A Boston nyerte a listavezetők csatáját a New Orleans ellen

Vágólapra másolva!
2008.03.29. 09:27
A keleti első Boston 20 ponttal nyert a nyugati éllovas New Orleans ellen, a Phoenix idegenben győzte le könnyedén a Philadelphiát, a Spurs a Minnesotát verte meg, míg a Los Angeles Lakers egymás után már a második hazai vereségét szenvedte el a héten.
David West (labdával) 14 pontja kevés volt csapata győzelméhez a Boston ellen
Fotó: Reuters/ Bryan Snyder
David West (labdával) 14 pontja kevés volt csapata győzelméhez a Boston ellen
David West (labdával) 14 pontja kevés volt csapata győzelméhez a Boston ellen
Fotó: Reuters/ Bryan Snyder
David West (labdával) 14 pontja kevés volt csapata győzelméhez a Boston ellen

A Bostonnak nagyon megy a nyugati listavezetők ellen. Nem rég még a Houston vezette a Nyugati főcsoportot, amikor a Celtics 20 pontos verést mért a texasiakra (azzal szakadt meg a Rockets nagy győzelmi sorozata), míg most a Hornets kapott ugyanekkora zakót.

Érdekes, hogy két negyed után még a New Orleans vezetett, igaz, csak négy ponttal. A harmadik játékrészben ellenállhatatlan volt a Boston, ekkor 17 ponttal dobott többet a Celtics a hazaiaknál, és az utolsó felvonást is ők nyerték.

A vendégeknél Paul Pierce volt a legeredményesebb 27 pontjával, míg a Hornets legjobbja Chris Paul volt (22 pont).

Ezen a héten a nyugati harmadik Los Angeles Lakers egyszer már kikapott hazai pályán a Charlotte Bobcats-től, ezúttal pedig a Memphis távozott győzelemmel az „angyalok városából”.

A hazaiaknál Kobe Bryant a szokottnál is jobban játszott, hiszen dobott 53 pontot és leszedett 10 lepattanót, viszont nem akadtak társai. Rajta kívül csak két csereember, Sasha Vujacic (14 pont) és Jordan Fermar (11) jutott 10 pont fölé.

A vendégeknél többen is jó teljesítményt nyújtottak (Warrick, Gay, Milicic), így a Memphis Grizzlies, ha csak három ponttal is, de legyőzte a „Los Angeles Bryant-et”.

A Phoenix többek között Shaquille O'Neal (13 lepattanó és 15 pont), és Amare Stoudemire (7 lepattanó, 22 pont) jó játékával legyőzte a Philadelphiát, míg a Spurs a padról beálló, 25 perc alatt 26 pontot dobó Manu Ginóbili vezényletével nyert a Minnesota ellen.

NBA

138. JÁTÉKNAP
Los Angeles Lakers Memphis Grizzlies 111–114
Toronto Raptors New York Knicks 103–95
Philadelphia 76ers Phoenix Suns 93–107
Indiana Pacers New Jersey Nets 123–115
Boston Celtics New Orleans Hornets 112–92
Atlanta Hawks Chicago Bulls 106–103
Milwaukee Bucks Orlando Magic 86–103
San Antonio Spurs Minnesota Timberwolves 99–84
Utah Jazz Los Angeles Clippers 121–101
Sacramento Kings Washington Wizards 108–114
Seattle SuperSonics Charlotte Bobcats 93–96
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik