Valter Attila a csapata legjobbja lett a Karpaczon

JAKUS BARNABÁSJAKUS BARNABÁS
Vágólapra másolva!
2025.08.05. 17:23
null
Lapeira diadalmaskodott (Fotó: Getty Images)
Francia győzelem született a Lengyel körverseny második etapján, de nagyszerűen teljesített Valter Attila is, aki a Visma legjobbja volt az alsó-sziléziai szakaszon.

Alsó-Szilézia dombjaival és hangulatos településeivel ismerkedtek meg az országúti kerékpárosok a Lengyel körverseny második szakaszán. A keddi etap a karpacz-i Hotel Golebiewski elől indult, és 149.4 kilométer megtételét követően ugyanebbe a síközpontjáról nevezetes fürdővároskába tértek vissza a bringások. Négyfős szökevénycsoport alakult ki, amelyből Patrik Stosz esett ki leghamarabb, a lengyel kerekes az egyik lejtmenet során defektet kapott. A többek két-háromperces előnyben tekertek, miközben a főmezőnyben feltűnt Valter Attila és a lengyelek két legnagyobb sztárja, a visszavonuló Rafal Majka és a sérülésből visszatérő Michal Kwiatkowski is.

Tempót váltott a mezőny, 48 kilométerrel a vége előtt negyven másodpercre csökkent a szökevények előnye. Ennél közelebb ekkor még nem zárkóztak fel Valterék, ráadásul egy kisebb bukás is történt hátul, de minden érintett folytatta. 22 kilométernyire a céltól a Srednica-hágón Max Walker döntött úgy, hogy betámadja a két szökevényt, 12 kilométerrel később 1:03 perccel a mezőny előtt tekert az EF Education brit kerékpárosa.

Karpacz meredek és kanyargós utcáin haladva Walker megfáradt, 5.2 kilométerrel a vége előtt beérte őt a mezőny, amely élén az UAE diktált, de az Ineos is aktívan dolgozott. A három kilométeres kapun áthaladva átlagosan hét százalékos emelkedőt kellett leküzdeni, ami alatt többen leszakadtak, Valter sokáig bírta a tempót a meredeken. Az UAE svájci versenyzője, Jan Christen indított támadást, de nem bírta ki, ahogyan a Red Bullos Finn Fischer-Black sem. Ésszel jött viszont hátulról Paul Lapeira és mindent vitt, a francia kerékpáros különidővel győzött és összetettben is élre állt. Majka végül belefért az első tízbe, az ezúttal is rengeteget dolgozó Valter 35. lett, csapatából ezen a szakaszon a magyar bringás volt a legjobb és összetettben ő áll a legelőkelőbb helyen.

A szerdai, 159.3 kilométeres etap Walbrzych városában kezdődik és oda is tér vissza számos emelkedőt követően.

82. TOUR DE POLOGNE
2. szakasz (Hotel Golebiewski Karpacz–Karpacz, 149.4 km): 1. Paul Lapeira (francia, Decathlon AGR2R) 3:29:58 óra, 2. Vacek (cseh, Lidl-Trek) 2 másodperc hátrány, 3. Langelotti (monacói, Ineos) azonos idővel, …35. Valter Attila (Visma) 41 mp h. Az összetett állása: 1. Paul Lapeira 7:56:24 óra, 2. Vacek 6 mp h., 3. Langelotti 8 mp h., …35. Valter 51 mp h.

 

Legfrissebb hírek

Bemutatták a jövő évi férfi és női Tour de France brit szakaszait

Kerékpár
2026.01.15. 20:10

Autoimmun betegség miatt egy-két hónapig nem kerékpározhat az időfutambajnok Pelikán János

Kerékpár
2026.01.15. 17:54

Visszavonult Valter Attila korábbi csapattársa, a Giro tavalyi győztese

Kerékpár
2026.01.07. 15:07

Valter Attila megmutatta magát új csapata mezében

Kerékpár
2026.01.03. 15:24

Nagyot bukott, véget ért a háromszoros világbajnok kerékpáros idénye

Kerékpár
2026.01.03. 12:36

Schneller Domonkos: Sok szempontból előrelépett a magyar kerékpársport

Kerékpár
2025.12.31. 11:41

Kerékpár 2025: „Pogacar idén is mindent megnyert, és csókolom”

Kerékpár
2025.12.30. 14:34

„Talán még jobban örültem Fetter Erik győzelmének, mint ő”

Kerékpár
2025.12.28. 14:35
Ezek is érdekelhetik