Kosárlabda: „Be akarom fejezni az idényt” – Hanga Ádám

R. E. B.R. E. B.
2020.05.03. 15:58
null
Hanga Ádám szeretné látni, hogy meddig juthat a csapata (Forrás: AFP)
A pluszedzésekkel is készülő kosárlabdázó, Hanga Ádám elmondta, szeretné befejezni a szezont, hogy lássa, meddig juthat klubcsapata, a spanyol Barcelona.

Klubja honlapjának adott rövidebb interjút Hanga Ádám, a spanyol FC Barcelona klasszis hátvédje. Az írás kiemeli, a karantén idején a magyar kosárlabdázó az egyik legaktívabb csapattag, keményen edz, és nagyon várja már a visszatérést.

„Felelősségteljesnek kell maradnunk, és követni kell a tanácsokat. Most jobban teljesítünk, és szerencsére otthon mindannyian jól vagyunk – kezdte Hanga. – Nagyon sok dolgot fedeztem fel a lányaimban, a legidősebb például három nyelven jobban beszél, mint én. Korábban csak iskolába vittem őket, de most több időt töltök velük, jobban megismerem őket.”

A magyar kosárlabdázó elmondta, a klub által kiadott feladatokon kívül pluszmunkát is végez, például bokszol, amit nagyon élvez. Naponta általában két órát edz. Elmondta, valószínűleg nehéz lesz játszani az Euroligában, hiszen sok ország érintett, és addig nem lehet kockázat nélkül kosárlabdázni, amíg nem alkotják meg a koronavírus elleni vakcinát.

„Be akarom fejezni az idényt, amelyért keményen dolgoztunk, és meglátni, meddig jut a csapat– mondta Hanga, aki korábban ennek kevés esélyét látta.

Hanga arról is beszélt, bizonytalan az elkövetkező néhány hónap, ám vélhetően a járványnak lesznek gazdasági következményei is. Reméli, hogy az élet hamar visszatér a megszokott kerékvágásba, és szerinte biztosan változik a csapatok összetétele, ha a klubok hosszabb távon tervezhetnek.

A magyar klasszis még márciusban beszélt arról a Nemzeti Sportnak, hogy pozitívan viszonyul a történésekhez.

Legfrissebb hírek

Az Arsenal centerét szerződteti a Barcelona – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
16 órája

Az FC Barcelona Raphinha és Fermín López góljával megverte a Bilbaót

Spanyol labdarúgás
2026.08.27. 23:02

Világbajnoki ezüstérmes kapust szerződtetett a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.08.27. 12:10

„Nincs ok aggodalomra” – az FC Barcelona közleményt adott ki Gaviról

Spanyol labdarúgás
2026.08.24. 14:59

Gavi miatt aggódik, Raphinhát dicséri, Baldét nem küldte el – Flick a Barca-henger után

Spanyol labdarúgás
2026.08.24. 10:38

Fermín López és Raphinha is duplázott, utóbbi Julián Álvareznek is üzent

Spanyol labdarúgás
2026.08.23. 23:27

Ki lesz az új 9-es? Akár Luis Suárez is befuthat Barcelonába

Spanyol labdarúgás
2026.08.22. 15:17

Yaakobishvili Áron az Almería játékosa – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.08.20. 13:37