Tour: Pogacar újra győzött 2020-as diadala helyszínén

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.07.08. 18:04
null
Tadej Pogacar a befutó pillanataiban (Fotó: AFP)
Az összetettben éllovas Tadej Pogacar pénteken megnyerte az idei első hegyi befutót a Tour de France országúti kerékpáros körversenyen, így egymást követő két etapot zárt elsőként – olvasható a Magyar Távirati Iroda tudósításában.

 

Pénteken, a Tomblaine-ből induló 176.5 kilométeres táv során két harmadik kategóriás emelkedő várt a mezőnyre, a végén első kategóriás hegyi befutóval a La Planche des Belles Filles-en.

Két évvel ezelőtt itt dőlt el a francia körverseny, akkor az utolsó előtti etapon, az időfutamon Pogacar mutatott be hatalmas fordítást éllovas honfitársa, Primoz Roglic ellen. Az elmúlt két kiírásban diadalmaskodó szlovén klasszis ezúttal sárga trikósként várta az etapot.

Nehezen alakult ki szökés, végül mintegy 50 kilométer után tízen tudtak eltekerni, a záró emelkedőhöz közeledve négyen voltak elöl másfél perc előnnyel. A májusi Giro d'Italián az Etnán hegyi befutót nyerő német Lennard Kämna volt a legerősebb a szökésből, a hét kilométer hosszú, 8.7 százalékos átlagmeredekségű emelkedő jelentős részét egyedül tekerte végig. Hátul a hegyig az Ineos Grenadiers üldözött, az emelkedőn pedig Pogacar csapata, az UAE kezdett rombolásba, az esélyesek közül elsőként az orosz Alekszandr Vlaszov szakadt le.

Az 1140 méteren fekvő cél előtti utolsó kilométeren helyenként 24 százalékos volt a meredekség, a murvás úton Pogacar támadása amortizálta néhány fősre az esélyesek csoportját, majd a dán Jonas Vingegaard indult meg, és 80 méterrel a cél előtt utolérte Kämnát.

Egyedül Pogacar tudott vele tartani, a szlovén az utolsó métereken elé is került. Így a csütörtöki szakaszsikerével a sárga trikót átvevő Pogacar növelte előnyét összetettben – egyedül Vingagaard áll hozzá képest egy percen belül –, és ismét győzött két évvel ezelőtti emlékezetes diadala helyszínén.

Roglic 12, a 2018-as győztes brit Geraint Thomas 14 másodpercet kapott Pogacartól, Kämna végül negyedikként gurult át a célvonalon.

Az utolsó méterek meredekségét mutatja, hogy a lemaradó versenyzők közül néhányan a kerékpárjukat tolva fejezték be a szakaszt.

Szombaton a Dole és Lausanne közötti 186.5 kilométer megtétele vár a 109. Tour de France mezőnyére. A kerékpárosok összesen 3328 kilométert tekernek, amíg július 24-én célba érnek Párizsban a Champs-Élysées-n.

KERÉKPÁR
TOUR DE FRANCE
7. szakasz, Tomblaine–La Planche des Belles Filles, 176.5 km, hegyi befutó
1. Tadej Pogacar (szlovén, UAE) 3:58:40 óra
2. Jonas Vingegaard (dán, Jumbo-Visma) azonos idővel
3. Primoz Roglic (szlovén, Jumbo-Visma) 12 másodperc hátrány
4. Lennard Kämna (német, BORA-hansgrohe) 14 mp h.
5. Geraint Thomas (brit, Ineos Grenadies) azonos idővel
Az összetett élcsoportja
1. Pogacar 24:43:14 óra
2. Vingegaard 35 másodperc hátrány
3. Thomas 1:10 perc hátrány

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik