Férfi kosár Eb-selejtező: Még három győzelem kell - Rátgéber

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
2012.08.23. 10:56
Rátgéber László szövetségi kapitány szerint a férfi kosárlabda-válogatottnak a hátralévő hatból még négy nyerhető mérkőzése van az Európa-bajnoki selejtezőkön, s ha abból hármat megnyer, akkor kijuthat a 2013-as Eb-re.

„A csoport második helye a cél, de az sem lenne baj, ha harmadikként sikerülne a továbbjutás” – jelentette ki a szakvezető csütörtökön azon a pécsi sajtóreggelin, amelyet abból az alkalomból hívott össze, hogy pénteken Eszéken Horvátország, hétfőn és jövő csütörtökön Pécsen Ciprus, illetve Ukrajna ellen játszik a nemzeti csapat.

„Az első ellenfél Horvátország lesz, amely a csoportelsőség biztos várományosa, övék a legerősebb csapat – folytatta a kapitány. – Ellenük is helyt akarunk állni, a győzelemre azonban vajmi kevés esély mutatkozik. Ciprust mindenképpen le kellene győznünk, Ukrajna ellen pedig jó lenne meglepetést szerezni. Az ukránok pihentebbek lesznek nálunk, mert három napjuk lesz a pécsi meccsre, nekünk viszont kevesebb. Pécs biztosan jó házigazda lesz, mert az itteni edzőtáborozás alatt mindenből a legjobbat kaptuk.”

Dávid Kornél csapatvezető szerint az Eb-selejtezőkön minden meccs fontos, még a horvátok elleni is. Hangsúlyozta, hogy a magyar férfi válogatott a két pécsi találkozót mindenképp megpróbálja megnyerni.

A válogatott a sajtóreggeli után elutazott Eszékre.

A selejtező hat csoportjából az első és második helyezettek, valamint a négy legjobb csoportharmadik jut ki a jövő évi szlovéniai Európa-bajnokságra.

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Ukrajna 3 2 1 217–208 5
2. Horvátország 2 2
173–117 4
3. Ausztria 3 1 2 221–228 4
4. Magyarország 2 1 1 152–152 3
5. Ciprus 2
2 124–182 2
A MAGYAR VÁLOGATOTT PROGRAMJA AZ EB-SELEJTEZŐBEN
2012. augusztus 15. Dnyipropetrovszk Ukrajna–Magyarország 77–71
2012. augusztus 21. Szombathely Magyarország–Ausztria 81–75
2012. augusztus 24., 20 Horvátország–Magyarország (Eszék)
2012. augusztus 27., 19 Magyarország–Ciprus (Pécs)
2012. augusztus 30., 19 Magyarország–Ukrajna (Pécs)
2012. szeptember 5., 20.20 Ausztria–Magyarország (Schwechat)
2012. szeptember 8., 19 Magyarország–Horvátország (Szombathely)
2012. szeptember 11., 20.30 Ciprus–Magyarország (Nicosia)
Forrás: Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége

 

Legfrissebb hírek

Wittmann Krisztián 99 százalékig biztos benne, hogy ez lesz az utolsó évada

Kosárlabda
2026.08.08. 10:25

Félénkebbek, de hódítani akarnak – férfi kosár NB I

Kosárlabda
2026.08.04. 13:14

 A címvédő már kész van, de nincs mindenki ilyen jó helyzetben

Kosárlabda
2026.08.03. 14:05

Maronka Zsombor a következő idényben is Hamburgban kosarazik – hivatalos

Kosárlabda
2026.07.16. 16:56

Vojvoda Dávid: Valamit biztos jól csináltunk Hanga Ádámmal

Kosárlabda
2026.07.07. 12:28

Videó: Hanga és Vojvoda is elköszönt a válogatottól

Kosárlabda
2026.07.07. 00:44

A belgák elleni győzelemmel zárta a vb-selejtező első csoportkörét a magyar férfi kosárlabda-válogatott

Kosárlabda
2026.07.06. 19:54

Lauri Markkanen vezérletével a finn kosárlabda-válogatott a csoportelsőségre tör

Kosárlabda
2026.07.01. 09:00