Elkerülné az Albacomp a pécsi hölgyek bukását

2011.05.16. 15:37
null
Damian Hollis és az Albacomp pénteken elveszítette lendületét Szolnokon (Fotó: Szabó Miklós)
Címkék
A Szolnok a férfi kosárlabda-bajnoki döntő harmadik mérkőzésén magához tért az első két meccsen kapott pofontól, és legyőzte az Albacompot, amely hétfő este hazai pályán futhat neki a harmadik győzelem megszerzésének. A playoffban (sőt január óta a bajnokságban) Székesfehérváron eddig veretlen gárdának még egyszer utoljára nyernie kellene az Alba Regia Sportcentrumban, mert ha nem, minden bizonnyal felsejlik a magyar kosárszurkolók előtt a Pécs 2–0-ról történő bukása az áprilisi női döntőben.

Éppen egy hónapja a Pécs 2–0-s vezetésével abban a reményben fogadta a Sopron együttesét a női bajnokság döntőjének harmadik meccsén, hogy legyőzze ellenfelét, és megszerezze a bajnoki elsőséget. Nem sikerült neki, sőt soproni veresége után ismét elbukott saját csarnokában, és végig kellett néznie riválisa ünneplését.

A kétmeccses előnyéből egyet Szolnokon már elveszítő Albacompnak csak egy hazai mérkőzése van arra, hogy lezárja a párharcot, ha nem használja ki az alkalmat, ötödszörre Szolnokon már az Olaj lesz az esélyes.

De lesz-e ötödik mérkőzés? Erre a kérdésre a hétfő este 20.15-kor kezdődő (Tv: Sport Klub) negyedik összecsapás végén kapunk választ.

„Hazai pályán magabiztosak voltak a fehérváriak az egész szezonban, de most mi is erősek vagyunk, ez a győzelem feldobta a csapatot – mondta Obie Trotter, a Szolnok amerikai irányítója. – Feltüzelve, elszántan utazunk el Fehérvárra, s ha legalább úgy játszunk, mint pénteken, lesz esélyünk nyerni. A harmadik meccs után azt láttam az Albacomp játékosain, hogy kissé csalódottak voltak, mert győzni akartak, és le akarták zárni a sorozatot. De azért ők is tudták, ellenünk Szolnokon nehéz nyerni.”

Kollégája, a fehérvári Hanga Ádám nem akar ötödik meccsről hallani, az Albacomp érthetően hétfőn lezárná a szériát.

„Szeretnénk hétfőn a negyedik résszel lezárni a sorozatot, mert erre most hatalmas sanszunk van – mondta Hanga Ádám, az Albacomp hátvédje. – A meccs elejétől kezdve éreztetnünk kell a szolnokiakkal, magabiztosak vagyunk, és csak mi nyerhetjük meg a találkozót. Viszont ha elhiszik, hogy van keresnivalójuk, még bajba kerülhetünk. A lelki előny nálunk van, hiába győztek legutóbb ők, mi kétszer simábban vertük meg őket, s többet már nem hibázhatnak.”

FÉRFI KOSÁRLABDA-BAJNOKSÁG, DÖNTŐ
(A párharc az egyik fél harmadik győzelméig tart.)
SZOLNOKI OLAJ (1.)ALBACOMP (2.), AZ ÁLLÁS: 12
Szolnok–Albacomp 69–87
Albacomp–Szolnok 88–67
Szolnok–Albacomp 76–66
Albacomp–Szolnok május 16. (hétfő), 20.15
Szolnok–Albacomp (ha szükséges) május 18. (szerda), 19
Legfrissebb hírek

Női kézilabda MK: Győr–FTC rangadóval kezdődik a négyes döntő

Kézilabda
17 perce

Lapos mérkőzés is lehet kifejezetten érdekes a spanyol párharcban

Bajnokok Ligája
26 perce

BJK-kupa: Bondár nyert, egyenlítettünk Hollandia ellen

Tenisz
42 perce

Szerbiát is legyőzte pólóválogatottunk, ott lesz a júliusi vk-szuperdöntőn

Vízilabda
57 perce

Könyv jelent meg a Magyar Athletikai Club 150 évéről

Atlétika
59 perce

Asztalitenisz WTT: Szántosi Dávid főtáblára jutott a selejtezőből Törökországban

Egyéb egyéni
1 órája

Vitinha: Nem mi vagyunk az egyértelmű esélyesek

Bajnokok Ligája
1 órája

Egyedülálló kajak-kenu mesterképzés indul szeptemberben Budapesten és Sukorón

Kajak-kenu
1 órája
Ezek is érdekelhetik