Összetartás helyett vita: nem engedte el a Sopron játékosait a válogatottba

Vágólapra másolva!
2008.12.27. 08:45
December 27-e és 29-e között edzőtáborba vonult volna Pécsre a júniusi Európa-bajnokságra készülő magyar női válogatott. Az összetartás azonban elmarad, mert megfelelő biztosítás hiányában a soproniak nem engedik el játékosaikat, így – a sérülések következtében is – tíz alá csökkent a létszám, ezért edzést sem lehet tartani.
Most nem volt kinek magyarázni: a tíz alá csökkent létszám miatt elmaradt a válogatott összetartása
Fotó: Mirkó István (archív)
Most nem volt kinek magyarázni: a tíz alá csökkent létszám miatt elmaradt a válogatott összetartása
Most nem volt kinek magyarázni: a tíz alá csökkent létszám miatt elmaradt a válogatott összetartása
Fotó: Mirkó István (archív)
Most nem volt kinek magyarázni: a tíz alá csökkent létszám miatt elmaradt a válogatott összetartása

Eb-felkészülés helyett elmaradt edzések: Rátgéber László, a magyar női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya nem tudja megtartani az ünnepek közé tervezett pécsi összetartást, mert az MKB-Euroleasing Sopron a nem megfelelő biztosításra, illetve arra hivatkozva, hogy a nyáron a válogatottban egész szezonra kidőlő Semsei Barbara sérülése után még nem kapták meg a biztosítótól a klubnak járó pénzt, nem engedi el játékosait az edzőtáborba.

Több sérült és a Krivacsevics–Honti–Horti–Horváth Zsuzsanna kvartett hiányában tíz alá csökkent a keret létszáma, így aztán nem is lett volna értelme az összetartásnak…

„December huszonharmadikán felhívott Sterbenz Tamás, hogy a Sopron nem engedi el játékosait az edzőtáborba. Huszonnegyedikén délelőtt beszéltem Farkas Balázzsal, az Euroleasing tulajdonosával, aki megerősítette a szövetség főtitkárának szavait azzal a kiegészítéssel, hogy azért döntött így a klub, mert Semsei Barbara sérülése után nem kapta meg a pénzt, s ha valaki még megsérülne, az katasztrófa lenne. Ezek után – mivel Iványi Dalma, Vajda Anna, Horváth Zsófia és Fürész Emőke is sérüléssel bajlódik – a létszám tíz alá csökkent, s így nincs értelmük az edzéseknek” – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Rátgéber László.

„Kiderült, milyen fontos volt összehívni az edzőtábort, mert kiderült, hogy baj van. Ha mindez a közvetlen felkészülés kezdetén történik, nem érdemes kimennünk az Európa-bajnokságra” – tette hozzá a szakember.

Sterbenz Tamás, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének főtitkára szerint a jelzés egyértelmű: elveszett a bizalom.

„A szövetség időben kiküldte a meghívókat, és megkötötte az ilyenkor szokásos biztosítást a játékosokra. Pontosan ugyanolyat és ugyanannál az olasz cégnél, amelynél valamennyi ország szövetsége megteszi. A biztosító valóban nem fizetett még Semsei Barbara sérülése után a soproni klubnak, ám az eljárás folyamatban van, s amíg a biztosító nem utal, addig szövetségünk jótáll ezért, különféle kompenzációkkal. Szerintem nemcsak a biztosítással van baj, hanem a bizalommal is. Az valahol a Sopron–Pécs–Budapest–Moszkva négyszögben elveszett” – mondta.

A TÉMÁRÓL BŐVEBBEN OLVASHAT A NEMZETI SPORT SZOMBATI SZÁMÁBAN!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik