KOHÁN GERGELY 2021.11.03 14:56 Frissítve: 2021.11.03 21:42

Giro d’Italia: bemutatták a 2022-es verseny magyar szakaszait

Az Olasz körversenyt szervező RCS Sport képviselője, Paolo Bellino a Városligetben mutatta be hivatalosan a 2022-ben hazánkból rajtoló 105. Giro d'Italia első három, magyarországi szakaszát.

 

Valter Attila és a Giro trófeája (Fotó: Árvai KárolyI

Bellino kiemelte, a koronavírus-járvány miatt elmaradt eredeti, 2020-as magyar útvonaltervekhez képest szükséges volt néhány módosítást eszközölniük, de kimondottan izgalmas és látványos programot sikerült összerakniuk május elejére. Hozzátette, a magyarországi „Nagy Rajt” egyben a pandémia után a normalitáshoz való visszatérés szimbóluma, amely erősíti az olasz–magyar barátságot, egyben páratlan lehetőség hazánknak, hogy megmutassa a csodálatos fővárost és vidéket a nagyvilágnak, hiszen az esemény mintegy 200 ország több mint 800 millió tévénézőjéhez jut majd el.

Idei Giro-hősünk, az öt napot a legjobb fiatal versenyzőnek járó fehér, három napot pedig az összetett éllovast illető rózsaszín trikóban töltő, hazánkban soha nem látott „kerékpárlázat” generáló Valter Attila viccesen megköszönte a szervezőknek, hogy a nyitó etap befutóját éppen Visegrádra tervezték.

„Mintha csak néznék az edzéstervemet: rengeteget bringázom erre, ez az egyik kedvenc helyem! De ugyanez elmondható Dina Marciról és Fetter Erikről is, utóbbival épp a minap jegyeztük meg tréfásan, hogy itt már csak egymásra kell majd figyelnünk, hogy rögtön az első napon lemeccseljük magunk között a rózsaszín trikót...”

A francia élcsapat Groupama-FDJ-ben tekerő Valter egy nagy titkot is elárult, jelesül, hogy a sportág non plus ultráját, magát a Tour de France-indulást „utasította vissza” a hazai rendezésű Giro kedvéért. „Így év vége felé nemrég kaptam a csapatomtól egy meglepő kérdést, miszerint esetleg szeretnék-e indulni jövőre a Tour de France-on – de gondolkodás nélkül rávágtam, hogy nem, egy magyarországi Girót meg sem fordul a fejemben kihagyni! Két hete minden reggel úgy kelek fel, hogy a visegrádi szakaszt megnyerjem és újra magamra ölthessem a rózsaszín trikót. Tisztában vagyok vele, hogy ez sokkal nehezebb lesz, mint először, és hogy az idei átütő sikerek fényében az ország immár kimondva-kimondatlanul is elvárja a nagy eredményt. Van rá fél évem, hogy megbirkózzam tudattal...”

A magyarországi Giro-projekt egyik vezetője, Révész Márusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos nevetve megjegyezte, kevés város mondhatja el magáról, hogy kétévente elnyeri a Giro „Nagy Rajtjának” rendezési jogát – utalva a pandémia miatt elmaradt tavalyi magyarországi Grande Partenzára.

Révész leszögezte, noha az olasz fél 2020 őszére és 2021 tavaszára is felajánlotta a rendezést, ezeket nem tudtuk vállalni, ugyanakkor, mint kiderült, ezzel végül csak nyertünk, hiszen elsősorban Valter Attila és Vas Kata Blanka parádéjának köszönhetően a magyar kerékpársport soha nem látott magasságokat ostromol, sőt, ideális esetben jövőre akár négy-öt magyar versenyző is ott lehet a budapesti rajtnál (itt nyilván a hazai főszponzorral bíró Pro-csapat, az Eolo-Kometa tehetségeire, a másik idei magyar Giro-induló Dina Mártonra, valamint Fetter Erikre gondolt elsősorban).

„Ilyesmire két évvel ezelőtt gondolni sem mertünk volna, mint ahogy arra sem, hogy nemzeti körversenyünk, a Tour de Hongrie egy öt-tízéves fejlődési szakaszt átugorva a world tour-csapatok küzdőtere lesz. A magyarországi Giro-rajt egy semmihez sem fogható, páratlan reklámértékkel bíró imázskampány, emellett fő célunk az emberek boldogságszintjének, a kerékpáros kultúra és a bringasport javítása és népszerűsítése. Remélem, a magyar Giro-rendezés közös nemzeti üggyé válik, és széles összefogással egy olyan remek sporteseményt sikerül rendeznünk, amely emeli Magyarország hírnevét a nagyvilágban!”

A 2022-es Giro első három, magyarországi szakasza

1. szakasz: Budapest–Visegrád, 195 km (május 6., péntek)

Alapvetően sík profilú etap, de sok „sunyi” kis fel-le „hullámvasúttal”, Székesfehérvár útba ejtésével. (2 csillagot kapott az ötös fokozatú nehézségi skálán).

2. szakasz: Budapest–Budapest, 9.2 km, egyéni időfutam (május 7., szombat)

Pestről érkezik Budára a szombati egyéni időfutam, amely rövid, de csalóka etap, avagy ne tévesszen meg senkit az alig 9 km-es táv: az útvonal nem egyszerű, különösen a szakasz végi emelkedő okozhat majd kellemetlen perceket a versenyzőknek a Ponty utcával kezdődően. (3 csillag)

3. szakasz: Kaposvár–Balatonfüred, 201 km (május 8., vasárnap)

A leghosszabb, 200 km feletti magyarországi etap Kaposvárról indul és Nagykanizsa, Badacsony és Tihany érintésével érkezik meg Balatonfüredre. Gyors, sík szakasz, egyértelműen a sprinterek játszótere – ezzel együtt megállapíthatjuk, hogy mindhárom hazai szakasz különböző karakterisztikájú, más és más versenytípusoknak fekszik, a változatosságra tehát bizonyosan nem lehet panasz. (1 csillag)

A Sonkaszeletelő elnevezésű sportportál a hivatalos Facebook-oldalán közzétette a szakaszokról készített grafikáit:

2021.11.06 23:14:24

Kerékpár KOHÁN GERGELY

A magyar kerékpársport valósággal berobbant idén a hazai és nemzetközi bringásköztudatba.

2021.08.17 20:18:58

Kerékpár KOHÁN GERGELY

A francia–holland família története olyan, mint egy tündérmese, a kerékpársport egyedülálló családregénye.

2021.06.28 16:40:24

Kerékpár H. D.

Kattintson ide a verseny adatbankjának megtekintéséhez! Térkép és program egy helyen.