Férfi kosár: a magyar válogatott irányító Minszkbe igazolt

Vágólapra másolva!
2018.07.23. 19:23
A magyar férfi kosárlabda-válogatott honosított hátvédje, Govens Darrin a Bajnokok Ligájában induló fehérorosz Cmoki Minszknél folytatja pályafutását.

A BC Cmoki Minszk hivatalos honlapján jelentette be, hogy a magyar válogatott irányítója, az elmúlt két idényt a Falco-Vulcano Energia KC Szombathelynél töltő, a szombathelyiekkel mindkét alkalommal bajnoki ezüstérmet szerző Govens Darrin náluk folytatja pályafutását.

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a kezdo5.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a kezdo5.hu

A Minszk 10-szeres címvédő a fehérorosz bajnokságban, és rendszeres résztvevője az európai kupáknak – többször volt már magyar csapat ellenfele is, tavaly például egy csoportban volt az Alba Fehérvárral a FIBA Europe Cupban. A Cmoki idén a Bajnokok Ligája első selejtezőkörében kezd a lengyel Polski Cukier Torun ellen.

Amennyiben továbbjut a Minszk, akkor lehet, hogy egy ismerős arccal is találkozik majd Govens, hiszen a Movistar Estudiantes–Norrköping Dolphins párharc győztesével kerül össze új csapata, a spanyolok egyik új igazolása pedig nem más, mint Govens falcós csapattársa, Perl Zoltán.

A főtáblára kerüléshez még a német Medi Bayreuthon kell túljutnia a fehéroroszoknak – amennyiben valahol elhasalnak, akkor az Alba Fehérvár, a Falco és esetleg a Szolnok is lehet ellenfelük majd a FIBA Europe Cupban.

A BL-be elég nehéz úton juthat be a Minszk, a fehérorosz bajnokság pedig nincs éppen Európa elitjében, viszont érdemes kiemelni, hogy a VTB Ligában is játszik a Cmoki, az pedig euroligás orosz klubokkal van tele, kifejezetten komoly sorozatnak számít, Európa egyik legjobbjának.

 

Амерыканска-вугорскі баскетбаліст Дарын Говенс (1988,185) далучыўся да беларускай каманды. . Дарын нарадзіўся ў амерыканскім горадзе Чэстэр, штат Пенсільванія. Там ён скончыў школу і пачаў выступаць за Універсітэт Сэнт Джозэф. На працягу другога года навучання разыгрываючы набіраў у сярэднім 9,8 ачкі за гульню. За чатырохгадовую кар'еру Говенс прынёс камандзе каледжа 1360 ачкоў. У гульні супраць Універсітэта Ла Саль ён набраў 26 ачкоў і ў 2010 годзе ўзмацніў "Рына Бігхорнс". . Ужо ў наступным сезоне Дарын гуляў у Ісландыі, затым у Грэцыі, а з 2014 года перабраўся ў Венгрыю, дзе выступаў за баскетбольныя клубы "Кёрменд" і ZTE, а таксама ўзмацніў нацыянальную зборную. З 2016 па 2018 год разыгрываючы ўваходзіў у склад вугорскага баскетбольнага клуба "Фалка Вулкан". У мінулым сезоне Дарын ў сярэднім правёў 35,8 хвілін на пляцоўцы, набіраючы 19,8 ачкоў за гульню, здзяйсняючы 4,4 падбору і 5,3 дзейсных перадач. . Ягор Мешчаракоў, спартыўны дырэктар: "Дарын Говенс - гэта гулец-лідар ва ўсіх адносінах. Мы бярэм яго на пазіцыю комба-абаронцы - гульца, здольнага не толькі ўмела дырыжаваць камандай з пазіцыі першага нумара, але і гуляць на пазіцыі атакуючага абаронцы і прыносіць камандзе ачкі, ствараць вастрыню ў атацы, калі гэта неабходна".

218 Likes, 2 Comments - BC Tsmoki Minsk (@tsmokiminsk) on Instagram: "Амерыканска-вугорскі баскетбаліст Дарын Говенс (1988,185) далучыўся да беларускай каманды. . Дарын..."



 

Legfrissebb hírek

A magyar férfi kosárválogatott 20 pontos vereséget szenvedett a horvátoktól

Kosárlabda
2025.07.30. 22:34

Videó: csapattársai interjúztak a férfi kosárválogatott újoncával

Kosárlabda
2025.07.28. 19:48

Gasper Okorn: Nem haragszom Lukácsra, nem szeretnék bosszút állni rajta, egyszerűen csak nem értem őt

Kosárlabda
2025.07.23. 18:49

Brit légióssal erősített a Falco kosárcsapata

Kosárlabda
2025.07.22. 16:30

Szamokovba utazik a Falco a BL-selejtezőre

Kosárlabda
2025.07.10. 17:30

Keretet szűkített a vb-előselejtezőre készülő férfi kosárválogatott kapitánya

Kosárlabda
2025.07.07. 12:11

A kapitány kijelölte a vb-előselejtezőre készülő kosárválogatott 20 tagú keretét

Kosárlabda
2025.06.17. 13:15

Perl Zoltán: Akkora volt a teher, hogy mentálisan kimerültem

Kosárlabda
2025.06.15. 11:39
Ezek is érdekelhetik