Kerékpár: Philipsené a harmadik szakasz a Tirrenón, Valter a mezőnnyel ért be

Vágólapra másolva!
2023.03.08. 16:41
null
Philipsennek (balra) nem volt ellenfele a végén (Fotó: Getty Images)
A belga Jasper Philipsen nyerte meg a Tirreno–Adriatico országúti kerékpáros-körverseny 3., Follonica és Foligno közötti 216 kilométer hosszú szakaszát, miután nagyszerű felvezetést kapott a csapattársától, Mathieu van der Poeltól a mezőnyhajrá során. Valter Attila a főmezőnnyel együtt ért célba, míg Fetter Erik négy és fél perc hátránnyal haladt át a célvonalon.

Papíron viszonylag unalmas, sík szakasz várt a mezőnyre a Tirreno–Adriatico országúti kerékpáros-körverseny harmadik szakaszán, amely a végén egészen izgalmasra sikerült. Kezdődött azzal, hogy a start után nem sokkal az EOLO-Kometában szereplő Bais testvérek, Mattia és Davide – akik tavaly három etapon is bekerültek az elmenésbe –, valamint a tegnap is szökő Corrateces Stefano Gandin és csapattársa, Alessandro Iacchi támadást indítottak, a mezőny meg hagyta, hadd menjenek, így pillanatok alatt kialakult a nap szökése, amelynek a legnagyobb előnye majdnem hét perc volt.

Nagyjából 80, szökésben töltött kilométer után a Bais tesók tempóját Gandinék már nem tudták tartani, s nagyjából ekkor kezdett el rákapcsolni a főmezőny is, és a Quick-Step vezetésével nagy tempóban kezdték meg a szökevények befogását – ez olyan jól sikerült, hogy talán kissé hamar is sikerült befogni Baisékat, így félő volt, hogy egy bátrabb versenyző újabb szökéssel próbálkozik. Ez végül nem történt meg, s ebben nagy része volt a Jumbo-Vismának, valamint Valter Attilának, mivel jó 25 kilométerrel a vége előtt az élre állt a holland csapat, és a magyar bajnoki trikót viselő Valter alaposan meghúzta a mezőnyt. Miután Valter kidolgozta magát, és kiszállt a vezetésből, a csapattársai folytatták, s szét is szakították a mezőnyt a feltámadó oldalszélben.

A 8-10 másodperc előnyt kialakító tucatnyi bringást azért csak begyűjtötte a sprintre készülő főmezőny, így jöhetett a várakozásoknak megfelelően a mezőnyhajrá, amelyet az Alpecin vonata határozott meg: Mathieu van der Poel nagyon hosszan, több száz méteren keresztül vezette fel Jasper Philipsent, akinek az utolsó 100 méteren már nem volt ellenfele. Így idén először tudott szakaszt nyerni, mögötte Phil Bauhaus és Biniam Girmay érkezett célba.

AZ UTOLSÓ KILOMÉTER

Valter Attila a főmezőnnyel együtt a 94. helyen ért célba, míg Fetter Erik a 160. helyen, 4:33 perc hátránnyal haladt át a célvonalon.

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR
TIRRENO–ADRIATICO, 3. SZAKASZ (Follonica–Foligno, 216 km)
1. Jasper Philipsen (belga, Alpecin-Deceunick) 5:19:08 óra
2. Phil Bauhaus (német, Bahrain Victorious) azonos idővel
3. Biniam Girmay (eritreai, Intermarché-Circus-Wanty) a. i.
...94. Valter Attila (Jumbo-Visma) a. i.
...160. Fetter Erik (EOLO-Kometa) 4:33 perc hátrány

ÖSSZETETT
1. Filippo Ganna (olasz, INEOS) 10:38:08
2. Lennard Känma (német, Bora-hansgrohe) 28 mp h.
3. Magnus Sheffield (brit, INEOS) 30 mp h.
...114. Valter Attila (Jumbo-Visma) 3:30 p h.
...137. Fetter Erik (EOLO-Kometa) 5:53 p h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik