Csupasport: balesete után Chris Froome kész a visszatérésre

2021.02.22. 18:07
Csaknem két év elteltével ül vissza a nyeregbe a hétszeres Grand Tour-győztes brit országúti kerékpáros, aki az idén ötödik Tour de France-győzelmét szeretné megszerezni.

A négyszeres Tour de France-, kétszeres Vuelta- és egyszeres Giro d'Italia-győztes Chris Froome 2019 júniusában szenvedett szörnyű balesetet a Critérium du Dauphiné elnevezésű franciaországi viadal bemelegítő körében.

Ötvennégy kilométer per órás sebességgel száguldott a lejtőn, amikor nekiment egy falnak, eltörte a combcsontját, a jobb könyökét és több bordáját.

Jó fél évvel sérülését követően, tavaly februárban visszatért egy a koronavírus-járvány miatt lerövidített körversenyen, és elindult a Vueltán is (csupán 98. lett), jól látszott, messze van még régi formájától.

Nemrég azonban a cyclingweekly.com-nak adott interjúban arról beszélt, hogy túljutott a nehezén, rehabilitációja sikeresen véget ért, és érez magában annyit, hogy 35 esztendősen élete ötödik Tour de France-címét is elhódítsa – ezúttal új csapatában, az Israel Start-Up Nationben. Persze nem ő lesz a Francia körversenyen az egyetlen „veterán”, hiszen nyeregbe ül a spanyol Alejandro Valverde is, aki 2018-ban 38 évesen nyert világbajnokságot.

További részleteket megtudhat a csupasport.hu weboldalon.

Legfrissebb hírek

Borza Helga a trifecta-világbajnokságról: Nem vagyok elégedett…

Csupasport
2026.11.06. 10:11

Győzött a Szőlőskörön, biztató a forma, célkeresztben az Ub

Csupasport
2026.10.25. 09:31

Két Európa-bajnoki cím és négy magyar érem a kutyás terepsport Eb-n

Csupasport
2026.10.22. 11:59

A Darálóval készült az októberi backyard-világbajnokságra

Csupasport
2026.10.14. 10:59

Országos bajnoki címet ért a kemény mentális és fizikai felkészülés

Csupasport
2026.10.12. 11:06

A hajnalok nem estek jól, de végig kiegyensúlyozott volt a vb-n

Csupasport
2026.10.11. 12:44

Meredekebbre emlékezett, de kihívás volt felfutni a sümegi várba

Csupasport
2026.10.09. 08:05

Törőcsik Zsófia világrekordját megjavítva lett ismét világbajnok

Csupasport
2026.10.05. 12:22