Kerékpár: a Movistar egyéves szerződést adott Quintanának

Vágólapra másolva!
2023.10.28. 12:02
null
A Movistarhoz szerződik Nairo Quintana (Fotó: AFP)
A spanyol Movistar kerékpároscsapat egyéves szerződést adott a kolumbiai Nairo Quintanának, akit tavaly utólag kizártak Tour de France-ról.

A 33 esztendős hegyimenő az összetett hatodik helyén végzett a francia háromhetes országúti körversenyen, amely után a doppingellenőrzés tramadolt mutatott ki a 7. és a 11. etapon levett mintájában. A szintetikus fájdalomcsillapító szer verseny közbeni alkalmazása 2019 márciusa óta tilos a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) egészségügyi szabályozása szerint, ugyanakkor nem minősül doppingvétségnek. Ezért nem tiltották el Quintanát, csapata, az Arkéa-Samsic azonban szerződést bontott vele.

Korábbi együttese, a Movistar most új esélyt adott neki. A sportoló ennek az istállónak a tagjaként aratott számos sikert 2012 és 2019 között, többek között 2014-ben diadalmaskodott a Giro d'Italián, két évvel később pedig a Vuelta a Espanán.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik