Vitoriában verte kilenc ponttal a CSZKA Moszkva a Tau Ceramica csapatát

Vágólapra másolva!
2007.11.29. 22:34
A férfi kosárlabdázók legrangosabb nemzetközi kupasorozatában, az Euroliga csoportküzdelmeiben, a hatodik fordulóban a Tau Ceramica vendégeként lépett pályára és nyert kilenc ponttal a CSZKA Moszkva. Csak a nyitó negyedet rontotta el a spanyol csapat, de azt nagyon, az akkor megszerzett előnyükkel jól gazdálkodtak az oroszok.
David Andersen (CSZKA, középen) 23 ponttal és tíz lepattanóval a mezőny legjobbja volt
elmundo.es
David Andersen (CSZKA, középen) 23 ponttal és tíz lepattanóval a mezőny legjobbja volt
David Andersen (CSZKA, középen) 23 ponttal és tíz lepattanóval a mezőny legjobbja volt
elmundo.es
David Andersen (CSZKA, középen) 23 ponttal és tíz lepattanóval a mezőny legjobbja volt

Majd’ tízezer néző előtt moszkvai pontokkal indult a mérkőzés, de a spanyolok gyorsan egyenlítettek és a vezetést is átvették (5-2). Itt azonban megálltak, míg a vendégek erőteljes támadásaiknak és sikeres mezőnykosaraiknak köszönhetően megugrottak (5-12).

Spanyol időkérés után folytatódott a találkozó, de a koreográfia nem változott. A spanyol védekezés erőtlen volt és igen tanácstalan a kintről különösen pontos vendégekkel szemben, akik így tizenkét pontos előnyt szereztek az első negyed végére (13-25).

A második negyedben összekapta magát a hazai együttes, de ez arra volt elég, hogy mezőnyben kiegyenlítsék a játékot, támadásban eredményesebbek, védekezésben hatékonyabbak legyenek. A hátrányból azonban csupán három pontot sikerült lefaragniuk a nagyszünetre.

A harmadik felvonásban viszont ismételten a vendégek akarata érvényesült, akiknek győzelme egészen a negyedik negyed végéig nem igazán forgott veszélyben.

Akkor azonban biztos vezetésük tudatában mintha elkényelmesedtek volna, így felengedték magukra a hazaiakat. Már majdnem izgalmas lett a hajrá, de aztán néhány mezőnykosárral gyorsan lehűtötték a mindössze pár másodpercig vérmes spanyol reményeket a vendégek.

Az orosz együttes két nyerőembere David Andersen és Trajan Langdon volt, mindketten 23-23 pontot tettek hozzá a moszkvai csapat sikeréhez, előbbi azért tíz lepattanót is leszedett. A két játékos különösen a hárompontos vonalon kívülről volt eredményes: Andersen 4/5-tel, Langdon 6/10-zel zárt.

Az A csoport rangadóján második vereségét szenvedte el a Tau, ötödször nyert a CSZKA, így a két, eddig hasonló mutatóval rendelkező csapat most helyet cserélt a tabellán egymással, amelyen eddig jobb pontkülönbségüknek köszönhetően a spanyolok álltak előrébb.

EUROLIGA, FÉRFIAK, CSOPORTKÖR, 6. FORDULÓ:

A CSOPORT:
Tau Ceramica CSZKA Moszkva 76-85
Olympiakosz Zalgiris 90-74
Prokom Trefl Sopot Siena 59-84
Bologna Union Olimpija 101-91

B CSOPORT:
Arisz Efes Pilsen 67-64
Cibona Le Mans 91-71
Unicaja Lietuvos Rytas 71-69
Armani Jeans Maccabi Elite 81-82

C CSOPORT:
Lottomatica Roma AXA FC Barcelona 65-74
Real Madrid Chorale Roanne 104-73
Brose Baskets Partizan Igokea 78-62
Fenerbahce Ulker Panathinaikosz 64-83
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik