Női kosár: vb-re készülő csapatot vert meg a magyar válogatott

MTI MTIMTI MTI
2018.06.01. 21:31
A magyar női kosárlabda-válogatott 16 ponttal legyőzte a francia csapatot pénteken, a Landerneau-ban rendezett felkészülési mérkőzésen.

Székely Norbert szövetségi kapitány együttese az első két negyedet egyformán egy ponttal elvesztette, azonban a nagyszünet után mindkét játékrészben kilenc ponttal jobbnak bizonyult a szeptemberi világbajnokságra készülő francia együttesnél.

A magyar válogatott a legutóbbi két összecsapását – a múlt héten – a csehekkel játszotta idegenben, és egy 82–59-es vereséget követően 54–34-re győzött. A francia és a magyar csapat szombaton és vasárnap is összecsap egymással Landerneau-ban.

A magyar együttes az Eb-selejtező ötödik fordulójában, november 16-án Albániával játszik, a záró napon, november 21-én a százszázalékos oroszok vendége lesz. Jelenleg a második helyen áll a csoportjában három győzelemmel és egy vereséggel úgy, hogy kétszer legyőzte a második helyre esélyes Litvániát.

A 2019-es szerb-lett közös rendezésű Európa-bajnokságot 16 csapat részvételével rendezik, 14 együttes selejtező útján csatlakozhat a két házigazdához a nyolc, egyenként négycsapatos csoportból. Az oda-visszavágós csoportok első helyezettjei és a hat legjobb második jut ki a kontinenstornára.

NŐI KOSÁRLABDA
VÁLOGATOTT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Franciaország–Magyarország 57–73 (16–15, 13–12, 19–28, 9–18)

A magyar válogatott legeredményesebb játékosai: Határ 20, Dubei 15

Június 2., 18.00: Franciaország–Magyarország
Június 3., 16.00: Franciaország–Magyarország

Legfrissebb hírek

A bravúr után hajnalig tartott a mulatság Isztambulban

Kosárlabda
4 órája

Andiamo a Berlino – Bobory Balázs publicisztikája

Kosárlabda
15 órája

Női kosárlabda-vb-selejtező: Juhász Dorka bekerült az isztambuli álomcsapatba

Kosárlabda
Tegnap, 9:33

Hív Berlin! – Győri Ferenc jegyzete

Kosárlabda
2026.03.17. 23:52

A magyar női kosárlabda-válogatott legyőzte a törököket, 28 év után újra ott lesz a vb-n!

Kosárlabda
2026.03.17. 20:15

Japán átgázolt Argentínán a női kosár-vb-selejtezőn

Kosárlabda
2026.03.17. 14:21

Optimistán várja a magyar női kosárlabda-válogatott az utolsó csatát a vb-selejtezőtornán

Kosárlabda
2026.03.17. 06:53

A magyar női kosárlabda-válogatott hosszabbítás után megverte Argentínát a selejtezőben, karnyújtásnyira a vb-szereplés

Kosárlabda
2026.03.15. 14:44
Ezek is érdekelhetik