Női kosár NB I: a Szekszárd legyőzte a bajnok Sopront!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.07. 20:37
null
A szekszárdiak remek játékkal lepték meg a Sopront (Fotó: Makovics Kornél)
A Szekszárd 21 ponttal legyőzte a bajnoki címvédő Sopront a női kosárlabda NB I pénteki mérkőzésén.

Djokics Zseljko együttese az első pillanattól kezdve kézben tartotta a találkozót, szigorú védekezésével semmit sem tudott kezdeni a vendégcsapat. Láthatóan megzavarta őket a bátor hazai kezdés. Ha nincs Fegyverneky Zsófia, már nagyon korán tetemes hátrányba kerültek volna a látogatók, mert a Szekszárd remek formában játszott, minden bejött Theodoreán Alexandráéknak. A vendégjátékosok arcáról le lehetett olvasni a döbbenetet, nem hitték el, hogy velük ez megtörténhet.

A szünetben még csak tizenöttel vezetett a Szekszárd, amelyben a két húsz év alatti fiatal, Studer Ágnes és Gereben Lívia mellett a két szlovén légiós, Maja Erkic és Eva Lisec vitte a prímet. Soproni oldalon nullán állt például Binta Drammeh, aki az előző szezonban az egész élvonal egyik legjobbja volt – a svéd aztán két ponttal zárta a meccset. A szekszárdiak a szünetet követően sem ijedtek meg, nem lassítottak, sőt tovább fokozták a tempót, és hatalmas meglepetést okozva, 21 pont(!) különbséggel győzték le a bajnokot.

NB I, NŐK
ATOMERŐMŰ-KSC SZEKSZÁRD
UNIQA SOPRON 77–56 (26–15, 18–14, 16–12, 17–15)
Szekszárd, 700
néző.Vezette:Söjtöry, Praksch, Kovács N.
SZEKSZÁRD:STUDER Á.13/6,Theodoreán5/3,ERKIC15/3,Barber4,LISEC14. Csere:Mansaré2,GEREBEN7/3,SCSEKICS9/3,Bálint R.8. Edző:Djokics Zseljko
Sopron:FEGYVERNEKY20/3,Drammeh2,Dubei, CRVENDAKICS15,Határ2. Csere:Weninger, Krnjics4,George7,Turner6/6. Edző:Sterbenz László
Az eredmény alakulása: 2. perc:7–0.5. p.:11–6.8. p.:24–12.12. p.:28–20.15. p.:37–22.19. p.:42–26.23. p.:51–31.27. p.:56–33.32. p.:64–41.36. p.:69–50.
Kipontozódott:Határ (39. p.)
MESTERMÉRLEG
Djokics Zseljko:– Még mindig nem hiszem el, álomszerű az egész. A kemény munka meghozta az eredményét. Köszönjük közönségünknek, amely a hatodik emberünk volt.
Sterbenz László:– Nem tudok mást mondani, mint hogy siralmas volt, amit nyújtottunk. Az ilyen teljesítményt sehol sem díjazzák.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik