Továbbjutott a Spurs és a Hornets, egymás ellen vívják az elődöntőt

Vágólapra másolva!
2008.04.30. 08:36
Négy mérkőzést játszottak kedden az NBA rájátszásának negyeddöntőjében, ebből kettőn eldőlt a továbbjutás sorsa. A San Antonio Spurs kiütötte a Sunst, míg a Hornets a Maverickst búcsúztatta, így egymással csapnak össze az elődöntőben. A Jazz még nem tudta kiütni a Rocketst, a Pistons megszerezte a vezetést a 76ers ellen.
Tim Duncan és csapata kiütötte a Sunst
Fotó: Reuters
Tim Duncan és csapata kiütötte a Sunst
Tim Duncan és csapata kiütötte a Sunst
Fotó: Reuters
Tim Duncan és csapata kiütötte a Sunst
A San Antonio Spurs nem halogatta sokáig a továbbjutás eldöntését, már az ötödik találkozón kiharcolta az elődöntőbe kerülést a Phoenix Suns ellen.

A Spurs hazai pályán ünnepelhette a Suns kiütését, a mérkőzést 92–87-re nyerte meg az otthon játszó csapat. Tony Parker 31 pontja, valamint Tim Duncan 29 pontja és 17 lepattanója ellen nem találtak ellenszert a phoenixiek.

A Sunsban Boris Diaw ismét jól játszott, a negyedik meccsen 22 pontjával vezette győzelemre csapatát, most pedig majdnem tripla duplát ért el, de ez is kevés volt a sikerhez.

Döntés született a Nyugati főcsoport egy másik negyeddöntőjén is, a Hornets a Maverickst búcsúztatta 99–94-es sikerével.

Ritkán játszik olyan meccset a New Orleans, amikor Chris Paul nevét nem kell kiemelni a játékosok közül. A klasszis ezúttal tripla duplával járult hozzá a győzelemhez, 24 pontja mellett 15 assziszttal és 14 lepattanóval büszkélkedhet.

Az egyik elődöntő párosítása így kialakult nyugaton, nagyon izgalmas összecsapásnak ígérkezik az alapszakasz második és harmadik helyezettjének küzdelme a címvédő Spurs és a Hornets között.

A Houston Rockets még nem mondott le a továbbjutásról, hazai pályán verte rommá a már ünnepelni készülő Utah Jazzt. Tracy McGrady nagyszerű teljesítménye kellett a sikerhez, 29 pontjával segítette hozzá a „Rakétákat” a 95–69-es győzelemhez.

A Jazz már most bejuthatott volna az elődöntőbe, ha nyer idegenben, de most 3–2-es állásnál hazai pályán érheti el a sikert. A Rocketsnak nem lesz könnyű dolga, ha meg akarja állítani.

A Keleti főcsoportban is játszottak egy negyeddöntőt kedden, a Pistons hazai pályán verte meg a 76erst, így megszerezte a vezetést összesítésben, és már csak egy győzelemre van a továbbjutástól.

NBA, RÁJÁTSZÁS

NYUGATI FŐCSOPORT, NEGYEDDÖNTŐ
New Orleans Hornets Dallas Mavericks 99–94
A négy győzelemig tartó párharcot a Hornets nyerte 4–1-re
San Antonio Spurs Phoenix Suns 92–87
A négy győzelemig tartó párharcot a Spurs nyerte 4–1-re
Houston Rockets Utah Jazz 95–69
A négy győzelemig tartó párharc állása: 3–2, a Jazz javára
KELETI FŐCSOPORT, NEGYEDDÖNTŐ
Detroit Pistons Philadelphia 76ers 98–81
A négy győzelemig tartó párharc állása: 3–2 a Pistons javára
Legfrissebb hírek

NBA: megint kikapott otthon a címvédő Thunder, és a Spurst is elkapta a vendége

Amerikai sportok
2026.01.26. 08:08

Hiába ért el dupla duplát Doncic, a Clippers nyerte a Los Angeles-i rangadót – videó

Amerikai sportok
2026.01.23. 09:51

Három vereség után a címvédő OKC legyőzte a Wembanyama vezette Spurst – videók

Amerikai sportok
2026.01.14. 07:55

Ötvenöt (!) pontot számolt rá a Jazzre a Hornets a „roncsderbin”, nyert a ligautolsó Pacers is

Amerikai sportok
2026.01.11. 08:38

A Memphis elrontotta Wembanyama visszatérését – videó

Amerikai sportok
2026.01.07. 07:39

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
2025.12.25. 20:58

A Jalen Brunson és OG Anunoby vezette New York Knicks nyerte az NBA-kupát – videó

Amerikai sportok
2025.12.17. 07:27

Wembanyama visszatért, a Spurs az OKC-t legyőzve bejutott az NBA-kupa döntőjébe – videó

Amerikai sportok
2025.12.14. 08:31
Ezek is érdekelhetik