Tour: újabb szlovén különcsata a sárga trikóért?

KOHÁN GERGELYKOHÁN GERGELY
Vágólapra másolva!
2022.07.01. 13:19
null
Koppenhágából indul az idei Tour de France (Fotó: Reuters)
A magyarországi Giro-rajt után a tavalyról a járvány miatt idénre tolt koppenhágai starttal pénteken elrajtol a világ legnagyobb kerékpárversenye, a 109. Tour de France is. Bradley Wiggins szerint leginkább két-, de legfeljebb négyesélyes az idei viadal a sárga trikóért.

 

Könnyekig hatódott Jonas Vingegaard a 109. Tour de France csütörtöki csapatbemutatóján: Koppenhága zsúfolásig telt főterén mindenki az ő nevét skandálta hosszú másodpercekig, a dán közönség ovációjától szóhoz sem jutott a hazaiak kedvence, aki tavaly nagy meglepetésre második lett a Francia körverseny összetettjében. A mókába csapattársa, Primoz Roglic is beszállt, ami azért érdekes, mert az is elképzelhető, a két jumbós a végén egymás ellen küzd a Touron.

A verseny tehát Dániából rajtol pénteken egy koppenhágai időfutammal, és a májusi, magyarországi indítású Giro d'Italiához hasonlóan a második és a harmadik szakasz is a „rajtországban” lesz, mielőtt a mezőny átrepülne Észak-Franciaországba, Dunkerque-be, hogy ott folytassa a rögtön döntő jelentőségűnek ígérkező nyitó hetet. Az oldalszeles dán etapok, valamint az ötödik szakasz, amely az ikonikus Párizs–Roubaix egynapos „túlélőverseny” leghírhedtebb részén, az arenbergi macskakövön zajlik, a végelszámolásra is hatással lehetnek.

Ami viszont biztos, hogy az idei Tour két fő esélyese az elmúlt két évhez hasonlóan ismét a két szlovén sztár, az előző két Tourt megnyerő Tadej Pogacar (Emirates) és Roglic (Jumbo-Visma), aki bivalyerős csapattal a háta mögött vág neki a kőkemény három hétnek és a 3328 kilométeres össztávnak.

Bradley Wiggins szerint az idei Tournak Tadej Pogacar és Primoz Roglic a fő esélyesei (Fotó: Getty Images)
Bradley Wiggins szerint az idei Tournak Tadej Pogacar és Primoz Roglic a fő esélyesei (Fotó: Getty Images)
Vas Kata Blanka 29. hellyel kezdte a Girót (Fotó:
Vas Kata Blanka 29. hellyel kezdte a Girót (Fotó:

„Noha Roglicnak voltak sérülései, és tavaly bukás miatt feladta a versenyt, Tadej Pogacarral együtt ők az idei kiírás egyértelmű esélyesei – mondta a sok más mellett ötszörös olimpiai bajnok, Tour de France-­győztes brit ikon, Bradley Wiggins, a Tour de France-­t közvetítő Eurosport szakértője a csatorna által szervezett online sajtókonferencián. – Roglic valószínűleg meg is kapja majd a kapitányi karszalagot a Jumbótól, és igazi ki-ki harcot vív Pogacarral. Nálam a két szlovén a favorit, de Jonas Vingegaard és Geraint Thomas képes lehet arra, hogy megkeverje a lapokat.”

Pogacar idén is célirányosan a Tourra időzítette csúcsformáját, ez láthatóan sikerült is neki. A még mindig csak 23 éves szlovén zseni az Emírségek évnyitó körversenyén hozta a „kötelező” győzelmet, majd a Strade Bianchét (amelyen Valter Attila a fantasztikus negyedik helyen végzett) elképesztő, jó ötven kilométeres szólóakció után nyerte meg, a Tirreno–Adriaticón is diadalmaskodni tudott, végül legutóbb a szlovén körön is otthon tartotta a trófeát.

De nagyszerű évet fut a kisebb szupercsapatot felépítő Jumbo is. Roglic a Párizs–Nizza után a Critérium du Dauphinét is megnyerte, utóbbin mögötte Vingegaard végzett másodikként, míg a sokoldalú „mindenes” Wout Van Aert simán győzött a gyorsasági pontversenyben. Erre a Touron is minden esélye megvan – és ezt nem mi mondjuk, hanem a zöld trikót rekordszámú hét alkalommal elhódító Peter Sagan... Sir Bradley titkos esélyesként még az AG2R-t erősítő, tavaly negyedikként záró ausztrál Ben O'Con­nort­ is megemlítette.

Érdekes közben az Ineos helyzete. A brit gigász Richard Carapazt a Girón indította idén (az ecuadori klasszis másodikként zárt az Olasz körversenyen), kolumbiai kapitánya, Egan Bernal pedig éppen rehabilitációját tölti egy busszal történő borzalmas ütközése után – kisebb csoda, hogy egyáltalán túlélte. Így viszont az árnyékból némileg váratlanul újra előlépő, a két héttel ezelőtti Svájci körversenyt 36 évesen meglepetésre, de egyáltalán nem érdemtelenül megnyerő walesi Geraint Thomas vezeti majd az istállót, s szenzációszámba menő 2018-as sikere után ismét megpróbálkozik a Tour-győzelemmel. Váratlan lenne, de négy éve is az volt...

Vas 29. a női Giro csütörtöki nyitó etapján
Egy alig öt kilométeres cagliari prológgal elrajtolt csütörtökön a nők Girója, a 33. Giro d’Italia Donne, amelyet az amerikai Kristen Faulkner nyert meg, az egyedüli magyarként induló      Vas Kata Blanka      (SD Worx) 24 másodperces hátránnyal, top 30-as eredménnyel kezdett. Az Olasz körverseny női megfelelőjén a mezőny 11 nap alatt 10 szakaszt teljesít: Szardínia, Emilia-Romagna, Lombardia, Trentino-Alto Adige és Veneto tartományon át összesen 1002.6 km-t.

 

NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik