Kerékpár: Valter a 10. a Mont Ventoux egynaposán

K. G.K. G.
Vágólapra másolva!
2022.06.14. 17:28
null
Valter Attila érkezik a célba a legendás a emelkedőn (Fotó: Getty Images)
Az 1.1-es besorolású franciaországi egynapos viadalon az EF Rúben Guerreiro és Esteban Chaves révén kettős győzelmet aratott Michael Storer előtt, utóbbi csapattársa, Valter Attila a remek 10. helyen ért célba az ikonikus hegyen.

 

Kedd délután negyedik alkalommal rendezték meg a bringás körökben az egyik leghíresebbnek számító francia hegy nevét viselő Mont Ventoux Dénivelé Challenge-et, a mezőnynek a 154 kilométer alatt kétszer is meg kellett másznia a legendás csúcsot: előbb Sault felől egy 24.5 km hosszú, 4.9 százalékos átlagmeredekségű emelkedő várt a résztvevőkre, majd Bédointól egy 18.5 km-es, 7.9 százalékos út vezetett fel az 1893 m-es csúcson kijelölt célhoz.

Az összesen több mint 4500 méternyi szint mellett a rekkenő hőséggel is meg kellett küzdeniük a versenyzőknek, de a táv első felében legalább csak kisebb emelkedők készítették fel a versenyzőket a feketelevesre. A Ventoux első teljesítése után a völgyben a Movistar diktálta a tempót a nap négyfős szökevénycsoportját üldöző bolyban, a spanyol csapathoz aztán az EF Education is csatlakozott, így az Alekszandr Rjabusenko, Lilian Calmejane, Alan Jousseaume, Victor Koretzky alkotta szökevénykvartettből a legtovább kitartó fehérorosznak is a nyomába eredtek. A cél előtt 13 km-rel is egy movistaros ikon, a búcsúévét teljesítő Alejandro Valverde próbálkozott, nem más kapcsolta le, mint a végig remek erőben lévő, okosan és magabiztosan versenyző Valter Attila.

Ezt követően a Ventoux második emelkedőjén Rúben Guerreiro és Michael Woods indult meg, a portugál faképnél hagyta a kanadait, és begyűjtötte az elfogyó Rjabusenkót, majd Esteban Chaves is begyorsított, és EF-es csapattársa, Guerreiro után ment Valter FDJ-s társával, Michael Storerrel. A portugál azonban ezen a napon mindenkinél erősebbnek bizonyult, míg Chaves 1.6 km-rel a vége előtt szakította le Storert, így kettős EF-siker született, de ami nekünk fontosabb, hogy Valter Attila az egész napos remek teljesítményét újabb top 10-es eredménnyel koronázta meg!

4. MONT VENTOUX DÉNIVÉLÉ CHALLENGE
Vaison-la-Romaine–Mont Ventoux (154 km)
1. Rúben Guerreiro (portugál, EF Education-EasyPost) 4:32:35
2. Chaves (kolumbiai, EF) 53 mp hátrány
3. Storer (ausztrál, Groupama-FDJ) 1:28 p h.
...10. Valter Attila (magyar, Groupama-FDJ) 3:14 p h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik