonhárom gólpassza igazi csapatjátékot mutat, igazi remek edzői munka segítségével, amely Gáspár Dávid munkáját is dicséri.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik