Vuelta: Evenepoel szakaszgyőzelemmel tett nagy lépést a végső siker felé

Vágólapra másolva!
2022.09.08. 17:57
null
Evenepoel (pirosban) volt a legerősebb az utolsó emelkedőn (Fotó: AFP)
A belga Remco Evenepoel nyerte hegyi befutóban a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny 18. szakaszát, ezzel növelte előnyét az összetett élén.

Csütörtökön a Trujillóból induló 192 kilométeres táv második felében egy második kategóriás emelkedő után a mezőny kétszer is megmászta az első kategóriás Alto de Piornalt. A csaknem 3700 méter szintemelkedésű etap elején nagy bukás történt, érintett volt többek között az összetettben negyedik spanyol Carlos Rodríguez, a pontversenyt vezető dán Mads Pedersen és a hegyi pontverseny éllovasa, a pöttyös trikót viselő ausztrál Jay Vine is. Utóbbit kézsérülése miatt mentővel szállították kórházba, így feladni kényszerült a versenyt. Pedersen és Rodríguez folytatni tudta, ugyanakkor a dobogóért harcoló hazai tehetség testét számos seb borította.

Jelentős, 42 fős csoport vált le a mezőnytől kilenc percre, utánuk indult meg az első hegyen az esélyesek csoportjából Joao Almeida, aki hatodik volt az etap előtt, közel hét perces hátránnyal a piros trikós Evenepoel mögött. Ez megmozgatta a mezőnyt is, az összetettért harcolók csapatai nem akarták előrébb engedni a portugált. Így rohamosan csökkent a különbség az élcsoporthoz képest, amelyet folyamatos támadások rostáltak, az esélyesek utolérték Almeidát és sorra fogták be a többi szökevényt is. A korábban kétszer Vuelta-második spanyol Enric Mas többször támadott azért, hogy közelítsen összetettben Evenepoelhoz, ám egyszer sem tudta leszakítani a piros trikóst, aki ugyancsak több ízben megindult.

Kettejük utolsó tempónövelésével 500 méterrel a cél előtt érték utol az egyedüliként elöl maradt szökevényt, a nyitó csapatidőfutam után elsőként piros trikós holland Robert Gesinket, a befutónál pedig egyértelműen Evenepoel volt a legerősebb hármójuk közül. Így az időfutam megnyerése után hegyi befutós mezőnyetapon is diadalmaskodott, és fontos szakaszon növelte tovább előnyét összetettben.

A bukás miatt sérült és fájdalmakkal küzdő Rodríguez az utolsó 5 kilométeren leszakadt az esélyesek csoportjáról, több mint egy percet kapott, így az ötödik helyre csúszott vissza, a negyedik pozícióba a kolumbiai Miguel Ángel López lépett előre.

Vine búcsúzásával a pöttyös trikót az első két hegyi hajrát megnyerő ecuadori Richard Carapaz vette át.

VUELTA A ESPANA
18. SZAKASZ (Trujillo-Alto de Piornal, 192 km, hegyi befutó)

1. Remco Evenepoel (belga, Quick-Step Alpha Vinyl) 4:45:17 óra
2. Enric Mas (spanyol, Movistar) 2 másodperc hátrány
3. Robert Gesink (holland, Jumbo-Visma) azonos idővel
...8. Juan Ayuso (spanyol, UAE) 13 mp h.
9. Miguel Ángel López (kolumbiai, Astana Qazaqstan) a. i.
10. Joao Almeida (portugál, UAE) a. i.
...17. Carlos Rodríguez (spanyol, Ineos Grenadiers) 1:19 perc hátrány

Az összetett élcsoportja:
1. Evenepoel 69:59:12 óra
2. Mas 2:07 perc hátrány
3. Ayuso 5:14 p h.
4. López 5:56 p h.
5. Rodríguez 6:49 p h.
6. Almeida 7:14 p h.

Pénteken a Talavera de la Reina környéki 138.3 kilométer vár a 77. Vuelta a Espana mezőnyére, amely összesen 3280 kilométert teker, amíg vasárnap célba ér Madridban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik