B. D. K. 2020.11.01 10:35 Frissítve: 2020.11.01 13:38

Kerékpár: versenyzői rémálmok – a tíz legcombosabb emelkedő

Az Origo összeállított egy listát, amelyen a legelképesztőbb emelkedőket mutatja be, melyeket még a profi kerékpárosoknak is igazi kihívást jelent megmászniuk.

Sok profi kerékpárosnak okozott már fejtörést az Alpe d'Huez (Fotó: AFP)

 

A lista egyik legrégebb óta megmászott hegye az Alpe d’Huez, amely a Tour de France-on csak holland hegyként híresült el. Ennek az az oka, hogy ugyan első alkalommal az olaszok legendája, Fausto Coppi tudott itt nyerni, a következő 13 alkalomból nyolcszor is a németalföldi ország valamelyik versenyzője győzött, viszont 1989 óta már inkább a megannyi holland szurkoló miatt szolgál rá a becenévre. Csaknem félmillió rajongó szokott kint lenni az utak mentén. Eddig senki sem tudott kettőnél többször nyerni itt. Joop Zoetemelk, Hennie Kuiper, Gianni Bugno, Lance Armstrong és a 36 perc 40 másodperces idővel a rekordot tartó Marco Pantani is két alkalommal diadalmaskodott itt. A még aktív bringások közül két franciának, Pierre Rolland-nak és Thibaut Pinot-nak, valamint a 2018-as sárga trikós Geraint Thomasnak van győzelme innen – olvasható az összeállításban.

A La Planche des Belles Filles, a francia, német, svájci hármas határhoz közeli Vogézek csúcsa a 2010-es években kapcsolódott be igazán a Tour vérkeringésébe. Ezt a hegyet először 2012-ben mászta meg a mezőny, de már akkor örökre beírta magát a viadal történelemkönyvébe. Ez volt az első szakasz, amelyen az Ineos (leánykori nevén Sky) félelmetes erődemonstrációt tartva megmutatta, mi vár ránk a következő évtizedben. Chris Froome megnyerte a szakaszt, Bradley Wiggins pedig átvette a sárga trikót, amit Párizsig már le sem vett magáról. Vincenzo Nibali, Fabio Aru és Dylan Teuns is tudott itt nyerni, de a legemlékezetesebb mégis az idei verseny utolsó előtti szakaszán történt. Miután a Jumbo-Visma és Primoz Roglic végig uralta a három hetet, jött a magányos harcosként küzdő Tadej Pogacar, és a hegy tetején véget érő egyéni időfutamot megnyerve megfordította a versenyt. A 22 éves szlovén az utolsó lehetséges pillanatban tudta ezt megtenni, amivel ő lett minden idők második legfiatalabb Tour-győztese – tudhatjuk meg.

A lista további hegyeiről itt olvashat bővebben.

2020.12.01 10:11:33

Kerékpár L. PAP ISTVÁN

A motorvezetéses versenyben a legjobb külföldiekkel is felvette a versenyt. Talán éppen ez volt a baj…

2020.11.17 09:54:23

Kerékpár KOHÁN GERGELY

„Kicsit még saját magamnak is gyorsan veszem a lépcsőfokokat, kettesével-hármasával.”

2020.10.25 20:40:53

Kerékpár KOHÁN GERGELY

NS-VÉLEMÉNY. Visszahelyezve Magyarországot a kerékpársport világtérképére.

2020.10.21 13:58:43

Kerékpár H. D.

Kattintson ide a verseny adatbankjának megtekintéséhez! Térkép és program egy helyen.

2020.10.03 00:44:35

Kerékpár KOHÁN GERGELY

NS-VÉLEMÉNY. A sporttörténelem második magyarjaként lesz ott az egyik nagy háromhetes körverseny rajtjánál.