KoroNapló: A jövő héttől vizsgaidőszak – Juhász Dorka

JUHÁSZ DORKA (Egyesült Államok)JUHÁSZ DORKA (Egyesült Államok)
Vágólapra másolva!
2020.04.23. 10:39
Miután nagyszerű kézilabdázónk, Ligetvári Patrik hazatért, hiátus keletkezett állandó „járványrovatunkban”. Az űrt a magyar kosárlabda-válogatott bő keretéhez tartozó Juhász Dorka tölti be.    

„Columbusban, az Ohio State University csapatában kosárlabdázom, és pszichológiát tanulok az egyetemen. Március nyolcadikán játszottunk meccset legutóbb, azóta felfordult az életem. A legbosszantóbb, hogy nagy esélyünk volt rá, hogy jó eredményt érjünk el az NCAA, az amerikai egyetemi bajnokság főtábláján. Ürességet éreztünk mindannyian, hiszen egész idényben arra készültünk a lányokkal, hogy a rájátszásban valami nagyot tudjunk alkotni. Sajnos a koronavírus miatt ez elmaradt, de mindannyian tudtuk, az egészség a legfontosabb. Ezután a csapat tagjai hazautaztak, mivel az egyetemi oktatás online lett, és mindent bezártak a campusban. Én Columbusban maradtam, itt várom meg, hogy a vírus engedjen a szorításán.

Az online oktatás zajlik, rengeteg beadandó dolgozat, feladat van. A vizsgaidőszak a jövő héten kezdődik, úgyhogy lesz elfoglaltságom bőven. Két kollégiumba gyűjtötték össze az egyetemen maradó diákokat, mert az összes épületben megkezdték a fertőtlenítést. Itt lakik Bende Bence párbajtőrvívó is, vele napi szinten tartom a kapcsolatot.

Az egyetem kihalt, a sportlétesítményeket bezárták, a közösségi sportpályákat bedeszkázták. A szabályok betartását a rendőrség felügyeli. Ez azért fontos, mert Ohio államban e sorok írása idején több mint 13 500 fertőzött van.

Most átmenetileg Indiana államban tartózkodom, ahol az erőnléti edzőmtől kapott erősítőprogramot egy magánedzőteremben tudom elvégezni. A legrosszabb a monotónia. Az utcákon nincsenek emberek, az eddig zsúfolt autópályákon nagy mértékben csökkent a forgalom. Itt is csak szigorú keretek között lehet bevásárolni, ezért szívesebben intézem inkább online.

Minden héten kedden videokonferencia van a csapat és az edzői stáb között, amelyen megbeszéljük az aktuális eseményeket, ezzel is próbáljuk fenntartani a kohéziót. Még nem tudni, mikor kezdhetjük el a nyári edzőtábort a csapattal, úgyhogy addig is egyénileg kell kihozni a legtöbbet ebből a szituációból.

Mindannyian bizakodunk, hogy ez a helyzet nem tart már sokáig, és hamarosan csak a kosárlabdával és a tanulással kell foglalkoznunk.”

AKoroNaplóállandó szerzői:Baráth Botond(Egyesült Államok),Galló Vilmos(Svédország),Gulácsi Péter(Németország), Juhász Dorka (Egyesült Államok),Kemény Dénes(Magyarország), Davide Lanzafame (Magyarország) Planéta Szimonetta(Franciaország).
Korábban: Ligetvári Patrik (Spanyolország), Pádár Krisztián(Oroszország,Vojvoda Dávid(Olaszország).

A KoroNapló korábbi bejegyzéseitIDE KATTINTVAtekinthetik meg!

Legfrissebb hírek

Sorsoltak a női kosár Ek-ban: jó helyre került a Pécs

Kosárlabda
2025.07.23. 12:03

Női kosárlabda NB I: horvát irányítóval erősített a bajnok Sopron

Kosárlabda
2025.07.11. 16:24

A Pécs főtáblás, a Szekszárd selejtez a női kosárlabda Európa-kupában

Kosárlabda
2025.07.09. 14:47

Aho Tyra hosszabbított a DVTK-val

Kosárlabda
2025.07.08. 14:05

Fegyverneky Zsófia: Sikerült egyben tartani a bajnokcsapat gerincét

Kosárlabda
2025.07.08. 10:48

Jelena Brooks: Ha rá tudok állni a lábamra, akkor játszom

Kosárlabda
2025.07.06. 12:17

Nem indul nemzetközi kupában a Győr női kosárlabdacsapata

Kosárlabda
2025.07.01. 11:16

Lefagytak a spanyolok a hajrában, a belgák drámai csatában védték meg címüket a női kosár Eb-n

Kosárlabda
2025.06.29. 21:25
Ezek is érdekelhetik