Kerékpár: vagy az olimpia, vagy a Tour – a karanténszabály miatt választani kell

Vágólapra másolva!
2021.01.01. 12:37
null
A Tour de France-on és az olimpián egyszerre lehetetlen lenne elindulni jelen állás szerint (Fotó: AFP)
A tokiói olimpiára tervezett karanténszabályok állíthatják döntés elé azokat az országúti kerékpárosokat, akik az olimpia előtt a Tour de France-on vagy a női olasz körversenyen szerettek volna rajthoz állni – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

A cyclingnews szakportál kiemelte: a koronavírus-járvány miatt idénre halasztott olimpia előtt jelen állás szerint minden résztvevőre kéthetes kötelező karantén vár, márpedig a férfiak francia körversenye július 18-án zárul, s a japán fővárosban hat nappal később, július 24-én rendezik a mezőnyversenyt. A nők legrangosabb viadalának számító Giro Rosa július 11-én ér véget, épp 14 nappal a július 25-i olimpiai mezőnyverseny előtt – írja az MTI.

A távirati iroda hozzátette, a korábbi elképzelések szerint a buborékban megrendezendő két viadalon résztvevő bringásokra és stábtagokra rövidebb karantén várt volna a szigetországba érkezést követően. Amennyiben viszont mindenkire vonatkozni fog a kéthetes előírás a játékokon való szereplés előtt, úgy több kerékpárosnak is választania kell a körversenyek és az olimpiai részvétel között.

Japánban vasárnap éjfél óta nem adnak ki vízumot a koronavírus új, a korábbi variánsoknál sokkal fertőzőbb törzsének felbukkanása miatt. A kelet-ázsiai országban eddig több mint 230 ezren fertőződtek meg a vírussal, a halálesetek száma meghaladta a 3200-at – emlékeztet az MTI.

Az idén nyárra halasztott tokiói olimpiát a tervek szerint július 23. és augusztus 8. között rendezik meg, majd augusztus 24-től szeptember 5-ig következik a paralimpia.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik