Női kosár Euroliga: a DVTK csendben hangolódott a csatára

FAZEKAS ZOLTÁN (Velence)FAZEKAS ZOLTÁN (Velence)
2019.10.02. 11:04
null
Csendes edzéssel hangolt a DVTK (Fotók: Fazekas Zoltán)
Laza dobóedzéssel készült fel az esti sorsdöntő mérkőzésre az Aluinvent DVTK Miskolc, amely szerda este az Umana Reyer Venezia ellen játssza a női kosárlabda Euroliga selejtezőjének visszavágóját.

A magyar bajnoki ezüstérmes egy hete tízpontos (85–75) előnyt szerzett, ami örvendetes, ugyanakkor nem megnyugtató, főleg ha azt nézzük, hogy már 19 ponttal is vezettek Cziczás László tanítványai az első összecsapáson. Az olaszoknál minden bizonnyal már játszik a miskolci találkozót sérülés miatt kihagyó litván klasszis, Gintare Petronyte. A 30 éves, 196 centis válogatott center gyakorlatilag végigmelegítette az első felvonást, ám pályára nem került.

Ami az esti meccset illeti, fontos leszögezni, hogy egyáltalán nem fedeztük fel az idegesség jeleit a borsodiakon, akik fegyelmezetten, csendben, viháncolás vagy hangos szó nélkül dolgozták végig az egyetlen tréninget (kedden a Velence férficsapata ULEB Európa-kupa mérkőzést játszott a csarnokban a szerb Partizan Beograd ellen, amit a vendégek nyertek meg 66–63-ra, emiatt nem edzettek Medgyessy Dóráék az utazást követően).

A hatvanperces foglalkozás célja elsődlegesen az volt, hogy a lányok megszokják az elég tágas Palasport Giuseppe Talierciót, a gyűrűt, s a Wilson labdákat – magyar bajnokikon Molten márkájú játékszerrel játszanak.

Az Euroliga csoportkörébe kerülésről (ahol még a DVTK sosem szerepelt) döntő találkozót 19.30-kor rendezik.

NŐI KOSÁRLABDA EUROLIGA, SELEJTEZŐ, VISSZAVÁGÓ
19.30:
Reyer Venezia (olasz)–Aluinvent DVTK
Az első mérkőzésen: 75–85

A férfi és női csapat trófeái
A férfi és női csapat trófeái

 

Legfrissebb hírek

Női kosár NB I: nem játszhat a döntőben a Pécs két legjobbja

Kosárlabda
2026.04.27. 11:56

Másodszor is legyőzte a Sopront, bejutott a női kosárlabda döntőjébe a DVTK

Kosárlabda
2026.04.25. 18:43

Franciaországgal, Nigériával és Dél-Koreával egy csoportban a magyarok az őszi női kosárlabda-vb-n

Kosárlabda
2026.04.21. 19:11

Női kosár Euroliga: Juhász Dorka nélkül vesztette el a finálét a Galatasaray

Kosárlabda
2026.04.19. 22:21

Sopron: szerencsés tizenhármas

Képes Sport
2026.04.14. 11:04

Női kosárlabda NB I: Győrben nyert a Szigetszentmiklós, otthon a Cegléd

Kosárlabda
2026.04.11. 20:15

Csoportelsőként elődöntősök a mieink a női 3x3-as kosár-vb-selejtezőn

Kosárlabda
2026.04.11. 12:26

Soproni kupaesszencia: az összetartás ereje döntött

Kosárlabda
2026.04.07. 06:31
Ezek is érdekelhetik