Vuelta: Nairo Quintana mégsem indul a spanyol körversenyen

Vágólapra másolva!
2022.08.18. 12:05
null
Vuelta helyett irány a CAS (Fotó: AFP)
Mint arról beszámoltunk, a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) szerdán utólag kizárta Nairo Quintanát az idei Tour de France-ról, mert két szakasz után is tiltott szert, tramadolt mutattak ki a szervezetében a doppingellenőrzés során. A kolumbiai bringás csütörtökön szűkszavú közleményben közölte: mégsem vesz részt a pénteken kezdődő spanyol körversenyen, a Vuelta á Espanán.

A 2014-ben Giro d'Italiát, két évvel később Vuelta a Espanát nyerő kolumbiai kerékpárosról szerdán még arról számolt be a kerékpáros szaksajtó, hogy ott lesz a Vueltán, mivel a tramadol alkalmazása – amivel megbukott az ellenőrzésen – nem minősül doppingcselekedetnek. Mivel Quintana először akadt fenn ellenőrzésen, ráadásul „csak” doppingnak nem minősülő fájdalomcsillapító hatású szerrel, eltiltás sem vár rá, s az eset nem lesz hatással a következő versenyeire – írta szerdán a Távirati Iroda (is).

Csütörtökön aztán kiderült, Quintana ennek ellenére nem lesz ott a Vueltán, annak ellenére, hogy a szabályok lehetővé tennék az indulását.

„Bejelentem, hogy nem veszek részt az idei Vueltán, helyette inkább a nemzetközi Sportdöntőbíróság előtt képviselem az érdekeimet és fellebbezek a Tourról való kizárásom miatt. A szezon végén visszatérek a versenyzéshez” – írta rövid közleményében a kolumbiai.

Az UCI közlése szerint egy tramadol kimutatására létrehozott program keretében 120 úgynevezett száraz vérmintát vettek le a Touron, az akciónak Quintana az első „áldozata”.

Érdekesség: szerdán még arról írt közleményében Quintana, hogy meglepetéssel értesült az UCI döntéséről, valamint hogy pályafutása során soha nem használt tramadolt, továbbá megerősítette, hogy részt vesz a Vueltán.

Alig telt el azonban fél nap, máris meggondolta magát...

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik