Kosár: Hanga nem épül fel a Barcelona első tétmeccseire

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.09.19. 13:42
A magyar kosárlabda-válogatott egyik legjobbja, Hanga Ádám rehabilitációja júniusi térdműtétje után jól halad, ám csapata, a Barcelona első szezonbeli tétmérkőzésein még biztosan nem léphet pályára.

A 29 éves bedobó az első számú európai kupasorozat, az Euroliga honlapján jelentkezett hosszú blogbejegyzéssel, melyben többek között erről is írt.

A kosaras jelezte, hogy az operációt követően Magyarországon dolgozott együtt egy fizioterapeutával, és egy hónapja tért vissza Barcelonába. Hangsúlyozta, hogy kifejezetten utálja a sérüléseket, nehéz kívülről nézni csapattársai edzését, de tudja, hogy türelmesnek kell lennie, és semmiképpen sem szeretne a kelleténél korábban visszatérni.

„Tudom, hogy a felépülésem jó irányban halad, de a csapat első tétmeccsén, a spanyol Szuperkupán még biztosan nem játszhatok. Nem kapkodok, mert jobb a szezon elején hiányozni néhány meccsről, mint korábban visszatérni kockáztatva az újabb sérülést” – írta a játékos, aki a válogatott szeptemberi világbajnoki selejtezőit is kénytelen volt kihagyni.

Hanga a Barcelonával kapcsolatban arról beszélt, hogy hat új játékost kell beépíteni az együttesbe, ám könnyíti az edzői stáb dolgát, hogy az átigazolásoknál a klub olyan játékosokat szerződtetett, akik ismerik a spanyol ligát. Hanga valamennyiüket ismeri, játszott már velük egy klubban vagy szerepelt ellenük.

A csapat pénteken lép pályára a szuperkupa Baskonia elleni elődöntőjében, aztán győzelem esetén szombaton következik a döntő, majd a spanyol bajnokságban először jövő csütörtökön szerepel. Az Euroliga október 11-én indul, amikor a katalán gárda a CSZKA Moszkva vendége lesz.

Legfrissebb hírek

Tizenegy vereség után először nyertek idegenben a lyoniak a férfi Euroligában

Kosárlabda
20 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
2026.02.03. 23:34

Férfi kosárlabda Euroliga: olasz spanyol, szerb és görög győzelem

Kosárlabda
2026.01.30. 23:03

Nyert a Hapoel vendégeként a Bayern München a férfi kosárlabda Euroligában – videó

Kosárlabda
2026.01.29. 23:57

Párizsban szakadt meg a Real Madrid győzelmi sorozata a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.01.27. 23:28

Nagy szériában a Real Madrid, futball után a kosár Euroligában is leiskolázta a Monacót

Kosárlabda
2026.01.22. 23:22

Öt ponttal nyert a címvédő Fenerbahce a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.01.21. 23:49

Férfi kosár Euroliga: sorozatban ötödször nyert a Real Madrid, megerősítette első helyét a Hapoel

Kosárlabda
2026.01.21. 00:14
Ezek is érdekelhetik