Kerékpár: Armstrong olimpiai bronzérme már a NOB-nál

MTI MTIMTI MTI
2013.10.02. 13:53
Megkapta a hétszeres Tour de France-győztes, de doppingügyei miatt sikereitől hivatalosan megfosztott Lance Armstrong sydneyi bronzérmét a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB).

A NOB még januárban fosztotta meg a versenyzőt a 2000-es sydneyi játékok egyéni időfutamában szerzett medáljától, a 41 éves amerikai kerékpáros pedig szeptember elején juttatta azt vissza hazája olimpiai bizottságának (USOC). A NOB most kapta meg az érmet az USOC-tól, s a szerdai közlése szerint lausanne-i központjának raktárában helyezte el.

Az már korábban eldőlt, hogy Armstrong bronzérmét nem osztják ki, így a Sydneyben eredetileg mögötte negyedik spanyol Abraham Olano nem lesz harmadik helyezett, mivel neki is volt doppingvétsége.

Armstrong hosszú tagadás után januárban vallotta be, hogy éveken keresztült tiltott szerekkel élt. Örökös eltiltással sújtották, és többek között megfosztották hét Tour de France-elsőségétől.

Legfrissebb hírek

Meghosszabbították a vb-érmes magasugró, Akimenko eltiltását

Atlétika
23 órája

A Tour-győztes Jan Ullrich sajnálja, hogy későn vallotta be a doppingolását

Kerékpár
2026.08.07. 11:23

Népsport: augusztusi aranyeső Berlinben

Népsport
2026.08.04. 13:05

Népsport: Egyenruhában a taxisofőrök is

Népsport
2026.08.01. 12:27

Feloldották Mudrik eltiltását, azonnal visszatérhet a Chelsea ukrán szélsője

Angol labdarúgás
2026.07.31. 17:55

Lance Armstrong: Pogacar minden idők legjobbja, feltörölné velem a padlót

Kerékpár
2026.07.28. 10:13

Los Angeles 2028: a magyarok is részt vettek a nyílt napon

Egyéb egyéni
2026.07.21. 13:56

Népsport: a NOB-nak kár volt aggódnia

Népsport
2026.07.20. 07:50