Női kosárlabda: nagy tervek az átalakuló PEAC-Pécsnél

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.06.27. 11:31
Átalakult játékosállománnyal szövöget nagy terveket a legutóbbi idényben diákok mellett mindössze hat hivatásos kosarast felvonultató PEAC-Pécs, amely ötödik lett a női NB I-ben, harmadik helyen végzett az Adria Ligában, és bekerült a Magyar Kupa négyes döntőjébe.

Az együttes vezetői sikeresnek ítélték az elmúlt évadot azon a csütörtöki sajtótájékoztatón, amelyen beszámoltak terveikről és új igazolásaikról. A PEAC-Pécs a hazai bajnokságban és a Magyar Kupában a legjobb négy közé akar jutni, továbbá eredményesen szerepelne az Európa Kupában, és két éven belül visszatérne az Euroligába.

Ami a játékosállományt illeti, Czukor Tünde és a szerb Latinka Dusanic távozik, a két tengerentúlival, Amy Jaeschkével és Andrea Barbourral még tárgyalnak, a fiatal Szamosi Amadea, Csutorás Fanni és Balla Dorottya pedig az Egyesült Államokban folytatja tanulmányait. Új kosárlabdázó a szerb Sanja Orozovic és a jamaicai-amerikai Maurita Reid, mellettük az 5-ös posztra várható még friss szerzemény. A meghatározó emberek közül Nagy-Bujdosó Nóra, Fűrész Diána és Horváth Lilla marad a csapatban.

A gárda augusztus 12-én kezdi meg a felkészülést a régi vezetőedző, Zseljko Djokics irányításával.

 

Legfrissebb hírek

A Csatában kosarazik tovább a válogatott Wentzel Nóra

Kosárlabda
2026.01.28. 09:54

Női kosárlabda NB I: könnyed DVTK-diadal Szigetszentmiklóson

Kosárlabda
2026.01.25. 21:09

Női kosár NB I: a Pécs csak hosszabbításban, de ott tarolva legyőzte a Szekszárdot

Kosárlabda
2026.01.18. 20:19

Kosárlabda: Mi is többet vártunk magunktól – Kányási Veronika

Kosárlabda
2026.01.16. 11:56

Kikapott Görögországban a Sopron Basket a női Európa-kupában

Kosárlabda
2026.01.15. 20:28

Juhász Dorka volt a Galatasaray legjobbja az Euroligában

Kosárlabda
2026.01.15. 09:30

A DVTK-nak nem volt esélye a Zaragoza ellen a női kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.01.14. 19:42

Kosárlabda: egy évre kitiltották a játékvezetőt meglökő szurkolót

Kosárlabda
2026.01.09. 12:09
Ezek is érdekelhetik