Giro: Yates nyerte a szakaszt, Valter 14. az összetettben

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.05.28. 17:28
null
Simon Yates nyerte meg a 19. szakaszt (Fotó: AFP)
Simon Yates (Team Bikeexchange) nyerte meg a Giro d'Italia országúti kerékpáros-körverseny 19. szakaszát pénteken. A rózsaszín trikót viselő Egan Bernal a harmadik helyet szerezte meg, s az összetettben második Damiano Carusóval szemben még növelte is előnyét. Valter Attila a 16. helyen ért célba, és egy helyet javítva a 14. helyen áll az összetettben.

 

Pénteken az Abbiategrasso és Alpe di Mera közötti 166 kilométeres nehéz hegyi szakasz várt a mezőnyre – az utolsó hegy ráadásul első kategóriás volt. Az etap eredetileg 176 kilométeres lett volna, de a felvonóbaleset okozta tragédia miatt, amiről korábban már beszámoltunk, 10 km-t rövidítettek rajta – így egy hegy ki is maradt.

A szakasz eleje nem tartogatott sok izgalmat, nehezen jött létre a szökés, végül egy hat főből álló szökevénycsoport alakult ki. A Groupama-FDJ magyar versenyzője, Valter Attila ekkor a főmezőnnyel haladt, mint ahogyan az összetettet vezető kolumbiai Egan Bernal is.

A szökés előnye aztán jóval a vége előtt rohamosan csökkenni kezdett, és a szökevény nem is ért haza. A szakasz hegyi befutója kifejezetten izgalmasan alakult: egyedül haladt az élen az etap előtt összetettben harmadik brit Simon Yates, majd két és fél kilométerrel a vége előtt elkezdett hozzá felzárkózni a rózsaszín trikót viselő Bernal, akivel Joao Almeida is lépést tartott – sőt.

Yates előnye végül nem fogyott el a befutóra sem, behúzta a szakaszt, míg a második helyre Almeida ért oda, megelőzve Bernalt. Az összetettben második olasz Damiano Caruso a hajrában leszakadt, de így is negyedik lett, míg vele azonos idővel Alekszandr Vlaszov ért célba. Yates a sikerével összetettben már csak 20 másodpercre van Carusótól.

Valter Attila remekül hajrázott, a 16. helyen ért be – három és fél perces hátránnyal –, míg az összetettben egy helyet ugrott előre, jelenleg a tizennegyedik. A mezőny másik magyar kerékpárosa, Dina Márton 109. lett, összetettben pedig két helyet javítva a 97. helyen áll.

GIRO D'ITALIA
19. SZAKASZ, ABBIATEGRASSO–ALPE DI MERA, 166 KM
1. Simon Yates (brit, Team Bikeexchange) 4:02:55 óra
2. Joao Almeida (portugál, Deceuninck) 11 mp hátrány
3. Egan Bernal (kolumbiai, Ineos Grenadiers) 28 mp h.
4. Damiano Caruso (olasz, Bahrain Victorious) 32 mp h.
5. Alekszandr Vlaszov (orosz, Asztana) azonos idővel

16. Valter Attila (Groupama-FDJ) 3:30 p h.

109. Dina Márton (Eolo Kometa) 25:06 p h.

Teljes eredménysor itt!

AZ ÖSSZETETT ÉLCSOPORTJA
1. Egan Bernal (kolumbiai, Ineos Grenadiers) 81:13:37 óra
2. Damiano Caruso (olasz, Bahrain Victorious) 2:29 p h.
3. Simon Yates (brit, Team Bikeexchange) 2:49 p h.
4. Alekszandr Vlaszov (orosz, Asztana) 6:11 p h.
5. Hugh Carthy (brit, EF Education-Nippo) 7:10 p h.

14. Valter 38:18 p h.

97. Dina 3:38:41 ó h.

Teljes eredménysor itt!

A 25 ÉVEN ALULIAK ÉLCSOPORTJA
1. Bernal 81:13:37 óra
2. Vlaszov 6:11 p h.
3. Daniel Martínez (kolumbiai, Ineos Grenadiers) 7:42 p h.
4. Joao Almeida 8:26 p h.
5. Tobias Foss (norvég, Jumbo-Visma) 10:19 p h.
6. Valter 38:18 p h.

27. Dina 3:38:41 ó h.

Teljes eredménysor itt!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik