Pelikán János: Ez az első év, amikor csak a kerékpározással kell foglalkoznom

JAKUS BARNABÁSJAKUS BARNABÁS
Vágólapra másolva!
2025.06.28. 08:51
null
Pelikán János nyolc év után nyerte meg ismét az időfutam ob-t, ráadásul ezúttal rekordot is felállított (Fotó: Team United Shipping – Schöff Gergely)
Két szakaszon is viselte a legjobb magyarnak járó fehér trikót a Tour de Hongrie-n, szerdán Debrecenben pályacsúccsal időfutambajnok Pelikán János. A Team United Shipping harmincéves kerékpárosa lapunknak elmondta, szerinte minek köszönhető a kiváló formája.

„A harmincat taposom, én vagyok a legidősebb versenyző a csapatban, ezt leírni is hihetetlen. Azt gondolom azonban, bizonyítottam magamnak és másoknak is, hogy még mindig remek formába tudom hozni magam, jól teljesítek időfutamokon és országúti versenyeken egyaránt” – ezzel mutatkozott be tavaly október végén az új magyar kontinentális csapat, a Team United Shipping versenyzője, Pelikán János.

És Pelikán nem ígérgetett a levegőbe. Idén két szakaszon is viselte a legjobb magyarnak járó fehér trikót a Tour de Hongrie-n, kétszer is benne volt a nap szökésében, sőt, a második etap vége felé néhány kilométer erejéig virtuálisan az összetett elsőnek járó sárga trikó is felkerült rá. Másfél hónappal a hazai körverseny után az időfutam országos bajnokságon nyolc év után újra a csúcsra ért, ráadásul 43:34 perces idejével új magyar rekordot állított fel.

„Már most elégedett vagyok az idényemmel – mondta Pelikán a szerdai győzelmét követően. – A Tour de Hongrie óta az időfutam ob-ra készültem, elég sokat edzettem melegben is, hogy minél kevésbé üssön meg a hőség. Az elmúlt három hétben Livignóban tréningeztünk a csapattal, a magaslati edzőtábor hatása ki is jött Debrecenben.”

A debreceni kánikulában 38 kilométert kellett megtenni a lehető legrövidebb idő alatt, Pelikán tavaly harmadik lett Peák Barnabás és Valter Attila mögött, idén viszont nem fért kétség a győzelméhez, átlagsebessége elérte 52.334 kilométer per órát.

„Már az első hosszban éreztem, hogy ha így megy végig, az nagyon jó lesz, boldog vagyok, hogy kijött ez a forma. A három címem közül a mostani ob-győzelmem a legfényesebb, ennyi idő után nagyon örülök, hogy sikerült ezen a színvonalon teljesítenem.”

A dobogón szereplők neve nem változott tavalyhoz képest, ahogyan Valter második helye sem, a Visma magyarja 36 másodperccel maradt el, míg a 2024-es győztes Peák 2:05 perces hátránnyal lett harmadik. Mindketten gratuláltak az első helyezettnek, és elmondták, jó helyre került a bajnoki trikó.

Pelikán pályafutásában fordulópontot jelent az idei év, amiben nagy szerepet játszik a környezete.

„Eszembe szokott jutni, hogy ez az első idény, amikor csak a kerékpározással kell foglalkoznom. Eddig mindig volt mellette tanulás, vagy amikor abbahagytam másfél évre, akkor a munka. 2025-ben viszont semmi mással nem szükséges törődni. A csapat megteremti a körülményeket, edzőtáborokat, felszereléseket, ezek összeadódnak. Nagyon élvezem, örülök, hogy meg tudtam mutatni, mire vagyok képes. Mindennek össze kell állnia, hogy egy ilyen eredmény összejöjjön.”

Pelikán legközelebb a vasárnapi mezőnyversenyen áll rajthoz Pannonhalmán, ahová erős csapattal készül a Team United Shipping, ott lesz többek között Fetter Erik, és a TdH legjobb magyarja, Feldhoffer Bálint is, így a segítők nélkül tekerő Valter Attilának és Dina Mártonnak fel van adva a lecke.

 

Legfrissebb hírek

Varga Csaba világbajnoki bronzérmes művészi teremkerékpárban

Kerékpár
2025.11.09. 12:05

Megszűnik a 2016-ban alakult magyar-osztrák kerékpároscsapat

Kerékpár
2025.11.07. 12:59

Schneller Domonkos szerint évről évre fejlődik a magyar kerékpársport

Kerékpár
2025.11.06. 11:14

Elhunyt a legidősebb olimpiai bajnok

Kerékpár
2025.11.03. 08:47

Lucinda Brand ma is megállíthatatlan volt, Vas Blanka a 9. lett Lokerenben

Kerékpár
2025.11.02. 18:40

A Vas testvérek a belgiumi Koppenbergcrosson méretik meg magukat

Kerékpár
2025.10.31. 10:25

Peák Barnabás: Nem hasonlítgatom magam Pogacarhoz

Kerékpár
2025.10.28. 14:03

Jövőre Monacóból rajtol a Vuelta

Kerékpár
2025.10.25. 20:51
Ezek is érdekelhetik